NAPLÓK: Áncsán József PAPI HARCAI Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 23:31 Összes olvasás: 14340| 5. | [tulajdonos]: Találkozások | 2007-10-31 11:34 | Keresztúton. Ezzel az alcímmel kezdtem meg naplómat írni, amikor elhatároztam, hogy
összefoglalom a velem történteket.
Ekkor még nem tudtam, hogy ami ez után következik, hasonlatos lesz Krisztus keresztútjához, igaz, ő az egészemberiségért vállalta szenvedéseit, én csak önmagamért, és családom visszaszerzéséért vállaltam saját Golgotámat.
Cipeltem egyedül súlyos terhemet, időnként összeomolva, porba hullva, reménytelenül, kilátástalanul.
Egy hete ismét ott tartottam, hogy elkerülhetetlenné vált a döntés: hogyan tovább?
Több mint tíz éve tartó depressziós időszakaimból- ma már látom- helytelen irányban próbáltam továbblépni.
Szedtem a gyógyszereket, jártam a pszichológusokat, pszichiátereket, kórházakat,
Mégis időről- időre elestem, egyre nehezebben tápászkodtam fel terhemmel.
Most, annyi veszteség után, lecsupaszodva, lemeztelenedve vállaltam ugyan a harcot, de feltettem magamnak a kérdést:
-Kinek próbálom magam összeszedni?
Talán Papi kutyámnak?
Akivel életem utolsó szakaszában, afféle élettársakként
Közösen próbáljuk a mát átvészelni, túlélni.
-Kinek hiányzom még, kinek van még rám szüksége egyáltalán?
Végtelenül magányosan telt minden napom.
Ha véletlenül összehozott a sors Angélával, Lóri fiammal, a szívem szakadt meg.
Ekkor kaptam a meghívást Egerbe, az október25-28 között megrendezésre kerülő
cursillora.
/rövid, k is képzést, lelki gyakorlatot jelent/.
Nem egyszerűen hittérítés, hanem a keresztény hit értékeinek továbbadása, közösségépítészajlott
zajlott, ezen az intenzív programmal kitöltött rendezvényen.
Most, amikor kezd kikristályosodni bennem a hétvége mondanivalója, már belátom, hogy nem egyszerűen meghívtak egy keresztény találkozóra.
Talán az a két fiatalember szólított, aki nyári sorsfordulóm estéjén visszafordított azzal, hogy valamit még meg kell tennem.
Nagyon hamar beláttam, hogy semmi különleges nincs itt, mint ami szerin t életemet, másokhoz való v iszonyomat eddig is próbáltam alakítani.
Szeretetről, barátságról.
, szolidaritásról esett szó, a közösség fontosságáról.
b
Barátokra, megértésre leltem. Tudom, hogy ami velem történt, nem büntetés volt, hanem figyelmeztetés, hogy rossz úton járok
Azért nem emlékszem bizonyos dolgokra, azért élek, hogy tiszta lappa lkezdhessek egy igazabb utat.
Családomtól azért kell egy ideig távol lennem, mert a velük való kapcsolatban is, valami nagyon félresiklott. Megértettem, elfogadom, hogy ne csak önmagamban bízzak, a remény, hogy sorsom jobbra fordulhat, meghallgatásra találhat. Létezik Isteni gondviselés, amire időnként rábízhatom magam.
Létezik valaki, aki feltétel nélkül elfogad, szeret és megbocsájt,
A három nap alatt, egyfajta lelki katarzison mentem át.
Felkavart, mégis másképpen, tisztábban látom a világot, saját jövőmet.
| |
| 4. | [tulajdonos]: nyílt lapok a zárt osztályról | 2007-10-24 12:11 | - Az osztályon fekvő betegek egymással is nagyon figyelmesek, megértőek voltak.
