Ember, mint Idő foglya

Mi lett volna ha? Ennyit nyög tüdőm
Legmélyebb neszének szele folyvást, azt is
Olyan erőket megmozgatva átütőn,
Megirigyelné Zeusz, háború, kis-
Nagy nyűgöt cipelő ciklon egyaránt.

Fáj. Mi mondatja ezt velem untalan?
Mondd, ki vagy, hova viszel ha régóta
Áhított árnyad csuklón szorít? Nyugtalan
Levegő áramlik körülöttem, mióta
Meggondolatlan vágyam kimondtam.

Csak egy utolsó másodpercet kérlek!
Megbecsülöm kvótáját annak, amit nap,
Mint nap eltemettem érmek, mérgek,
Süvöltő bércek kedvéért! Legyek rab
Újra, a hibák rabja, egy pillanatra!

Hangzanak a vágyak megvilágosodott,
Immár értő lelkemből. Először hagyott el, ő,
Aki mindünk Ura titkon, akármilyen kopott,
Vén, cipel míg bír, majd elenged kellő
Piheként, s hagy zuhanni tovább tanítva:

“Ki vagyok én? Az idő!”





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-16 18:25:58
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-16 18:33:08