NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-07 12:12 Összes olvasás: 171102| 1355. | [tulajdonos]: szerda | 2020-08-26 12:27 | Mindössze egy-két
mozdulatába kerülne
és belobbanna, mint az erdőtűz.
De nem szeret, így mozdulatlan.
Így csak olyan, mint egy film,
ahol letekerték a hangot,
vagy fekete-fehér felvétel
egy felvágott mellkasról,
amiben szív dobban.
Egy út, aminek nem látszik a vége,
de nem vezet sehova.
| |
| 1354. | [tulajdonos]: in vain | 2020-08-25 16:47 | úgy írnék vmit neked
szikrázó fehér falat
reszkető hőségben
valamit, ami tetszene
ami úgy lenne szép
hogy a szíveden végigsimítana
de csak úgy, mint valami
elsuhanónak a sodra
nem írnék a szerelemről egy szót sem
nem lenne benne semmi érzés
nem lennék benne én sem
csak egy táj, aminek örülnél,
mikor rájönnél, hogy a tied.
| |
| 1353. | [tulajdonos]: p | 2020-08-25 12:52 | | 2 rövid szövegem meg fog jelenni a Vörös Postakocsiban. Még június elején küldtem el nekik, s azt hittem, azért nem jeleztek vissza, mert annyira szarok, h az válaszra sem érdemes. Basszus, ezen most nagyon meglepődtem. | |
| 1352. | [tulajdonos]: Mon | 2020-08-24 17:19 | Mivel a leány ma nem volt jelen, ezért az úr ma néhányszor rám vetette szemeit. Talán összesen 3x, és persze az is lehet, h csak én tévedtem, és vmi teljesen indokoltat nézett a hátam mögött. Érzései irányomban ahogy eddig: nincsenek, azt látom, és az ilyeneket továbbra se tudom értelmezni.
Azt volt nehéz felfognom, h olyan, mint a többség, nem miattam viselkedik így vagy úgy, hanem mindig azért úgy, mert magának akar jót. Pl úgy, h elpusztít (lásd abnormális). Azért volt nekem ezt nehéz felfogni, mert én nem így működöm, az emberek többsége viszont igen. Szóval mikor cselekszem, kalkulálom, h mit okozok ezzel a másikban, s a tetteim kalkulált hatása visszafog, ha az a hatás olyan. Nem mondom, h ez jobb, csak magyarázom, h ez van, legalábbis eddig a nyárig, míg szét nem szedtem ezt is, ez volt.
Ő viszont sose törődött velem, mármint nem jött nála számításba, h amit cselekszik, az hogy esik majd nekem. Nem mondom, h kellett volna, sőt, hiszen nem szeretett, nem voltak érzései, miért vette volna figyelembe. Nem viselkedett csúnyán velem, csak a legőszintébb önzéssel, egyetlen ponton nem jelentek meg az én szempontjaim a döntéseiben/tetteiben. Tekintve, h nagy problémám a határaim meghúzása, ezt akár tisztelhetem is: egy ember aki érzelmileg nem zsarolható, aki bezzeg meghúzza.
De ezt sokáig nem fogtam fel. Azért volt az a tévképzetem, h nem tudna bántani, ezért is volt akkora pofára esés az első visszautasítása, aztán meg, h előttem kezdett flörtölni. Nem arról van szó, h bántani akarna, hanem, h nem számítok. Annyira nem, h unalomból játszani is lehet az érzéseimmel. Persze, mivel nem olvassa ezt, nem tudja, h még vannak. Meg az is lehet, h a hátam mögött, arcom mellett volt vmi, ami méltó volt a figyelemre.
(A nyelvem ki fog rohadni.) | |
| 1351. | [tulajdonos]: anxiety | 2020-08-23 12:16 | Megint csúcsokat döntöget bennem a szorongás, pedig az elmúlt időszakban bizonyos nyugalomhoz is hozzáfértem magamban, jó lenne, ha elérhető maradna annak közepette is, ami most vár rám.
