Hangok

Elmegyek érted, ha hív a szerelmed
és elhozom számban a csókod ízét;
felszakad fátyla az éji sötétnek
s a csillagok áradatában a kék,
ragyogó szempár sugarán tovaszállok,
a vágy lobogó vitorlája repít
a tiszta tavaszban; szállni megint
és újra lebegni! Az éteri új szerelem
heve éget! Messze marad a sok
barbár gondolatom és az átkom,
az, hogy a nők már mind csak tűzre valók!
Hiszen él itt köztük egy, aki rejtve viselte
az asszonyok titkát, a lányok vonzerejét!
Halk szava csöndje takarta értelmét
s a gyanakvó, kis nevetése mögé
bújt meg a szépség, félve a bóktól.

Lucskos az út, de a múlt pocsolyáit a szikkadt,
felsebezett televény íme máris beitta:
fájt már az élet, s a végső kiáltásra félénk,
de felkavaró, biztató jellel megjött a visszhang,
s most megfeszülő akarat viszi tollam, hogy méltó,
veretes, csobogó szavaim megköszönjék kinyíló
új hitem, életem, s még amit hozhat a holnap.

Szép lesz az életed, életem, életünk, add a kezed hát!
Lépj ide mellém, nézz a szemembe és ha szeretsz már,
légy kicsit bátrabb, - tudod, hogy rövid az élet;
döntsd el a sorsom, a sorsod, a sorsunk, s a megfakuló nyár
érleljen még melegebb napokat majd az őszi fagyokban,
s nem fogsz fázni, a karom, a szívem melegít, amikor jön a tél!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.