Koboldok fogságában /egy autista kislányhoz/

Mint  rongybaba,
dől szőnyegemre -
ma nem fogom
tanítani.
Nem tetszik ez a hallgatás,
megint szorítja az a
különös varázs,
ezer üvegcseréppé hull
szét az akarás,
hogy szóljon, hogy elmondja,
mi bántja.
Hangok, mire vagytok?
Kisszekrényben miért
turkáltok koboldok ?
Gonosz manók:
vad árnyként zuhantok rá,
hogy mélybe rántsa
a némaság,
s ha Csipkerózsika álmodik,
ősvadonon át
vághatok ösvényt
megint.
Mert egy fals hang
neki dobpergés
és elég,
hogy fülére szorítsa kezét,
lehúzzon minden zsalut,
nap ne derengjen többé.

Nem tetszik ez a hallgatás,
de nem tudhatja,
mert nem akarom,
álarc nélküli bánat
a mosolyom.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.