celofánvilág




mennyire nem tudunk egymásról semmit
arról mi bennünk a hó alatt lakik
jégbe fagyva lefojtva a mocsár a tölgy a juhar
s a málnalekvár a szorosan kötözött üvegben
celofánpáncél alatt még lélegezni sem tudunk
elrakva gumókként egymásra tolódva
mert összeszorít minket a közös létezés kényszere
individuumokként kommunikáció-zavarban
hátunkat csípőnket egymásén rohasztva
s még csak nem is erotikus ez az egymáshoz tapadás
lennénk bár külön
úgy szétválnánk de úgy
-pistikém bonts fel egy befőttet szól nagyi
úgy vágyunk egy kis nyalánkságra

/2003. február./






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.