Elmúlás élmény

Szólni akarok, de hangom elvész a szürkeségben.
Elillan egy kép,
mely valamikor boldogságot ígért,
s én utána kapok egy percre;
Várom, hogy visszatér.
Nem jön. Vártam. Eltűnt. Szertefoszlott.
Boldogságom képe volt ez, melyben valamikor,
Mint angyal tűntem fel.
Szárnyaszegetten zuhanok, elnyel, befogad a sötétség.
Felpillantok,
s körülöttem néma csend honol.
Sehol nincsen mozgás,
az árnyak megdermedtek.
Képzeletem játszik velem,
s hirtelen fényt gyújt a homályban.
Valaki hozzám lép, s elragad.
Már semmi nem fáj…
Nem engedelmeskedik a kezem, lábam.
Kívülről látok mindent:
Ott fekszem, s arcomat fátyol takarja.
Vége. Elmúltam






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.