NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-10-22 00:52 Összes olvasás: 146360| 822. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-21 08:51 | *
(Negyedik beöntés)
PÜSPÖK ELVTÁRS, A MI JÓTEVŐNK!
Amikor Matalin Katalin nyugalmazott iskolai hivatalsegéd, temetői-énekes, a késő délutáni félhomályban hazafelé sietvén a megszokott temetői ösvényén belevágódott az útjába eső másnapi temetésre kiásott sírgödörbe, bizony szörnyen megütötte magát, legfőképp a fejét, de az ijedtség mértéke is szörnyen magasra szökött az ő lelkében. Hiába nyirvákolta végég az egész estét, de még az egész éjszakát is, ember fia nem hallhatta azt meg, hisz senki árva lélek nem jár már ilyenkor a sírkert ágyásai között. Hajnalban aztán erőt vett rajta az álmosság, s oly mély álomba esett, s oly hangos horkolással adta át a testét a pihenésnek, hogy a reggel érkező csősz rögvest felfigyelt a fura jelenségre, s miközben kinyitotta a kapukat a temető két végében, átvillant az agyában valami gyanúszikra-féle arról, vajon nem támadt e fel a tegnapi halott. A biztonság kedvéért sarkon fordult, s a szomszédos bögrecsárdában legördített két nagy pohárral a cudarabbikból, ami aztán jótékonyan vissza is adta az ő bátorságát. Így hát szépen visszaindult a munkaterületére, s csakhamar felfedezte a fertelmes hang forrását. Nem tudta nevessen e vagy szentségeljen a látványtól mindkettőre alkalmasnak érezte magát. Végül inkább kimenekítette a pórul járt asszonyságot, aki megeskette a felesége életére, hogy senkinek el nem mondja ezt a csúfságot, ami véle megesett. Hogy aztán mi lett a titoktartásból, arról nem szól a fáma. Annyi bizonyos viszont, hogy az eset után a jó Matalin Katalin – tán, hogy fejre állt a sírgödörbe – látó lett, s bár korábban ő volt az, aki a szkíta karaktert felfedezte a saját arcvonásai között, azon a végzetes napon, amikor álmában a tekintetét a tükörre vetette. Most, hogy a látói képessége végtelenül felerősödött, ettől kezdve tisztán látá ő a falu jövőjét, még ha sokan megklattyult öregasszonynak titulálták is. „Majd néztek ti még nagyot!”- fenyegetőzött vertyogva, amikor már senki sem figyelt rá. Vakarjátok ti még az ostoba fejeteket hamarosan! Rikácsolta egyre.
Persze az idő kereke még Újfaluban sem állt meg, még ha nem is röpült úgy, mint más településeken. Eljött az a nap is, amikor Lipótmezei Ödön elvtárs személyesen vehette át a Járási Párt Bizottságon, Püspök János Pál járási párttitkár elvtárstól, az ország számos településen oly annyira bevált kultúrház építési terv másolatát, (ezeken a településeken csak hodálynak becézték a monumentális épületet, formája és funkció-gazdagsága miatt) amely Újfalun is a felemelkedést szolgálhatja hamarost. AZ elnök meghatódását csöppet sem szégyellve, rebegett hálát a falu nevében, s befejezésül még az is kiszakadt lelkéből, „hát ezt is megélhettük!”
Lipótmezei Ödön elvtárs azonnal összehívta az Operációs Bizottságot. Végig gondolták a teremtés folyamatát, s elrendelték a munkálatok haladéktalan elkezdését. Másnap az elnök vezetésével a libalegelőn (ahová a gyermek Dönci kora ifjúságának olvasási élményei köthetők, mivel itt olvasgatta a ponyván kisárgult könyveit libapásztori megbízatása közben. Így vált szinte kényszeres ragaszkodássá benne a művelődés ügye és a libalegelő) kitűzték az alapok helyét, s egy gombolyag háztartási zsineg segítségével kirajzolódott a várva várt építmény alaprajza. Ettől kezdve a sírásók nem pihenhettek babérjaikon többé, mert a két temetendő halott közötti holt időben, bizony át kellet masírozni a libalegelőre, s ottan folytatni a kultúr alapjának kiásását, amihez végeredményben nagyon is értettek.