- Szükség is volt erre a hozzáállásra, hiszen, ki más értette volna meg, egy sérült lelkű ember érzéseit, gondját, mint sorstársa. Egy „ normális? „ ember elfogadja, megérti- e, hogy az idős bácsi folyton- folyvást sírdogál, a Jóisten áldását kéri a szembejövő betegre, vagy éppen időközönként végigjárja az osztályt és leellenőrzi a zárak állapotát, vagy egy másik beteg, aki egész életét Isten szabad ege alatt, saját földdarabkáján , kemény munkával töltötte, a kerékpárját keresi, mert odahaza várja a rengeteg teendő, az állatokat el kell látni, a lovakat be kell fogni, mert dolog van.
- Persze nem mondom, hogy néha egyesek nem vették hülyére a figurát.””
- - például, amikor Mihály bácsit ráültették, a folyosó végén álló szobabiciklire:
- -No papa , itt a bicikli, tekerjen haza, amíg észre nem veszik!
- -Lassan megy ez, gyerekek!
- - mondta az öreg, majd a többiek nevetve váltottak a terhelésen.
- a-sebességet kell váltani, Mihály bácsi!-
- és az öreg gyöngyöző homlokkal tekerte a pedált.
- Hogyan lyukadhatunk innen ki?
- kérdezte egyszer elkeseredetten az öreg.
- Hát, bizony, csak késsel!- volt a válasz.
- A mosolyt fakasztó pillanatoktól eltekintve, egyébként csendben teltek napjaim.
- Azután jött a hétvége, amikor, a detoxikálásra behozott betegek megtörték ezt, a már- már idilli csendet.
- Egy alkalommal a csendes pihenőből, éktelen nótaszó, hangos kiabálás, káromkodás ébresztett.
- Átszervezés volt, vagy, amíg aludtam, áthelyeztek az elmeosztályra?
- -kérdeztem álmosan, az éppen arra portyázó Karcsit.
- -Jó a meglátás, ez már valóban az elme””
| |
| 3. | [tulajdonos]: még egy megvilágosodás | 2007-10-24 12:02 | - Öngyilkossági kísérleteim egymást követték, de nem okultam belőlük:
- Észre kellett volna vennem, hogy életmódom, életfelfogásom gyökeres változtatására lenne szükség.
- Családom igazából nem értette, mi van velem.
- Vagy önmagában kereste a bajok okát, vagy úgy gondolhatta, nálam hibádzik valami.
- Rendszeresen látogattam a kórházakat, pszichiátereket, szedtem a nyugtatókat és antidepresszánsokat. Holott, leginkább önmagamnak kellett volna rátalálnom, saját, belső lelki békémre.
- Egyre, csak az járt a fejemben most is, hogy
- -Mit tegyek, félig nyomorékon, vakon, magamra maradva, mások segítségére szorulva?
- Menjek a Tiszának? Kössem fel magam?
- Miközben ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben,
- az étkezőben, ahol ültem, egyre világosabb lett, legalább is én így érzékeltem, a szemközti falon függő, megfakult fotó másolat ötlött a szemembe, amelyen szüleim,régi, megfakult arcmása volt látható.
Anyám arcát néztem. Angyali szépségű, kedves, vonzó fiatalasszony nézett rám vissza.
Mintha szólni akarna hozzám.
Azután megszólalt bennem egy belső hang, az ő üzenete:
-Gyere közelebb hozzám és nézz a szemembe!
-Mit látsz benne?
Közelebb mentem és mélyen a szemébe néztem, érdeklődéssel, fürkészőn, ahogy életében,
Korai halála miatt soha sem tettem meg.
Csupa jóság, szeretet, őszinteség, kedvesség, együttérzés, odaadás, barátságos mosoly, gyengédség, nem gyengeség:
Ezek voltak, amit felfedezhettem pillantásában, tekintetében.
-Most menj oda a tükörhöz, és nézz vele szembe!
Folytatta.
- Mit látsz a saját szemedben?
- Ugye, mennyire hasonlítunk?
- Adományként, az Úrtól, mi ezt kaptuk.
- Nem üzleti érzéket, csodás hangot, vagy zenei hallást, zsenialitást.
- Ez az örökséged, vagyonod, ezzel kell jól sáfárkodnod, továbbadnod,az embereknek.
- Nem kell fukarkodnod vele, van ebből neked épp elég.!
