Egy ábránd lelkem mélyén

Testem erősebb, mint valaha,
Te öntöttél belém lelket.
De most, hogy elhagytál lelkem elhala.

Remélem, egyszer majd újjáéled,
Mint hamvaiból a főnixmadár.
S újra pompázni fog, ha magam előtt látom a képet.

A képet mejben Te és Én egymásé leszünk,
Nem lesz majd mi elválasszon bennünk.
És megint egymásra hangolódik lelkünk.

Azonban, míg ez meg nem valósul,
Ábránd maradsz csupán, egy szürke vízió.
Mely lekem vizének tükrében fürdik.
S közben szívem elvérzik.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.