Bohumil és a lágy masina

Bohumil és a lágy masina
Sok éve történt, hogy Hrabalnak kiégett a lakása. Éppen leírta azt a mondatot,
hogy Minden cselekedetem visszahull a fejemre, így aztán nap mint nap tanúja és oka vagyok
drámáimnak.” (Egy osztályismétlő emlékezései) ha nem tudnátok, amikor elment
otthonról, hogy Pavellal lejátsszon egy sakkpartit. Pavel a postás volt, és ahány
ház annyi pletyka.
Ezt leginkább Bohumil értette meg, mindennap kikérdezte a postást, hogy mi
újság van, Pavelnak sem kellett több, mesélt Áprilkáról, de akkor már Bohumil
fejében félig kész volt a regény. Nagy jókedvében fütyörészve ment haza, á,
gondolta az egyetlen mondatos könyv készen van. És mennyit vacakolt rajta!
Most az írógépében van, és várja a címét. Persze Anna megint megállította, hogy
milyen büdös ez a nő, gondolta Hrabal, csupa pacsuli, és közben Annuska mesélt.
Nem tudta, hogy hol veszítette el a fonalat író barátunk, mert észrevette, hogy
Annuska nemcsak büdös, hanem bajuszkája is van. Ebbe nagyon belefeledkezett,
és nem hallotta, mit mondd a középkorú nő, aki már menopauzás volt. Vaktában
elindult hazafelé, de Annuska rácsörgetett, hogy hé Bohumil, maga nem is figyelt
rám, pedig ez zaftos pletyka volt a sörgyárról, eh, legfeljebb kihagyja ez a vén
töketlen az ő jó kis meséjét. Az apja más volt, hihetetlen, hogy nem kérdezett,
morfondírozott a nő: Valami történt vele!
De történt ám barátunkkal. Kiégett a lakása! Sírva ment egyik szobából a másikba.
Egy valami maradt meg épen, lágyan, foghíjas betűkkel: az írógépe! De hogy nézel
ki aranyom! Mint egy vén kurva, amin átalment a gőzhenger! És megsimogatta a
gépet, akkor adta azt a nevet neki, hogy „soft machine”. És már nevetett a helyzet
komikumán. Harsányan szívből nevetett, édesjóistenem az élet mégiscsak
bolondulásig gyönyörű, hát már te is azt akarod, hogy írjam meg a regényem? És
nem látott mást, csak az írógépét. Sírt, de most örömében. Peternél ellakhatok,
úgyis csak egy macskája van, a lakást meg nekiadom Pavelnek, rendbeteszi
Rózával, jó lesz a fiúknak. Csak az egyik szoba égett ki, a szelemen gerendákat
újra rakják, hinnye, milyen fájintossá teszik! Azzal fogta a „soft machináját”, és
Péterhez költözött. Nem érdekelte, hogy kiégett a lakása, lázasan mesélte
vénlegény barátjának, hogy Isten mit akar! :) Te szerencsétlen, maradt alsógatyád?
Nem! A pénzed oda! Csak egy ócskavas maradt, ami olyan, mint a prosti Léna a
faluban, épp ilyen lett a sok kan után. Már a kannás borra fanyalodik! Hát ilyen a
te géped. De hogy tudd, kivel van dolgod, én veszek neked mindent, most te
leszel a gyerekem vén marha.
Ha akarod, még nőt is szerzek neked, és harsányan felröhögött. Be is szerzett
mindent Bohumilnak, de Hrabal alig vett észre ebből valamit, mert írt. Enni akkor
evett, ha megéhezett, és a masina szuperált! Ronda volt, meggárgyult, de a
Szigorúan ellenőrzött vonatok ezen a gépen lett készen. Egy nap meghallotta egy
szobrász, hogy van egy ilyen masina, elment Bohumilhoz, és fotózta az írógépet.
Annuska meg stírölte a szobrászt, de hát a Krasznaja Moszkva elnyomott minden
jó csöcsöt, fart, gyönyörű lábat. Aztán kiadták a könyvét Hrabalnak, és a városka a
csodájára járt a masinájának. Ej ez a Bohumil, hogy tudott olyan gépen írni olyan
jó sorokat? A szobrász, a félnótás hatalmas vagyont hagyott Hrabalnak a gépért!
Vidd el, mondta neki, te is beleszerettél, akárcsak én, de jó szobor legyen ám
belőle! Ja, és kérek helyette galambokat, és elnevette magát. A morzsát én állom,
és nevetett, nevetett ezeken a félütődött embereken, akikből élt. A soft machinát
visszakapta Bohumil és belekezdett a Sörgyári történetekbe.



„Soft Machine”
Kit elkap a jóreménység szele, vagy
épp kegyvesztetté válik, egész történetet
eszel ki tárgyakról; nekem csupán szobor,
mely múlik, gyűlik rajta a por, s ha írnék
vele, alkalmatlan, lágy gépezet csupán,
műtárgy, jelentéssel bír, ha úgy akarom, s
ha nem, elnézhetem, ahogy csöndben a többi
között megül a polcon, halkan a fülembe súg:
ő nem írógép, csak szobor, vele nem, de róla
írhatok ezt azt, lágy szavakkal felemlegetve a
hétköznapok történéseit, mikor ünnepi tekintettel
egyetlen pillantást vetek rá, s nem várok tőle
semmit, de miért, miért sugallja értetlen szavak
és zörejek életre hívását...?
Minden nap egyetlen
pillantás, egyetlen lágy tekintet a puha gépezetre.
Mintha teázni készülnék.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Más és Ugyanaz szerzői kiadás Feltöltés ideje: 2025-10-31 23:33:59
Utolsó módosítás ideje: 2025-10-31 23:44:29