- -Minél többet tudsz átadni másoknak belőle, annál többet fogsz visszakapni.
- Nézd csak meg, Papi kutyádnak a pillantását!
- Őt te nevelted, szinte a saját képedre formáltad. Sajnálom, hogy nem született saját gyermeked.
- Neked ez a küldetésed, ezért kell még tovább élned, hogy igyekezz jobbá tenni az embereket.
- Cselekedeteiddel, kimondott, vagy leírt szavaiddal
- Hogy mások tízmilliós autókat szereznek, hatalmas birodalmat építenek maguknak, ne aggasszon.!
- Amit te nyersz jutalmadul, sokkal több ennél.
- Nyugalom, lelki béke, boldogság, amit senki nem vehet el tőled.
- Nyugalom, megkönnyebbülés áradt szét testemen, mint amikor Jánossal és Krisztiánnal találkoztam.
- Már tudtam, mit kell tennem. Másnap időpontot egyeztettem kezelőorvosommal és kis időre befeküdtem a kórház pszichiátriai osztályára.
- A „zárt osztály” nem azért volt zárt, mert elmebetegeket kezelt, csupán a lelki sérült betegek védelme miatt.Zavart ugyan, hogy nem jöhettem- mehettem szabadon, csak főorvosi engedéllyel, azt azonban, minden további nélkül megkaptam. szükségem is volt, a rendszeres mozgásra, fizikai állapotom még megkövetelte, hogy rendszeresen dolgoztassam a testem. Felvételemkor, röviden vázoltam a főorvos asszonynak helyzetemet. Először, a megfigyelő szobába helyeztek, ahol,a viszonylag súlyosabb betegeketgondozzák.
- Karcsi, a fiatal betegápoló segített elhelyezkednem, féltő gondossággal foglalkozott velem. látta, hogy rossz látásom miatt, bizonyos feladatok csak nehezen mennek.
- Türelmes volt, az ilyen korú fiatalembertől szokatlan volt ez a hozzáállás.
- Megismerkedtem betegtársaimmal.Ekkor még nem tudhattam,hogy mi vár rám.
| |
| 2. | [tulajdonos]: egyedül | 2007-10-04 18:54 | Az Újszövetséget tanulmányozva számtalan példabeszédet, megszívlelendő tanítást találtam, amelynek sokakhoz el kellene jutnia.
Bennem gondolatokat ébresztett, minduntalan saját lelki bajaim okát kerestem bennük.
Öregkori udvarlásom jelentős lépése volt, amikor elhatároztam, hogy veszek egy pár karikagyűrűt, pótolom, a tizenkét éves mulasztásomat.
Angélával való házasságkötésünkkor, ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget,
hiszen ,indketten túl voltunk már egy váláson.
Kölcsönkapott gyűrűvel járultunk az anyakönyvvezető elé.
Az én gyűrűmet a mentősök vágták le az ujjamról, talán ez is egy jelzés volt.
Mielőtt a gyűrűvásárlásra sor került volna, Angélának elmondtam szándékomat.
Ellenezte. Látszott rajta, hogy nem akarja elfogadni.
Én ragaszkodtam hozzá, még akkor is, ha csak én fogom viselni. Jelezni akartam avilágnak, hogy van párom, mint annak a karikagyűrűnek. Rosszul esett az elutasítás, azt éreztette velem, hogy különválásunk visszafordíthatatlan. Nem csak az ő elvesztéséről volt szó.
Ott volt Lóri, akit kisgyermek kora óta sajátomként kezeltem, eddig azt éreztem, hogy én sem vagyok közömbös számára. Különköltözésemtől kezdve azonban valami megváltozott.
Az én szeretetem változatlan maradt, de érzésem szerint ő már másként tekintett rám, mint azelőtt.
Már nem az a kisfiú volt, aki keresi egy biztonságot adó apa kezét, lesi mozdulatait, tetteit, kíváncsian hallgatja szavait.
