annyi életem hagytam félbe két kezem se elég, ha számolom ott maradtak szeles, novemberi utcasarkokon magam horgolta buszon felejtett pulóverekben a Tisza jegén, ami nem szakadt be alattunk hiába dobáltunk emberfejnél nagyobb tömbökkel néha úgy tűnik, ahogy én elértem valahova ezek is folytatódtak valahol és egyszer szembejönnek egy vasútállomáson, ahol tévedésből szálltam le furcsán hunyorognak, aztán lehajolnak hogy visszaadjanak valamit, amit leejtettem és ott vagyok megint egy szeles, novemberi sarkon magam horgolta szürke pulóverben és tudom, hogy dobálhatom az örökkévalóságig az a jég nem reped meg
annyi életet hagytam félbe ezek aztán élték a magukét tovább az ember sose tudja meg belőle mi lehetett volna néha aztán történik valami és egyszer csak ott áll egy szeles, novemberi utcasarkon maga horgolta szürke pulcsiban és és csak abból jön rá, ami visszahozta, hogy mit is hagyott egykor ott.
a szülés transzcendencia. amíg szültem, világok között lebegtem, élet és halál között, többször eszembe is jutott, h a haldoklás lehet hasonló, csak ott nincs pozitív végkimenetel. újabban én vagyok a bibliai vérfolyásos asszony. a műtét egyik célja az volt, h a havi tisztátalanságom ne legyen mészárszék jellegű. a hétvégén csekkelődött, a dolog nem jött be. teljesen abszurd, vagy morbid, vagy nem is tudom, mi erre a szó, élmény volt, mert a dolog egybeesett a 2 napos pesti továbbképzésemmel, amit egy kicsike teremben tartottak, beépített mosdóval. valami totál groteszk, h miközben hallod az előadás szövegét angolul, próbálod magadról és a helyiségről eltüntetni minden nyomát annak, h percekkel előbb még úgy nézett ki, mint egy műtő, vagy világháborús ispotály. az éjszakát öcsémék alagsorában töltöttem. a reggeli első fürdőszobai szembesülés után úgy támolyogtam ki a pincébe, h azt találtam öcsémnek mondani, 'ilyenkor úgy érzem, h meg fogok halni.' és itt érek vissza a kezdetekhez: mert ez a két nap, amikor a testem, vagy a testemen keresztül vmi más uralkodik rajtam, ez megint csak tagadhatatlanul kapukat nyit, megint világok közt vagyok. mint a szülésnél. transzcendencia.
Akkor most megismétlem, amit tavaly írtam: olyan munkahelyet szeretnék, ahol nem kell eltitkolnom az eszemet. Meg azt, h olvasok. Meg, h angolul és hogy miket. Hogy ne legyen már big deal, h szép- meg szakirodalmat olvasok angolul. Úgy is fogalmazhatnék persze, h mi lenne, ha egyszer a változatosság kedvéért szellemi partnerekkel akadnék össze?
Szal most egy olyan blogszolgáltatónál nyomatom a hülyeségeimet, ahol 95%-ban angolul írnak értelmes dolgokat más emberek. Az olvasottsági statisztikám monoton, sem nem csökken, sem nem nő, stabil nulla. Legtöbbször angolul írok, nem szoktam rajta gondolkozni, ahogy jön, van, h nem is emlékszem, melyik témát milyen nyelven követtem el. Nem is ez az érdekes. Lehet 'tag'-eket rakni publikálás előtt, nem nagyon szoktam, viszont van vmi beépített tartalomérzékelő, ami automatikusan tag-el időnként. Eddig háromféle ilyen tag-et kaptam. 1. 'love', ezen nem nagyon csodálkoztam. 2. 'life' írta a gép vmelyik borongósabb bejegyzésem alá. Ma viszont meghökkentem. A mintegy 100 szavas mondathalmaz nyilvánossá tétele után ez jelent meg legalul: 'poetry'. Mi a fene.
Lányomnak kellett munkaköri felmérést kitöltenem, s azt mondta a régi munkahelyemmel csináljam, mármint hogy ott hogy volt. Emiatt tévedtem régi iskolám honlapjára és belefutottam egy 2000-es ballagási képbe. Nem tom, be tudom-e illeszteni, pedig nevetségesen beszédes így utólag. Sose áltattam magam azzal, h a helyemen lennék. (Jobb alsó sarok vagyok én, a többi hajak a kollégák, utólag abban se vagyok biztos, melyik kicsoda, annyira hasonlítanak a frizurák.)
Köszönöm, aki gondolt rám. (Az az érzésem, h az a 2 személy, aki a 794-et lájkolta vetemedhetett erre. Bajom van, de nem rosszindulatú. Kezelik, figyelik. Szóval megúsztam. Nem mintha megérdemelném, de nem érdemre megy.
a napsütésnek nincs hozzám köze nem függ össze a kór és az ég színe van, hogy ülsz és csorog rád a fény a kagylóban mégse azt mondják, hogy ön nyert. könnyebb, amikor valaki figyel és egy darabig olyan, mint mikor valakit szeretnek fészen olvasom hogy a táj csak lehellet még Isten hagyta itt. illetve hagyja, mert az idő nála másképp. az árgus szemek nem fogynak el, de csak azt látják, amit keresnek, most már számodra sem látszom sötétlila árnyékok a havon megdermedt hab a csatorna széle egyedül, mióta az eszemet tudom. leheletnyi béke
Szeretek jót mondani az emberekről a hátuk mögött.
*
Az ember nem azért lesz forradalmár, mert felmérte, h esélye van nyerni. Az a hatalomról szól. A forradalmár azért kezd bele, mert 'másképp nem tehet'.
*
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
