Befejeztem az Ameriaki isteneket angolul. Az olvasásaimat a Molyon adminisztrálom 2011 óta, talán az angol nyelvűeknél érdemes lenne a Goodreads-en is, majd látom. Ilyenkor néha írok értékelést is, de mindig úgy, hogy előtte nem olvasom el, h mások mit írtak. Az értékelés ugyan nyilvános, tehát félig-meddig közönségnek írom, de elsősorban arról szól mindig, amit nekem jelentett, amit összeraktam belőle, amit 'magammal viszek belőle", hogy bizonyos továbbképzések gyűlölt záró körkérdését idézzem. Ebből következően nemcsak, hogy személyes, de eszemben sincs egy szinten túl dekódolni, ezért aztán jártam már úgy, h felkértek, írnék konkrét könyvről értékelést, amit megtettem, aztán meg mégse használták fel, gondolom, nem erre gondoltak. Pedig ott még erőfeszítést is tettem. Nem, nem érdemes. A tegnapi pl íme: "Szeretem az olyan könyveket, amik onnan indulnak, hogy mindennek vége. Lehet, hogy ez egy külön műfaj, amit lehet, hogy sorozatgyártani is lehet, s onnantól kezdve ami jó volt benne, az oda. Mindenesetre a regényből gyártottak sorozatot, lett is vmi Trónok harca variáció, ami innentől nem az én műfajom. A könyvvel viszont bőven volt mit kezdenem. Úgy indul, hogy Shadow tök nyugodt, mert nincs mitől féljen, hisz megtörtént vele már minden rossz, ami megtörténhetett. Felszabadító érzés ebből a helyzetből regényt kezdeni, Paul Auster ugrik be, meg az, hogy istenkísértés ilyesmit kijelenteni, a regény meg is mutatja, hogy szó szerint. Kiderül, hogy még csak most fordul rosszra igazán, amitől a főhős olyan dolgokba megy bele, amikbe normál ügymenet esetén soha, ettől egy ponton élővé lesz, hogy rájöjjön, hogy kár volt, megjárja az alsó és felső világot, ahol mivel semmije sem maradt, önmagával fizet, meg azzal, amit tanulhatna az egészből, de kiderül, hogy még a semmi se végtelen. Nagyon jó játék egyébként olyanoknak, akik bele vannak/voltak esve a különböző mitológiákba, összerakni, hogy ki kicsoda, van benne vékony thriller szál, azt kitaláltam, meg a potenciál, hogy sorozat gyártassék belőle. (Akcióbőség, fordulatok, meglehetős látványelemek.) Egyszóval csak ajánlani tudom. Nem öt pont, mert ahhoz nálam más kell, de 4,5."
Aztán elolvastam, h mások mit írtak. És kiderült, h unták, meg h szerintük többszáz oldalon nem történt benne semmi. Olyan, mintha egy másik dimenzióban léteznék időnként. Mindig. Ha önmagam vagyok, ha azt mondom, ami van, amit igazából gondolok, a fene se ért, a fene se tud mit kezdeni velem. Engem küldenek önismereti továbbképzésre,h jobban beilleszkedjek, pedig marhaság, nem ott a gond. Hanem ott, h ezekbe az ún közösségekbe, amik számomra rendelkezésre állnak éncsak önfeladással tudnék beilleszkedni. Amit egy határon túl nem vagyok hajlandó. Másom sincs, ugyanis.
hát akkor nem fogunk beszélni ahogy eddig is, megy ez szavak nélkül is most is tudod, anélkül, hogy mondanám hogy tehát akkor nem fogunk beszélni mégsem mondom el, amit szavak nélkül meg se próbáltam, vagy szavakkal el se tudnék, mert rád valahogy nincsenek szavak, persze, lenne azért néhány közhely, amit szívesen elmondtam volna, hátha örülsz és amiket, úgy adódott, nem mondtam még senkinek, van bennem egy csomó mondat, ami azzal kezdődik: úgyse, és gondolom, idővel ők győznek, és ami olyan nehéz volt a napvilágnál néha, annyira zavarba ejtő, hogy mint mesében fésűt, hogy erdő legyen belőle, dobáltam a távolságot közénk, arról majd belátom, hogy ott se volt, mert amerre a szem ellát nem lesz más, csak erdő és hátat fordítva is kiválasztom a hangod száz közül és többet oda se kell nézzek, hogy lássalak.
Olvasom a fészen, egyik legértelmesebb helybéli ismerősöm osztja, aki hívő. (Csendes Percek Istennel Virtuális Kávézó Nőknek):
Isten üzenete számodra a mai napon:
"Minden el fog rendeződni. Én tartom kezemben a dolgokat. Jól tudom az orvosi vizsgálat eredményét. Ismerem a pénzügyi helyzetedet. Látom az ellened támadó embereket. Ismerem vágyaidat is. Halld meg hát hangom: Nem hagylak magadra."
