abortusz

a gyerekek úgy vannak
mint a
lencsefőzelék
most nincs bele mustár

körömmel kaparom a földet
vesszek belőlem
szél hordjon szét

utálom a rohadt napfelkeltés izét
véres színjátékot
kurva tavaszt
még meghalni se hagy

szemben
magammal
sűrűn hallgatok el

semmit akarok
nem akarok
ott a szivárvány
elérhetném

mellemen varjak ülnek
mondom
menjenek el
talán egyszer megértem

eladhatom az életet
akár a nyárnak
nyárfapihék
hópelyhek
vagyis mindegy

félek nélkülem létben
térben lenni
védeni
seperni hazudni fájni

abortuszom közben azt mondja a hentes
na kislány, még egy ilyen, magának annyi
húzgálja gyerekkel együtt beleimet kifelé,
tutira meglop, beleloccsantja a vödörbe
a kisbaba mellé csusszan, végül is karjára
fűzi beleimet, elsétál vele, mint egy buzi
a retiküllel, én meg ordítva sírok utána,
de a műtőssegéd azt mondja, fogjam be
a pofámat, ha nem akarom, hogy a többi
belső szervemet is kivegyék

így aztán
magam varrom be számat
nem engedem
hogy érzéstelenítsenek





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-12-29 21:14:05
Utolsó módosítás ideje: 2021-12-29 21:14:05