Nyilván, ahogy mint mindenütt, úgy Újfaluban is volt egy - két nagyokos, aki hümmögött ezt, hümmögött azt. (De hát hiába nagy a Lipótmezei-család , mégse tartozhatik bele mindenki! Nem?) Úgy beszélik, hogy a 2.sz. Italbolt egyik, a nevét homályban tartó vendége, valamelyik zárás körüli órában azt találta mondani, hogy az is hülye, aki a libalegelőre építteti a kultúrt! De hát, mint az ismeretes, a „kettes”-ben elhangzó beköpések sosem számítottak véleményformáló erőnek. Nem lett az most sem.
Még nem kezdték el a kakasok hasítani a hajnalt élesebbnél élesebb hangjukkal, amikor a házak csillárjai rezegni kezdtek a megannyi mennyezeten, a nippek összekoccantak a hálószobák üvegszekrényeiben, még az ágyak is útnak indultak, ha sima burkolaton álltak. Már e kezdeti jelenségek is sokakat kiugrasztottak az ágyuk melegéből, pedig még csak most jött a hadd el hadd! Pokoli hangorkán szakadt a falu népére. Először lánctalpasok tűntek fel Újfalu alvégi házainál, aztán hatalmas kerekű terepjáró óriásgépek, különleges felépítményű acélszerkezetekkel, talán rakéta kilövők lehetnek ilyenek, aztán hatalmas teherautók csővázas pótkocsikkal, dübörögtek fel egymás után! Oldalán „MASZOLAJ ” felirattal. Sokakban felmerült a MAGYARORSZÁGI SZOVJETEK OLAJRALÉPÉSE megoldás a szövegértelmezésben, de ekkorra már szinte minden újfalusi visszatért a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz. Már remegett az egész település az irgalmatlan kocsi oszlop Újfalura érkezése miatt. A nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint valami istencsapás éri őket. Mi lesz az állatokkal, az új és a régi telepítésű szőlővel, pincék borával, a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnéppel és némely jobb sorsra érdemes kecske állattal?
Újfent a letargia fuvallata telepedett a lelkekre.
Ekkor sok ember szemében nagyot nőtt Matalin Katalin. (Eszükbe jutott nemrégiben tett kárálása az utolsó ítéletről…)
De hát nem eszik olyan forrón a kását! Mint ahogy minden óbégatásnak, úgy a fertelmes kocsisoroknak is vége szakadt egyszer. A hajnali derengés bizakodással tölté el a riadt falulakókat. A félelmetes transzport áthaladt a falun, de a felvég szélső házától 500 méterre meg is állt. Nem csak megállt, hanem le is települt. Nem sokára fúrótorony magasodott a falu fölé. Hogy olajra lépnek-e, azt csak később derül ki.
| |
| 821. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-16 11:43 | *
(Harmadik beöntés)
Megkondul a szocialista lélekharang?
Az idő kugligolyója aztán 1945-ben végre meghozta a falu számára a várva várt fordulatot. Helyesebben nem is annyira a falunak, mint inkább Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtársnak. Nos, a hamvában holt Labdarózsás Forradalom megálmodójának szeme villanása baljós előjel volt mindazok számára, akik mindaddig nem a haladás platformjáról várták az olyannyira várt szovjet felszabadítókat, s az ezzel járó felszabadultságot. (Bár nem egy újfalusi tért vissza a kitartó fejvakarászástól remélt megértési folyamathoz, ami párosult valami dezsavű érzéssel, azon a békés falusi hajnalon, amikor a ruszkik nagy óbégatva járták végig Újfalu összes portáját, keresvén, kutatván valakit vagy valamit, miközben a nép talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy már megint ilyen istencsapás éri őket. Ezek nem átállották elhajtani az állatok javát, legázolni az új és a régi telepítésű szőlőt, feredőzni a pincék borában, meghágni a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnépet és némely jobbsorsra érdemes kecske állatot egyaránt.)
A letargia fuvallata telepedett a lelkekre. Nem nézhette ezt tétlenül a forradalmi vénájú Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs, és elsőként kanyarodott ökrös szekerével a Prónay birtokra, hogy látva lássa, mit is hagytak a felszabadítók a falu népére. A jó példa ragadóssága okán a lakosság, mint szorgalmas termeszek tüntették el a reakcós, bárói tulajdont. Kivételes szorgalmával a település apraja-nagyja serénykedett, mint azt Lipótmezei Ödön (Csakhamar) elvtárs szokta volt hirdetni: „A
NÉP NEVÉBEN!”