Felnőtt „férfiember volt, már önálló, egyéni vállalkozóként Angéla cégénél dolgozott,
A példakép, már ő volt. Ez így természetes. Bennem korábban is rossz érzéseket keltett, hogy édesapjával nem tartott kapcsolatot, sőt ellenszenvvel viseltetett iránta. Az én felfogásom szerint, a vérségi kapcsolat, amit a magyar nyelv roppant érzékletesen- édes- előtaggal jelöl:
mindennél előbbre való.
Bármilyen bűnt követ is el,édesapám, anyám, testvérem marad, kötelezettségeim vannak vele szemben, segítenem kell, figyelnem kell rá, el nem hagyhatom, róla meg nem feledkezhetem,
védenem kell őt, ha a világ ellene fordul, akkor is.
A vér szava szólít, figyelmeztet erre, nem írott törvények, Isten tanításai.
Amióta egy család voltunk, ő engem mindig édesapjaként emlegetett, mások előtt is így nyilatkozottrólam. Tetteimmel, szavaimmal igyekeztem, az én értékeimet átadni neki,
Ma úgy látom, ebből nem sokat tett magáévá. Anya hatása, vélekedése a világról erősebbnek bizonyult.
Erőfeszítéseimet még sem érzem hiábavalónak.
De mindkettejük elfordulása tőlem, nagyon elszomorított, magányomat szinte elviselhetetlenné tette.
Ezekben a napokban sokszor éreztem úgy maga, mint egy kisgyermek, aki anyjával piacra megy, nyüzsgő, ismeretlen embertömegbe és eltéved.
Keservesen sír, mert úgy érzi, az anyja szándékosan hagyta el, mert nem szereti.
Karikagyűrűvel kapcsolatos beszélgetésünk azzal zárult, hogy megvettem a gyűrűket, amit elfogadott, de kijelentette, hogy nem fogja viselni.
Arcul csapásnak éreztem,, még akkor is, ha számítottam rá.
Azután jött egy vasárnap, együtt mentünk a templomba.
gyengéden megfogtam a kezét, de a gyűrű nem volt rajta. A mise után arra gondoltam, hátha meghív egy közös ebédre, de helyette megkérdezte hűvösen:
- Haza vigyelek?
- -Légy szíves, vigyél vissza - mondtam, mert közölte, hogy ő és Lóri tárgyalni mennek,
- nem érnek rá.
- Ekkor, az üres szolgálati lakásban elindultam, a szakadék felé.
- Elmentem egy üveg italértés keserűségemben elfogyasztottam.
- Először kicsit könnyebb lett, majd egyre rosszabb, beindult a láncreakció, mát nem volt megállás.
- egy hétig tartott”. alkoholsokk kezelésem”
- Egyre zaklatottabb lettem.
- Észrevétlenül csúsztam a szakadék széle felé.
- Minden gondolatom a halál körül forgott.
- Autóm a lakás előtt állt,
- Elhatároztam, hogy keresek egy üres garázst, beállokés lehúzott ablak mellett járatom az autót.
- Beindítottam, de elindulni- állapotom miatt nem tudtam.
- Egy ideig még sötét gondolataimmal, némán ültem, majd kiszálltam és lezártam a kocsit.
- Bementem a házba, leültem az étkezőfoteljébe, kilátástalan, szomorú jövőmre gondoltamba magány egyre inkább marcangolt.
- Mit tegyek most?
- Van még elfogadható, teljesíthető cél, hátralévő éveimre?
- kérdeztem önmagamtól.
- Pénz, hatalom, siker, gazdagság, csillogás, nem lehet ambícióm. Életem során | |
| 1. | [tulajdonos]: önkéntes száműzetésben | 2007-10-03 10:00 | Bennem gondolatokat ébresztett, minduntalan sajátlelkibajaim okát kerestem bennük.
Öregkori udvarlásom jelentős lépése volt, amikorelhatároztam, hogy veszek egy pár karikagyűrűt, pótolom, a tizenkét éves mulasztásomat.
Bennem gondolatokat ébresztett, minduntalan sajátlelkibajaim okát kerestem bennük.
Öregkori udvarlásom jelentős lépése volt, amikorelhatároztam, hogy veszek egy pár karikagyűrűt, pótolom, a tizenkét éves mulasztásomat.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
