Tündér

Lelkem egy erdei tündéré, aki a fák lombja közt éli életét.
Patakokban fürdik s lapulevélben törölközik,
tölgyfa lombja betakarja, hogy ne lepje be a zúzmara.
Télen a befagyott patak jegén, vígan csúszik s jégcsapokkal zenél.
Harangjátéka szavára a sok állat megbékél, s az etetőhöz mind odafér.
Mohás köveken lépked s a békahad neki zenélget.
Nyári éjszakákon fűszeres illata becsalogat be az erdő sűrűjébe,
be egész a szívébe, hiszen a magányt ő sem szereti,
barát, szerető kell neki Édes szerelme, mint a folyó méz
szádhoz érve, nyelved hegyén elenyész,
ha már egyszer megkóstoltad, soha többé el nem hagyhat.
szíved vágya csak az lehet, hogy őt örökre megszerezd.
De ész is van a világon, mi szívedben határt von.
Foglalt a kis erdei tündér, s a szíve így hozzád el sem ér.
Magányosan telnek napjai, senkije sincs neki
csak egy ígéret, melyet már megszegtek
egy elmúlt szerelem, ami megfagyasztja a szívet.
Kis tündérke szenved nagyon s vigasza csak az vagyon,
valahol van valaki aki őt is szereti
de hogyan mondja el neki, hogy
csak ő van neki, s az élet nem engedi,
hogy elmondhassa mi az mi kell neki.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.