Bizony, a napok múlva érkező kincsvadászok már alig találtak érdemleges vagyontárgyat, építőanyagot, ruhaneműt, étkészletet, bármit, legföljebb a sok ezer kötetes könyvtár haszontalan darabjait rugdosták némelyek keseregve, búsulván a kései érkezésen.
Így épült át a kastély valamennyi építhető eleme a szocializmus alapjainak lerakásával párhuzamosan a falu megannyi épületébe, melléképületébe, óljába, kertvégi budijába. A copf-stílusú bútorzatot csillag irányba vitte boldog boldogtalan. Néhány jutott a Bolondlyukba is.
(Apropó, Bolondlyuk: ezt a megnevezést - felső nyomásra - levették a kocsmaajtó fölül, mondván túlságosan is a reakciós időket idézi. Hosszas gondolkodás után maga Lipótmezei Ödön (csakhamar) elvtárs közölte az elöljáróság döntését, miszerint a kor szellemének jobban megfelelő: „2.sz. Italbolt” felirattal kell ellátni a felújított bútorzatú kocsmát!) Sokáig értetlenül sugdolóztak a kocsmavendégek a brutális névváltozás miatt, különösen azt sérelmezték, hogy a falu egyetlen kocsmáját miért kellett egyből kettesszámúnak nevezni. Valami fondorlatra gyanakodtak, arra gondoltak, hogy ez a lánglelkű Dönci próbálja őket megtéveszteni, hátha lesz, aki kutatva keresi majd a „lyuklakók” közül az egyes számút, no, de átláttak ők a szitán, legalább is a 7-es számú nagyfröccsig.
A szocializmus beköszöntével Újfaluban is érezhető volt a változások szele, még ha nem is nagyon. Legfőbb változás abban mutatkozott meg, hogy végre Lipótmezei Ödön, elvtárs lett, s a falu tanácselnöke, párttitkára, a vadásztársaság elnöke, a népdalkör karnagya, temetkezési szónok,(paptalan temetéseken), a színkör alapítója, főszereplője, főrendezője.
Nem sokkal a címek és rangok bekebelezése után, a színkör előadta első fergeteges népi játékát, a Lipótmezei Ödön által írt és rendezett „Újfaluba két úton kell bemenni” címűt. A 2.sz.Italbolt kerthelyiségében előadott népi játék fergeteges sikert aratott. A közönség a vállán vitte Lipótmezei Ödön elvtársat a tanácsházára, hogy a tanácsháza ablakából nagyfontosságú bejelentést tegyen. Az izgatott tömeg előtt csakhamar megnyílott az a duplaablak, s maga Lipótmezei Ödön elvtárs szólott az egybegyűltekhez. A nagy ívű beszéd alja, helyesebben vége az lett, hogy az oly sok címmel megáldott elnök ünnepélyesen megesküdött keresztanyja életére, hogy a következő ötéves terv végére, ha kutya, kutyát, s ha a fene, fenét eszik is, a falu megalkotja az őket megillető, az őket fémjelző, a kulturális forradalom bizonyítékául szolgáló KÖZSÉGI KULTURHÁZAT!
A nagy hír bejárta a település minden zugát, még tán a 2.sz. Italboltban is nyelvére vette valaki a másnapi zárórakor.
Lipótmezei Ödön elvtárs nem azért vállalt nehéz szerepet a közösség vezetésének megtestesüléseként, hogy szavait csak úgy pufogtassa a levegőbe, mint bolond Jancsi az apja fegyverét a kertvégiben, hanem hogy teljes mellszélességgel nekilásson a nagy mű létrehozásának.
| |
| 820. | [tulajdonos]: Ujfalusi kevert | 2025-10-10 09:31 | (második „beöntés”)
Politika, az mi?
