Te

Gyémántfényű dalocska
lopja magát szívembe.
Szikralelkű kacaja
angyalarcát belepte.

Felrepít a szédítően
magas-havas hegyekbe,
Kristálykacajt lengetően
suttog dalt a fülembe.

Varázslattal telt szemei
érdeklődve fürkésznek,
lágy kezével letörli
összes gondját lelkemnek.

Belélegzett finom illat
árasztja el lényemet,
Nem felejtlek a mennyekig,
Téged, a Megmentőmet.

Nem mozdulok soha többé
ölelő karjaidból,
itt maradok én örökké,
távol a bús világtól.

Az emberek nem ismernek,
azt mondják, hogy idegen vagy.
Pedig már megbékélhetnének
egy aranyszívű Angyallal...

Veled... ki az Életem vagy.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-06-16 23:07:13
Utolsó módosítás ideje: 2016-06-16 23:07:13