NAPLÓK: wolferl Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 11:29 Összes olvasás: 35225| 21. | [tulajdonos]: Pedro Almodóvar: Volver | 2007-02-13 09:48 | | Feladtam. Sokadszori próbálkozásra sem sikerült megszeretnem Pedro Almodóvar, az ünnepelt spanyol sztárdirektor munkáit. Pedig a Volver minden mérvadó kritika szerint az életmű egyik legkitűnőbb darabja. Kár, hogy ebből semmit sem vettem észre. Az Almodóvarral való ismerkedést túl későn, a kilencvenes évek végén kezdtem az Eleven hússal és a Mindent anyámról Oscar-díjas, tabudöntőnek látszó cirkalmas érzelgősségével. Aztán következett néhány korai alkotás, de a Matador elementáris halálromantikáján és a Beszélj hozzá! puncikomplexusán kívül egyetlen filmje sem győzött meg igazán. Noha Pedro világképe szimpatikus és kedvemre való volna, hiszen a rendező majd mindegyik filmjének középpontjában a női princípium, az anyajogú társadalom és a határokon billegő nemi identitás áll. Finom, érzékeny kézzel nyúl karaktereihez, asszonyikonokat és nőfigurákat teremt, miközben az elveszett érzékenységről beszél, amely szerinte ma már csak az önzetlen, szenvedélyes női lélekben és testben van jelen. Mégsem tud megrendíteni, s legutóbb a Volver közben olyan álmosság tört rám, hogy csak a kávénak köszönhetem türelmes ébrenlétemet. Megint egy családról szól a történet, amelyet szinte kivétel nélkül nők alkotnak, kitartó, erős szövetségben, csattogó puszikkal körítve. A férfiak már meghaltak, az egyetlen életben lévő férj pedig szintén halállal lakol normaszegő szexuális magatartásáért. Akárha egy Garcia Marquez-i mágikus-realista világban járnánk, a hölgyekből álló família különös vendéget kap: az elhunyt mama szelleme kísért az ősi lakban, aki azért érkezett vissza, hogy helyrehozza a megbomlott mikrovilág rendjét. Utólag ugyan kiderül, hogy ez a kísértet mégsem igazi, hanem csupán a családi legendárium életben maradt alakja, aki titokzatos gondoskodásával, az ősanyát megtestesítő szerepkörével a dinasztia érdekeit szolgálja. Almodóvar újfent a rá jellemző lágy színekkel, néhol morbid mozzanatokkal festi vásznát, a matriarchális családtörténet mégsem válik izgalmassá, s néhol egyenesen egy dél-amerikai szappanopera jeleneteire emlékeztet. Amikor pedig az egyébként inkább vonzó, mint tehetséges, dús keblű Penelope Cruz egy latinos ballada eléneklésébe fogott, Volver, azaz Visszatérsz címmel, érdeklődésem végérvényesen elapadt. Sokat gondolkodtam, vajon miért oly népszerű mostanában Pedro Almodóvar, s a következő felismerésekre jutottam. Noha filmjei sajátos létfilozófiáról árulkodnak, befogadásukat nem terheli semmifajta közvetlenül tetten érhető elvont gondolat vagy nehezen értelmezhető rendezői bűvészkedés, így egyaránt élvezetes lehet az elit- és a nagyközönség számára is. Ugyanakkor a rendező munkái komoly sikerrel szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon, s a nagyközönség úgy érezheti, hogy megtekintésükkel belépett a filmértők zártkörű klubjába, ez pedig kimondottan jót tesz az önbecsülésének. Fontos még az oly divatos egzotikum iránti lelkesedés is. Ahogy Kusturica a balkáni létformáról, Almodóvar is pontosan azt a képet kínálja nézőinek Hispániáról, amely az átlagturista sztereotipikus képzetvilágában feldereng. Szenvedélyes spanyol asszonyok, bikaviadal, kasztanyetta, vér, szerelem és halál: mindezt pedig olyan meleg színekkel festett környezetbe csomagolva, amelyek leginkább elevenek a pireneusi tájat és népeket felszínesen ismerők körében. S bár Almodóvar mindent elkövet, hogy e bedekker-ízű világot saját látásmódjával egységes posztmodern mozgóképi stílussá formálja, egyvalamit mégis elfelejt közben: aki nem szereti a latinos rigmusokat, annak a filmjei sem jönnek majd be. Még akkor sem, ha a rendező-torreádor ezúttal egy tehéncsorda lágyszívű gazdájaként tetszeleg. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