Bár, a politikai széljárások minden rendes magyar településen éreztették hatásukat, Újfalu mintha védettségre tett volna szert. Lakói a legnagyobb gyanútlanságban töltötték az amúgy viharos időket is. Az első Világháború még úgy, ahogy beszűrődött a falu mindennapjaiba. Például sokan hallottak Doberdóról, de már a 19-es események igencsak szőrmentén hatottak az újfalusi közvéleményre. (Bár egy vagy két izgága személy fantáziáját mintha meglegyintette volna az a körülmény, hogy báró Prónay Alfréd huzamosan az újfalusi birtokán tartózkodott. Mi okból? Azelőtt jó, ha szüret idején látták.)
Később sokan a kitartó fejvakarászástól remélték megérteni azt a különös tényt, miszerint a rustyuru-murustyuk mi a szent szarért jelentek meg egy békés falusi hajnalon, nagy óbégatva, miközben a falu talpig pendelyben gondolta végig, mit vétett, hogy ez a bocskoros istencsapás éri őket. Úgy ám, hogy menet közben nem átállották elhajtani az állatok javát, legázolni az új és a régi telepítésű szőlőt, meghágni a legszemrevalóbb és a kevésbé szemrevaló fehérnépet és némely jobb sorsra érdemes kecske állatot egyaránt.
Sok mendemonda magyarázta volna a szörnyű esetet, de majd csak jóval később, egy volt tizenkilences hős temetésén elmondottak hozták meg a falu népének a nem várt megvilágosodást. Az újfalusi sírásók hazavitték a hírét annak a forradalomnak, amit úgy megsínylettek anno.
Lipótmezei Dönci, temetkezési műszakvezető, Újfalu mindig tettre kész szülötte, nagy nekibuzdulásában azonnali hatállyal kihirdette a Labdarózsás Forradalmat szerte a faluban. Meg is mozdult a település apraja-nagyja. Főleg az ifjúság. Ámde! Ámde! A kezdeti népfelkelésszerű talpra ugrás, hirtelen dugába dőlt. Ugyanis, valami nagyon keresztbetett a jó Döncinek és az ő forradalmának.
Volt itt valami, ami azon nyomban lesöpörte a fenti hevületet. Nagyobb hatással bírt, mint ez az igen jól hangzó LABDARÓZSÁS FORRADALOM, meg a megálmodója, Dönci. Ez pediglen nem más, mint a „Bolondlyuk”. Valójában a helyi kocsma. Közelebbről Pityó Zoli, a kiugrott temetőcsősz, a „Bolondlyuk”-hoz címzett közönséges becsületsüllyesztő kocsmárnoka. Ő tett keresztbe a forradalmi hevületnek azzal, hogy épp erre az időre tűzte ki az ÚJFALUSI NAGY KUGKIVERSENYT!
Tudniillik, ez hagyományosan a búcsút megelőző valamelyik hétvégen zajlik. A derék helyiek, valamint az innen elszármazottak egy fél-marháért gurítanak, míg ki nem dőlnek a töménytelen sörmennyiségtől, amit magukba öntenek.
Pityó Zoli saját kezűleg, mégpedig a verseny ideje alatt, mindenki szemeláttára hasít ketté egy marhát.(A másik felét kiméri „versenyen” kívül. Jóval olcsóbban, mint a mészárszék.) Az egyik fele pedig maga a díj.
Csoda, hogy Lipótmezei Dönci Labdarózsás Forradalmát úgy elfútta a szél, (még ha a Bolondlyukból is jött) mint a halottak napi gyertyát az északi fuvallat?
Ezúttal a Bolondlyuk győzött.
Hiába a társadalmilag oly megalapozottnak hitt cselekvésvágy, amely Újfalu lánglelkű szülöttének Lipótmezei Döncinek a kebelében fogant, s vetélt el. Olybá tűnt, most nincs nagyobb adu a kocsma mögött elhelyezkedő tekepályánál, az ottan dúlni készülő nagy gurító csatánál.
| |
| 819. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert | 2025-10-08 11:49 | A helytörténeti kutatás feladata egy adott település egészének (vagy egy részének), illetve települések egy csoportjának, kisebb-nagyobb tájegységnek (azaz egy országnál kisebb) terület múltjának feldolgozása.
(első „beöntés”)
„Patrióta zigóta”
Újfalura annyi, de annyi sajátos, mondhatni specifikus vonás jellemző, hogy párját ritkítja. Merő az eltérés. Lépten-nyomon szembesülhetünk az unikális jelenségekkel, történeti hagyatékkal ebben a bor-, sör- és pálinka motiválta világban.
