A harmadik

Túl hangos a világ és nem áll meg.
Zúgó, szürke-sötét förgeteg.
Nincs hely hol béke és nyugalom honol,
Nem szabadulok a puskaropogástól és zajtól.
Egyszer talán mégis eltűnik minden,
Zajtalan zajosság lesz, sötét felhők az égen.
Gombnyomásra jön az áldatlan áldás,
Talán nem is fals ez a látomás.

Sötétből fény lesz és a zajból csend.
Békesség lesz, akárcsak Fent.
Az égi sereg tapsol, ujjong örömében,
Dörög az ég nevette keltében.

Valahol robban egy bomba,
És a retinák kiégnek sorba.
Pokoli hőségben porrá ég a csont,
Eltűnik minden, mi van és volt.
Az állattá vált ember elvész,
Eltűnik, ahogy eltűnt már az ész.

Emberi múltak és jövők tűnnek a porba…
Talán, ha értelme volna…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.