NAPLÓK: árnyalat Legutóbbi olvasó: 2026-07-05 16:34 Összes olvasás: 7513| 26. | [tulajdonos]: Téli reggel | 2020-01-17 20:22 | Mintha csak ráérnék majd olvasni,
indulás előtt mindig odateszek
- pénztárca, telefon, rágógumi, tízórai
s a kis üveg parfüm mellé -
egy verseskötetet.
Ma Dorothee Sölle jön velem.
Míg én dolgozom, ő majd megpihen.
A borítón egy folt, mint általában
minden könyvön, amit
igazán szeretek.
Többnyire kávéfolt, esetleg tea.
A lapok között itt-ott szamárfül,
egy-egy megjegyzés, apró rajz, felkiáltójel.
Viselik, akárcsak én
az arcomon, a kezemen, a szívemen
a mindennapi élet nyomait,
s az örökkévalóságét. | |
| 25. | [tulajdonos]: karácsonyi ajándék | 2019-12-21 19:36 | Fazekas Lajos: Élet-féltő
Megszoktam a magányt, mint a fák
a völgyet, hol kristály harmaton
ül a csend, s az indák sóhaját
elnyeli a zúgó, mély vadon.
Emlékeim: szívós gyökerek.
Szívem ma is messze tájakért
sóvárog, mint eltévedt gyerek,
ki álmodozva hitt s útra kélt.
Te óvsz, Uram, s felemel a hit;
lelkem Tied , titkod lelkemé.
- Mit sem ártanak nekem, akik
törtetnek a napos csúcs felé. -
Sorsomat, mint fát a csillagok,
élet-féltő csönddel átfogod. | |
| 24. | [tulajdonos]: falevél | 2019-11-25 06:55 | ha menni kellene,
lassan indulnék.
ölelném az ágat,
amíg csak lehet.
a zuhanás nem lenne
kétségbeesett.
színesen pörögnék,
ahogy az őszi levelek.
s mielőtt végérvényesen
az útra hullanék:
utolsó gondolataim egyike
a tiéd lenne.
| |
| 23. | [tulajdonos]: November | 2019-11-05 15:58 | A november maga a
megtestesült átmeneti időszak
aranyló ősz és útrakelő advent között.
Nem tudok elindulni és
nem tudok megérkezni és
nem tudok hazatalálni.
Nem tudok nyújtani
senkinek semmit.
Csak állok az erdő közepén
kezemben tartva
a ködöt, az időt, a szürkét,
a szirénák messzi fényét.
Valahol valakinek
valami fáj és én
nem
tudok
segíteni.
| |
| 22. | [tulajdonos]: Győzelem | 2019-10-28 06:16 | Az igazi győzelem mindig ott dől el
ahol senki sem látja.
Kívülről nézve, elismerem:
te győztél.
Amit én elveszítettem, azt te megnyerted.
Helyet, feladatot, barátot.
Jogosan dicsérhetted felemelt kezekkel
két padsorral előttem boldogan az Urat.
A büntetés sikerült.
Ismételten kinyújtott kezem
ismételt ignorálása - ha ez volt a cél -
valóban fáj. Még mindig.
Mégis: mikor háttal nekem mentél ki az ajtón
úgy téve, mintha nem vettél volna észre
vagy mintha nem léteznék,
akkor már tudtam,
nem az a győztes, aki kemény.
Nem az, aki fél. Nem az, aki csak önmaga igazát látja.
Talán inkább az, aki még mindig sír.
Aki még mindig keres. Aki keresi a szót, a békét.
S aki a hideg hátfordítások láttán
feltörni akaró keserűség előtt
csendesen, határozottan
becsukja az ajtót- | |
| 21. | [tulajdonos]: útravaló | 2019-08-17 21:29 | "szíved a világ legpuhább helye. kérlek, vigyázz rá."
(nayyirah waheed) | |
| 20. | [tulajdonos]: papírhajó | 2019-08-12 09:07 | minden szó papírhajó,
apró kő, virág, letört kis ág,
színes falevél.
folyó hátán ideér,
ázottan is,
megtörve is
partot ér,
kincset ér. | |
| 19. | [tulajdonos]: Áldás. | 2019-07-29 23:23 | A köveket visszadobhatják.
Az emlékeket elfelejthetik.
A jószándékot félreérthetik.
A történetet befejezhetik, akár a felénél.
A kinyújtott tenyeret megüthetik.
A kérést bocsánat nélkül hagyhatják. Az emberi szót válasz nélkül.
Megtagadhatják a kegyelem csodáját, erejét.
Mindez nem fáj, már
csak egyet kérek:
Az ég maradjon meg. Neked adom.
Legyen ott minden mosolyban.
Minden tiszta szívből fakadt könnycseppben.
Minden könnyed, váratlanul eleredő esőben,
mely megöntözi kerted szikkadt földjét.
Legyen ott benned. Alattad, fölötted.
Legyen az ég mindig - veled. | |
| 18. | [tulajdonos]: Muskátli. | 2019-07-14 19:32 | Nem kell bejárnom a nagyvilágot, hogy azt megismerjem.
Elég csak egy virágot megfigyelnem
Egészen közelről, hónapokon át, ahogy
Lassan kinyílik ablakom párkányán.
Muskátli. Múlt évről csak ő maradt meg.
Tavasszal még csak két barnás, zöldes szár látszott belőle.
Reménytelenül nézett ki,
Mint egy elhanyagolt barátság, szürkeségbe süppedt házasság.
Odatettem, ahol éri a napsugár.
Öntöztem. Beszéltem hozzá.
Ujjongva fogadtam a legelső bátortalan levelet,
Majd a másodikat, s az összes többit is, mindegyiket megszámoltam, minden nap.
Aztán észrevettem a bimbókat.
Megfigyeltem, lefotóztam a nyílásukat.
Amint kivillan a virág pirosló színe,
Felegyenesedik az addig lazán lógó szár,
Mintha kihúzná magát: itt vagyok.
A szirmok nem egyszerűen csak pirosak.
Átsüt rajtuk a Nap és ragyognak!
Mindegyikük csupa szín, növekedés, csoda…
Nem kell bejárnom a nagyvilágot ahhoz,
hogy megismerjem.
Minden amit látni szerettem volna,
Benne van egyetlen virág nyílásában
az ablakom párkányán. | |
| 17. | [tulajdonos]: kérdés | 2019-07-13 15:48 | eljössz majd?
megállsz majd
az én síromnál is?
mikor tükörbe nézve
kitisztul a kép
s előtűnik a barát,
a testvér, a ragyogó szív
- akkor majd
eljössz? kicsit megállsz?
írsz gyűrött, kockás papírra
nekem is verset?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
