Lélekmentõ

A gödör szélén állva, letekintünk a rút halálba,
oda nem vágyhatsz önként, még ha a lelkedet
egy fekete örvény húzza, akkor sem!
Mindig van egy halvány fény, mely az életbe vezet,
mely vigyázz rád, óvja léptedet.
Őrangyalod vigyázna rád, csak engedd, hogy végezze a dolgát.
Őrangyalod vagyok Néked, mert ismeretlenül is szeretlek Téged.
Beköltöztél a lelkembe és onnan soha már el nem űzhet senki tán.
Te sem teheted ezt velem, mert a lelkemet elveszítem.
Reggel a halál szele megérintett, amikor egy autó képében elém tévedt.
Épp Nálad jártam gondolatban a pusztában.
Könyörögtem Néked, ne küldj el kérlek.
Had legyek lelki társad ebben a szomorú világban.
Hisz szükséged van arra, hogy valaki bánatod meghallgassa.
Szívét kitárja s magányod befogadja ,az életet neked visszaadja.
Angyalod veled jár, bármerre mész, gyere fogd meg újra  a kezét!
El ne engedd soha, mert akkor ő is elveszett és elvész belőle is a szeretet!
Szeretet mely a világot mozgatja, s a sors fintora,
hogy pont ő került az utadba .Fintora, vagy akarata
de mi ellene nem szegülhetünk, hiszen csak gyarló emberek vagyunk.
Én vagyok az akit Néked támaszul rendelt az élet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.