Újfalu bolygónk szélességi és hosszúsági vonalának azon pontján helyezkedik el, mellyel senki más ember fiai nem dicsekedhetnek, csakis az újfalusiak.
Minden tudományos fórum és szimpozion egybehangzóan állapította meg, hogy a települést már az elmúlt évtizedekben is lakták. Lelkes patrióták, helytörténészek még ennél is továbbmentek. Hírrel hirdették leszármazási tételeiket, úgymint: elődeik volnának a hatvani kultúrában élő avarság, a hunság, szlávság, törökség, svábság és természetesen Árpád magyarjai legfőképpen. Ezt tetézte Matalin Katalin, nyugalmazott iskolai hivatalsegéd, temetői énekes különös álma, amikor is abban a bizonyos álomban tükörbe nézett, s azonnali „ahá élmény” keretében figyelt fel az arcvonásaiban megmutatkozó sumér karakterre! Eszerint aztán e temérdek falualkotó nációt minden körülmények között ki kellett egészíteni a soha itt nem járt népséggel, mégpedig a sumérséggel, akik ezek szerint szintén összeszűrték a levet az itteniekkel.
Látható, hogy (a faluban élő Puporkák, Kánálasok, Lákátosok, Ráffáelek stb. valahogy nem kerültek be a falukutatók látókörébe, így aztán ezen egyedek az óta is nagy bizonytalanságban élik életüket, már ami a faluidentitást, valamint a sajátjukat illeti) az olvasztótégely különös szintézisét adta a közösségalkotó emberi egyedeknek, akik itten képezik ezt a települést.
Az újfalusi egyetemes történetírás aranylapjain fényeskedik az a néplélek-specifikus felismerés is, miszerint a lelki struktúrák, s a csillagzat együttállása, valamint az emberi fajták megnemesülésének példa nélküli kiteljesedése, mintegy kikristályosítá a tehetség elemi megmutatkozását.
Már a két világháború között Napnál világosabb volt az a tendencia, amely a csoportkohézió egyik legkiválóbb megnyilvánulása volt e honban, amikor is a falu munkaképes lakóinak 60,3 % -a, a főváros temetkezési intézeténél találta meg számítását. Égbekiáltó csúcs volt a maga idejében. A 3000 lelkes település nem kevesebb, mint 1386,9 fővel képviseltette magát a sírhantok világában. A Vasárnapi Újság 1933. április 1-i számában megjelent mélyre ásó riportjával pediglen végérvényesen a megérdemelt hírnév köszöntött lakóira, e derék falunak.
Kiváló sírásók nemzedéke élt-halt itt a hívatásért. A legkitűnőbb hamvasztók generációi nőttek fel az idők folyamán. Ők vitték legtöbbre, ők lettek a századvégi rendszerváltás nyertesei. Számos temetkezési vállalkozás felvirágoztatói. (Ha az aranyfogak mesélni tudnának!)
*
| |
| 818. | [tulajdonos]: KÉZRÁTÉT | 2025-09-30 09:58 | hímtag ágaskodik, teremtői az ítélet,
és belátható, hogy most sem lesz ebből itt élet.
már megint felülkerekedni látszik az altest,
láthatod, ápolt kéz a péniszen mindig jól fest.
ha vérbő a henger, akár a cövek úgy állhat,
(csak tegye dolgát az örömszerző szolgálat)
eljön a te országod, a kéj mindig kelendő.
függő lettél? - „könyörgöm hát, segíts ó teremtő!
-a nőm csak ásít, látom hogy, itt nem lesz bevétel,
kérlelem, juttasson a mennyekbe, kézrátéttel!”
| |
| 817. | [tulajdonos]: IDŐZET | 2025-09-15 11:37 |
Lefittyent a végtelen idő. Kaland-
vágyból úgy tűnik feledem, hogy félek
az alvilág előtt demonstráló galamb
hordák igéző csendjében. A lélek
ki-beröpköd a testből. Megbolydult vizek
elhajló zuhatagáról a visszhang átkos
káromlások torz hang-árját hozza, de én hiszek
abban, hogy ez még nem a végítélet! - még ha átmos
is az elveszettség hamis képzete, a „kristály-azúr”,
a legújabb fejlesztésű tisztítószer, melyre oly büszke az úr. | |
| 816. | [tulajdonos]: BICSKA DAXLI | 2025-09-02 15:43 |
a kivert kutya dala
azt tudom, hogy mi a semmi,
ehhez minden eb konyít.
mit tehetsz, ha nincs mit enni,
kivert kutya, mind vonyít.
a te bundád már kifeslett,
amit hallasz, nem zene.
a kis uszkár, jaj de fess lett!
a horda, már nemzene.
nincs mit tenni, menni, menni,
szégyen bár, de mind koldul.
