Cigi a számban. Hatker, péntek este. Rágyújtott a Hold is, az égre hamuz. Néztem, mint aki az útját kereste, A Szentlélek térre honnan jár a busz. Nem tudom már, hogy hová tart a lábam, Hová az élet, s a villamos hova. Elhagytál, uram. Pont, ahogyan vártam. Most anyám sem Mari, inkább mostoha. A sötétség a lámpákat belepte. Lelkek veszik körbe, néhány megremeg. Odaszálltak, mint egy tarka lepke. Egyikük sem tudja: a fény ölte meg.
|
Pénteken ismét verset írt a beste, Szentlélekről, úrról meg Holdról kamuz. Címét, ahogy rég, naptárból kileste. Jönnek csak a rímek, nem kell silabusz. Vaktában körmölt, úgy, mint általában, arra ment, amerre épp szaladt lova. Csak vízen nem járt – pont, ahogyan vártam - tevefej veleje volt íly té-, s tova. Végül, hova jutott, őt is meglepte: tarka lepke lepte lámparengeteg. Ráborult a fény sötét bitang leple, vakító csöndjét csak verse törte meg.
|