Ábránd

Szobám falán egy árnyék táncol,
- a borókát lengeti az éjféli szél.
Az utca túloldalán egy lámpa pislákol,
mindenre rátelepszik a fagy s a dér.
S én most nagyon egyedül vagyok
s a sötét semmibe bámulok.
Csak mégegyszer itt lehetnél velem
s bársonyos ujjaid játszanának testemen.
-Megérintesz, majd testünk egymáshoz simul
s ölelésünk egy pillanatra sem lazul.
Ajkad gyengéden ajkamra tapad
s forró csók követi forró csókodat.
De Te már elhagytad az életem
s nem mondod többé: "szeretlek kedvesem".





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.