Jaj. Legyél hívő és akkor minden fasza lesz. Még a vágyak is, basszus. Nem lehetnek ennyire primitívek. Hogy EZ, a vágyteljesítőgép lenne az Úr. De.
szeretve lenni, basszus. hogy legyen egy ember, aki örül, ha ott vagyok, aki jót gondol rólam, aki az én oldalamon áll. és hogy ez az legyen, akivel együtt lenni a jó. szépen szeretett, soha senki nem állt hozzám így. nem tett értem ennyit senki. csak míg én tudatában voltam a tényeknek, ő nem mindnek, úgy látszik. kellő tájékozottság hiányában voltam neki kedves tehát. a vakfoltján üldögéltem, mint akit a mindenség vett ölbe.
It begins though you don't want it then, you let it start fully aware that it can only end badly and you are showing off and shoot your mouth, and analyse dragging out and tearing to pieces the narratives you know already too well and then silence grows and you realise that the thing that is happening has no precedence neither the right nor the likelihood to happen were you more skillful you might have spotted a familiar pattern and could be telling it as a story or name it as a bird, or an insect instead you let it just be and surround you with some impossible glow you dare not name and as if it had been waiting for exactly that moment when logically it wouldn't follow from anything any more it does end badly.
t begins though you don't want it then, you let it start fully aware that it can only end badly and you are showing off and shoot your mouth, and analyse dragging out and tearing to pieces the narratives you know already too well and then silence grows and you realise that the thing that is happening has no precedence neither the right nor the likelihood to happen were you more skillful you might have spotted a familiar pattern and could be telling it as a story or name it as a bird, or insect instead you let it just be and surround you with some impossible glow you dare not name and as if it has been waiting for exactly that moment when logically it doesn't follow from anything any more it does end badly.
it begins though you don't want it then, you let it start fully aware that it can only end badly and you are showing off and shoot your mouth, and analyse dragging out and tearing to pieces the narratives you know already too well and then silence grows and you realise that the thing that is happening has no precedence neither the right nor the likelihood to happen were you more skillful you might have spotted a familiar pattern and could be telling it as a story or name it as a bird, or insect instead you let it just be and surround you with some impossible glow you dare not name
még el se kezdődött, már unja az ember úgy kezd bele, hogy ennek jó vége nem lehet egy ideig szájal, játssza az eszét, végigpörget sok sablont, amit ismer, fölényeskedik, mesél, aztán azt veszi észre, hogy elfogyott a narratíva, és valami olyan van éppen, amire nincs precedens, és bár ügyes emberek biztosan megmondanák erről is, holló-e vagy gólya, lepke, légy, vagy féreg, teljes tudatában annak, hogy se létjogosultsága, se valószínűsége nincsen, hagyja hogy naponta átmelegítse valami képtelen fény és történjen a megtörténhetetlen.
Beköltözöm a mondataidba, szóösszetételek ölébe ülök, ez az a szoba, amit mindig akartam magamnak. Ezért költöztem havonta: bedőlt falú viskókba, falun túli végeláthatalan rónák szélire, hogy ne találjak többet vissza soha, liftek mentek tovább, mint a tizedik, hiába nem volt több emelet, Közkórházba, ahol a mennyezet olyan messze volt, hogy nem vette ki a szem a barna homályban, hatalmas kastélyba, ami néha lett iskola, egyetem, lépcsők és újra lépcsők, amik mindig máshova, minél tovább tart, annál messzebb, ahonnan, ahova.
Lehettem volna a gyászba vont város királyleánya, kit nevettetni nem voltak elég ügyesek bárók, hercegek, csak Tök Filkó tudta, hogy beszéljen vele. Lehettem volna egy másik mesében, de ebben én vagyok a második öregasszony, ki ezerszer vénebb, s rútabb, mint volt az első, de Kis Miska ahhoz képest, akihez a harmadik pár vasbocskor elvásása után érsz majd. De Tök Filkó egyedül, aki tudja megint, hogyan szólítson, s szerencséje, mert rögvest sóbálvánnyá válna különben.
Tudod, nézem én már 100-1000 éve, hogy minden láng részekben lobban, tükördarabokban vet ezer fényt a szerelem, de csak most, hogy kiválasztottad azt a sánta madarat az összes szárnyas állatból az ég alatt, kik második rittyentésemre jöttek elibénk, csak most, mikor már befordultál az úton, ami a Szél öreganyjához vezet, vettem észre, hogy mi ez a furcsa rángás a szám körül és a szívemben.
Megnyugodhat mindenki, nem leszek boldog. Sokat írtam róla ugyan, de számomra nincs szerelem. Akkor is egyedül vagyok, ha kicsit, időnként érdeklek is ezt-azt. Természetesen nem szeretnek. Természetesen én sem. Nincs kit szeretni, nem volt, nem lesz. Öregség van előttem, meg halál, meg képtelen színű egek. Mintha emlékeznék valakire, mintha hiányozna az utcáról, a járdáról, a boltban a sorok közül, a szeles hídon valaki, hogy velem legyen. Ettől lesz élő, hogy mintha lehetne, ami nincsen . Se itt, se ott, se most, se majd, se akkor. És rohadtul mindegy. Viszont megnyugodhat mindenki, akiben felkavarodott a lélek botrányos szerelmi történetemen, nem történik semmi, maradnak a szereplők a helyükön, nem csalnak, nem törnek, nem zúznak, nem pusztulnak bele.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.