|
Gerle Kiss Éva |
Aznap (jav.) |
|
Aznap apró
szemekben esett,
különös fényektől
alakult az ég,
világosból lett sötét,
majd mint az
agyonmosott
fekete ruha,
kifakult.
Lett azután
esőből hó,
majd hóból
víz, ahogy a
földre ért.
A sár, a latyak
lábamra tapad,
beborít az emlék.
Mondataim félkész
építmények,
összedőlnek hamar.
Inkább csak nézlek,
pulóvered alá bújok,
hátha így könnyebb.
Akár egy labirintus.
Belőled
ki nem találok.
Húz a feszült ég
fejünk felett.
Benne a Nap,
a gyújtópont.
Tüzében kereslek,
térkép nélkül, szag után.
Kihozlak bárhonnan,
ahogyan magamat
akarom belőled kivágni,
erővel, gyökerestül.
Mégis, az elhagyott kertbe
fát ültetek, ágat nézek,
s keserű lombot.
A letört gallyakat
gyűjtöm csak egybe,
a leveleket hagyom.
Kifújja őket úgyis a szél.
|
|
|
Publikálva: Holdkatlan, 2017.10.13 |
|