NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 23:44 Összes olvasás: 169778| 1464. | [tulajdonos]: unconditional | 2020-12-20 12:10 | Ugyanazt a hibát követtem el az összes kacsolatomban. Nem mintha olyan sok lett volna: volt N., aztán a férjem, aztán volt ez a szar, ami a legaljasabb dolog volt, amit nőként velem bárki csinált.
A hiba, amiről szó van, a feltétel nélküli szeretet. Csak neki legyen jó. Írtam, h alapvetően az a lényeg számomra, h a másikat boldoggá tudjam tenni, de az a gond, h ha nem figyelek, belesodródom abba, h ez olyan jól sikerül, h már nem érek a másik félnek semmit. Mert hogy tőle annyira nem követelek semmit. Szeretném, persze, ha viszonozná. Kvázi, azt hiszem, érdemeimért. Nehéz ügy ez, mert csak félig tudatos folyamatokról van szó, amiket én is most próbálok összerakni.
Na, mindenesetre, N. alacsonyabb volt nálam, és sokkal csúnyább. (Viszont fizikus és költő.) Én akkor, bármilyen hihetetlen is utólag, nagyon szép voltam. Úgyhogy egy csomó ideig minden 'jóbarátja' el akart szedni tőle, nem akarták elhinni, h őt választottam. Borongott is párszor részegen, h túl jó vagyok neki. Ezt sikerült az én feltétlen szeretetemmel odáig rontani, h a végén már nem értékelt bennem semmit. Mert semminek nem volt ára. Megkapta ingyen, mert őt választottam, azért. Nem is ért neki semmit.
Rosszul szeretek, ha nem figyelek, mert nem szabni feltételeket magára hagyja a másikat, sokkal nehezebb neki így bennem az értéket meglátni, elvész a motivációja. Magára van hagyva a saját jellemével/jóságával, mit tesz meg velem. Mert sajnos hagyom. N. pl megvert többek közt.
Amikor a férjemmel összejöttem, elhatároztam, h ezt a hibát még egyszer nem követem el. Könnyebb is volt olyan szempontból, h belé nem voltam szerelmes, de felvállaltam, h szeretni fogom. Vele sokkal jobban meghúztam a határaimat. Legalábbis eleinte. Hogy aztán 23 évvel később egy munkahelyváltás után arra ébredjek fel, h én tartom e a családot, az én bankkártyám közös, az övé nem, minden házimunkát én végzek és folyamatosan beszólogat és kritizál. Még csak nem is veszekedtünk, mert szóba sem volt hajlandó velem állni. Hetekig.
A kettőben a közös, h csak belesodródtam abba, h megpróbáltam jó anya és jó feleség lenni. Ami már megint azt jelentette, h a gyerekeim és a férjem igényeit a magamé elé helyeztem mindig. Amivel a gyerekek nem éltek vissza, mert őket közben neveltem is, de szegény férjem a saját jellemére/jóságára lett utalva, mint N., s ez lett belőle.
(A házasságomat visszahoztuk a halálból, ez nem tartozik itt senkire, a témához csak annyi, h ott kezdődött, h kevésbé lettem kedves. )
Ez az aljadék, akiről a naplóm tetemes részét írtam, nagyon gonosz játékot játszott velem. Hogy neki ebben mi volt jó, nem tudom, erősen narcisztikus, a saját szépségéről meg van győződve, gondolom élvezi, ha hatást vált ki. Fogalmam sincs. Abban biztos vagyok, h nem véletlen én lettem a dolog szenvedő alanya, egészen zseniális, a családi állapotom és a korkülönbség miatt garantált volt, h nem bukhat le, hiszen egy ilyen sztori ellenem fog értelmeződni automatikusan. Azt művel nonverbálisan, amit nem szégyell. Következmények nélkül.
És sikerült itt is előadnom a nagy halált a feltétlen 'szeretettel', persze, mert a korkülönbség miatt féltem, h ártok neki, és eldöntöttem, h csak az lesz, amit ő akar. OK, szép, de ugyanaz a minta harmadszorra. Meg is lett a gyümölcse. Az a faszi, aki olyan pillantásokat vetett rám eleinte, mint egy férfi, mikor egy nőt csodál, most emberszámba se vesz. Mert rá lett utalva a saját jellemére/jóságára. Csak az szabhatott volna korlátot, h mit nem tesz meg velem, mert én nem szabtam. Még a végfázisban is sikerült önmagam ellen lépni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