így vagy úgy, de meg kell lenni,
és győzni, mert itt csata dúl!
hol a gazda, mond merre él?
vezess hozzá, te zord hold!
nagy hideg van, és nincs fedél,
az álom, kereket old.
BICSKA DAXLI
a rühös kutya dala
vakargatom szutykos irhám,
vérszívóktól viszketek.
a bundámat úgy lenyírnám
így múlnak, napok hetek.
bolhák járják rőt szőrömet,
kullancs fúr át bőrömön
szétroppantok még egy követ
vért buggyant fel a köröm
beúszom én a tiszába
fuldokolnak a férgek.
most jó lenne már a szájba
ennivaló! óh, egek!
a horda dala
minden este, forr a dalom,
énekelni, még szabad.
kivert ebnek társ a dalom,
isten nem ad!- avagy ad?
mindig lopni, sosincs megállj.
a létünk nem legális,
állj a sorba, jó taggá válj,
könnyebb lesz a halál is.
éjjel nappal az eb remél
még ha tört is a borda.
félholtan is, ha nagyon fél
megvédi őt a horda.
minden este, forr a dalom,
énekelni, még szabad.
kivert ebnek társ a dalom
isten nem ad!- avagy ad?
a csilli-villi öleb dala
jó az ember, becsben állok,
szeretete testmeleg,
rossz életre nem talál ok,
félelmem, csak szendereg
fénylő bundám jól ondolált
mellényemnek ára nagy!
az ajándék ha rád talált:
a családnak tagja vagy!
a villában kényeztetve
éldegél a luxus-eb.
nem ér hozzá a más tetve,
szemfénye is fényesebb.
kint az utcán rokon vakog,
ápolatlan és csak sír.
mit tehetek, ha ő vacog?
kóbor ebre nem vár sír.
a gyepmester dala
hurkolt nyakú, rusnya állat,
te förtelmes, férges eb,
a jutalék már nem várat
fogdában az „édes” eb!
a kocsmáros hajlong szépen,
zsebében a kutyabér,
a gyepmester ül a széken,
a ruháján kutyavér.
mi más járna a csavargó
kóbor ebnek?- altató!
ám a rab eb mind acsargó,
teli hold a hallgató
a szökevény dala
gyűjtő tábor, vagy eb fegyház
jajdul, a kutyasereg
bömböl, ordít, s a szökőláz
már tombolva sistereg
körbe, körbe, utat kutat,
szabadulni ma muszáj!
minden eb már holdra ugat,
korgó gyomor, éhes száj.
vonyít a nép, s éppen akkor
egy vizsla kitörne már,
útjában egy villanypásztor,
szabadul, megrázza bár.
átrohan a téli éjjen
hátra hagyva a tábor.
szabad eb lét, végre éljen,
s jöhetne már az ámor.
háromlábú kutya dala
jó figura, de nem bábú,
akit a tél is kint ér.
látható, hogy háromlábú,
hurkolná már a sintér.
ritkán eszik, sosem koldul,
a dongája csenevész.
nem fut el, ha háború dúl,
ilyenkor is cselre kész.
vert seregnek utat mutat.
gyomra korog, ha étlen,
szimatolva kaját kutat,
s megtalálja nem kétlem.
évek óta erre teper
ismer bárkit, ha meglát.
nagy galibát sosem kever,
jelöl falat, jelöl fát.
télen nyáron, járja útját,
szerény kicsi a színtér.
fent védik a sánta kutyát,
kergetheti, hét sintér!
a vakvezető kutya dala
„bezzeg-kutya”, nézd, hogy kavar!
a gazdája mit se lát,
terelgeti, húzza hamar,
lábhoz nyomja oldalát.
a fejében sok útvonal,
mindenhonnan hazaér.
nem kell neki az út-fonal,
térképet meg sose kér.
amit ő tud, jó állást ér,
jó ellátást garantál.
a gazdája sok étket mér
tele van a kutyatál.
