Világok vándora
Két világ síkjai közt élek,
Magányosan, emberek között.
Ha valaki szólítja lelkem,
Felnézek, de nem hiszek neki.
Miért kérne belőlem, kicsiny,
Gyermeki szívből, hisz honnan tudná,
Hogy e szívbe sok érzést érlelt.
Hisz lelkem ezerszer hozzábújik, megérinti,
visszariad,
De szavaimat elviszi a szél,
Ha szólni akarok, ha azt mondanám:
Légy mellettem, mert a sors rabja vagyok,
nem pedig ő az enyém.
Én lettem a játékszer,
Én lettem a láng,
Melyet elfújnak,
s nem ég már tovább.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
