Közhely


Ázottan és félve
mint régen, mikor hajnal előtt a csillagok
kimeredtek az égboltból
és fákat hűsített a lámpák zsongó
ragyogása
és március volt.

Vannak esték amikor
a gondolatok
mint apró fémgolyók gurulnak
végig a betonon
vannak esték mikor hiányzom magamnak

árnyékom magányosan kószál

A ház előtt autók állnak.
Benzin van bennük és dugattyúk.
Ezüstös folyam a fák alatt a járda
ezüstös folyam a fák alatt az út.

van hogy a szemközti lépcsőházban
fölgyullad egy lámpa
van hogy kinéz valaki egy
ablakon
és van hogy olyan idegen és néma ez a város
mint egy meteorit

És a hold énekel
Erősen hogy meghajlik az erkélyen a korlát
hogy meggörbülnek a lámpavasak
Én meg csak állok itt
csak állok és szabadon társulok
André Bretonnal és
Kedvesem arcára gondolok
fényes mint egy kastély

Csillagok pora tenyeremen

ahogy állok itt saját
belsőmből tör elő valami furcsa
olyan piros
mint zsebkendőn a vér
és olyan meleg
akár egy villanykörte

Kedvesem arca szívdobbanás
mellei egymással beszélő fák
Kedvesem haja méz és pókfonál
Kedvesem hangja pipacsok és mák
Kedvesem teste higanyfüst és réz
Kedvesem feneke domború álom
Kedvesem ajka vízbehajló kéz
Kedvesem hiánya szétfolyik az ágyon

...valami távolságban
        két lámpa ég
   csupa közhely a szerelem...
    
És álmaimban néma vagy, de mégis itt vagy.
Kint az iszonyú hőség, bent az iszonyú fagy

néha olyan mintha
űrhajós lennék és véletlenül szálltam
volna le
a szkafanderen át csak látni lehet
érezni semmit sem





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: (, 2002.08.29)