.
(kóbor eb csak álmában lát
ilyen pazar lakomát.
nyála csurran, csontot vizslat,
s nem talál , max, egy komát.)
vakvezető csoda kutya
kandalló mellé hever.
almában a retye-rutya:
fejéből mindent kiver
kutyapályát
minden kutya nagyon bátor,
hogyne fájna, ha harap.
őrzi nyáját minta pásztor.
húzza láncát, mint a rab.
fenyegeti sintérhurok,
nyakán túl rövid a lánc.
nem védi őt holmi burok,
vágya már egy jó vihánc.
szeretetre nagy az éhe,
még ha jut is vacsora.
aztán hogy már telt a méhe,
ugat hat eb víg sora.
ha nincs lakásod jó budán,
gazdára lelsz vidéken.
fuss keressed, ne nézz bután,
írva van ez az égben.
a halál szele
retves fogság. mámor- vágta.
hátra hagyva a tolonc.
bár a lábát még megvágta,
már legyőzve a kolonc.
milyen jó, hogy ágrólszakadt,
a szabadság az étel!
harapni más most nem akadt,
elfekvő csont kivétel.
lehet szabad, vagy üldözött,
a lelke folyton csak hűl.
bűnökért, bár feloldozott
az úr, a láb menekül.
pedig csábit lacikonyha,
és száz mást fog a szimat,
de hát ez oly illékony, ha
a„félsz”szállja meg inad.
éjj. eb oson a téren át.
nincs meg sehol a tálja,
szemét között keres kaját,
s talál, istennek hála .
jeges minden már a parton.
az eszelős szél süvít.
kutya fekszik, rajta karton,
élő vagy holt, majd vonyít?
reggel végre már észhez tért,
bár imbolyog és szédül.
leül, és lenyal minden vért,
s nyál gyógyítja meg végül.
az elaltatás dala
kutya életbe, ha becsap
a mennykő, mert az égi
parancsnok int és lecsap.
lehetsz mostjött, vagy régi
mert hát itt is van helyhiány.
a pecér,már cetlit tűz,
ahonnan majd mindent kihány
s e rút életből kiűz
| |
| 815. | [tulajdonos]: Kémlet | 2025-08-27 12:29 | K É M L E T
Rejtett felvétel, KÁPRÁZATOS, és megáll az ész!
Ismeretlen profil, s bizony óriási a tét!
Vajon megengedett- e a szabad közlés?- hisz kész
rettenet a belegondolás! Veszélyben a lét?!
Adhatott bárki erre engedélyt ? Kizárom!
Bár, csodálatos ez a megismerés, e lelet.
(Ez biz szines kaleidoszkóp, s nem holmi várrom.)
De ez a vakmerő, vihart arat majd, s nem szelet!
Akárhogy is történt, látható immár ez az arc,
hogy valaha majd látható lesz, sohasem hittem!
Gondolom, hogy ezek után érkezik majd a sarc,
a portré megvan, de mit szól ehhez az jóISTEN? | |
| 814. | [tulajdonos]: Oh, a Jeti-nő | 2025-08-25 16:48 | .Óh, a jeti-nő!
.
S akkor, amikor az az ember, lábnyomába belefúlt,
kutatni kezdték, vajon hol lehet az irdatlan léptű delnő?
Casanovák keltek útra, a mindent hátrahagyó és végső
mámorban. Megrészegült, és az egekig felkorbácsolt vágy dúlt
a keblek zabolátlan szívveréseiben! Hisz, a jeti - nő
gigantikus hajfonata, a kápráztató combpár, s az emlő
holdbéli fénytörései igéztek. Az alfa-raj megbolydult!
| |
| 813. | [tulajdonos]: Fedél nélkül | 2025-08-20 17:43 |
Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát „valakinek”!
Immáron körbevesz egy kerítés,
kisagyamban megvillan egy tócsa.
Lelkemre- kötve vár a terítés.
A színhely persze, a sáros Ócsa.
Az orromon törött a szemüveg,
nem láthatom, merre is van észak.
Nadrágomban megmozdul a közeg,
most látom csak elveszett egy évszak!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
