BARÁTOK

Ködös szürke délután, már homály van.
Csendben ülök. Mellettem ülnek hárman.
Nem tudom, mikor és honnan is jöttek,
Beleolvadva és részeként a ködnek.
Nézem az arcukat, olyan fiatalok
És én pedig már megtört öreg vagyok.
Elnézem őket és lassan felismerem,
Még iskolába együtt jártak velem.
Horánszky utca. A reálba járok,
Ott voltunk együtt négyen jóbarátok.
Mindig együtt jártunk, együtt bolyongtunk,
Istenem, milyen fiatalok voltunk!
A főigazgatónk volt a Horváth Cyrill,
Aki Ady Endréről egy könyvet ír.
Magyarságát is kétségbe vontan,
De, mi mégis csak szavaltuk titokban.
Leányiskola volt a Mikszáth téren,
A neve Sophiánum, úgy emlékszem.
Tanítás végén, ha a lányok jöttek,
Arra sétálva mi bámultuk őket.
Karcsi mellettem ült. Ő volt a padtársam.
Már több mint negyven éve meghalt rákban.
Vidor katona lett és,  mint már főhadnagy,
Hősi halottja lett a Don-kanyarnak.
Zsigával, ő volt a negyedik társunk,
Vele együtt jogot tanulni jártunk
És együtt készültünk a vizsgákra fel,
Mi lett vele, kérdezem, mégsem felel.
Pedig most itt vannak velem a szobában,
De némán ülnek velem mind a hárman
És az arcuk a ködös homályba vész.
Lehet, hogy csak puszta álom az egész.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.