Emlékem Aquileiából

én pátriárka voltam
egy igen régi korban
alabástromtrónon ültem
üres templomhajóban

arannyal szőtten vállamat
roppant palást takarta
előttem hosszú fehérmárvány
mozaikból a padlat

mithrámon rubin kövek
ragyogtak mint a szögek
alvadt bíbora Krisztus
stigmáin én elagott öreg

hittem hogy csak tisztem
is elég lesz - az Írásban hittem
mint a pápa meg a császár -
lábamnál már Kígyójuk sziszeg

a tenger messzire vonult
vissza partja horizontig szorult
Aquleiának vége lett
le se tettek elmém elborult

lehettem volna pedig
Nyugattól Keletig
ki az Egyetlen hitét
Péter székéből hirdeti

tengerrel együtt elvonult
Ki zsidó Fiától is elfordult
szárazra vetett engem is
inkább Rómába tolult

imákat mormoló hívei elé
átkot választott egység
helyett így vált templom
és egyház végleg ketté

a zsidó fiúval együtt itthagyott
tébolyodottnak mondatott
a Háromba Szelt Hazug
engem a felkent főpapot






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.