Kb mintha háborúba, megyek, nem szent célért, s úgy, h nem hiszek benne, azzal az egy céllal, ha már nem látom, hogyan tudnék kiszállni, h megpróbálom az emberségemet minél inkább megőrizni. Nem könnyíti meg a dolgot, h túlteng majd a hazugság emberben, szóban, gondolkodásmódban, hagyományban és rendszerben. Azzal, h működtetem, persze, magam is hozzájárulok ehhez. A következtetés az, h az első adandó alkalommal kiszállni. Mivel viszont a rendszer belső lényegéhez tartozik, h alkalmak nem adódnak, meg kell vhogy teremteni a kiszállás lehetőségét.
De egyelőre megyek előre. A fiatalember nem sokáig lesz már, minősül, s tova, de nagy összegben mernék fogadni, h amíg lesz, minden lehetséges kín ki lesz maxolva. Próbáltam már mindenféleképpen, a vége mindig az, h megalázó és fáj. Nagyon. Ez az, ami lesz. Hogy tudom előre, az se segít sokat. Túl fogom élni, hogyne. Csak minek. De ez a kérdés ugyanolyan értelmetlen, mint pl a rákkal kapcsolatban. Nem mindennek van célja. Van, h vmi magasabb jót szolgál a rossz. Velem is volt már ilyen, igen, az borzongató és felemelő tud lenni. Mintha meglegyintene vmi magasabb Értelem jelenléte, tényleg. És jó volna hinni, h ez tényleg van és mindig van és végül minden olyan mintázatba rendeződik egyszer, ami felfoghatatlan ugyan, de aminek iránya mégis csak a Jó. Vagy az időt kivéve ebből, hogy van olyan távlat , amiből az összegész jó, vagy legalább jobban hasonlít a jóra, mint az ellenkezőjére.
De nem minden rossz történik okkal szemben a kurrens falvédőszöveggel. Oka van, de nem mind jó vmire. Van, amiből semmilyen hasznosítható tapasztalat nem származik. Ami csak roncsol és pusztít. Hősies dolognak tűnik mindenből kihozni vmi jót. Csodálatos is lehet, ha sikerül. De nem automatikus, és pláne nem AZÉRT történik olykor a rossz, h te azt kihozzad. (Ne hazudd a rosszat jónak.) A gonosz az pl gonosz. Abból nemigen. (Bár Goethe-Bulgakovnál mindig rosszra tör és mindig jót mível. De az ott mintha nem egészen az lenne, amire itt gondolok.) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1350. | nélküled: könyv | Burai Katalin: Matek | 2020-08-23 11:46 | Nem, bár ahhoz is volt szerencsém később. :)
Pontatlanul fogalmaztam megint, a szürke könyv csak a Furfangoshoz képest (ami 100 oldal körül lehetett) volt castag, az Obádovicsnak kb a harmada-negyede. Helyesebb lett volna azt írnom, h 'vastagabb'. Próbáltam neten megtalálni, de ezen kívül csak arra emlékszem, h meglehetősen fantáziátlan külleme és címe volt. Kidobva biztos nem lett, anyukáméknál még meg kell lennie vhol. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1348. | [tulajdonos]: egy | 2020-08-21 20:42 | Még egy napot
kért és kapott.
***
A sorsfordító döntéseknek- legalábbis az én életemben- nem egy, hanem több, egymásba fonódó oka van. Lehet, h ha anyukám nem olvassa el a naplómat, akkor is hazavittek volna, hiszen egészen más volt a hivatalos, racionális ok, de azt hiszem, ha nem történik meg ez akkor tavasszal, jóval nagyobb esélyem lett volna megúszni.
Nem egy ok volt, kezdve azon, h édesapám eleve el se akart engedni. Így aztán a spec matek felvételire nem készített engem a fene se. Illetve de: én magam. Mindkét szülőm matek-fizika szakos tanár volt, soha nem magyaráztak nekem semmit (nem kellett), viszont tele voltunk matek könyvekkel. Simán elemeltem anyám íróasztala fölül két könyvet, az egyiknek Furfangos matematika volt a címe, a másikéra nem emlékszem, csak, h vastag volt és szürke. Tele voltak versenyfeladatokkal és a hátuljukban voltak a megoldások. Eldöntöttem vmikor január elején, h akkor innentől naponta 7 feladatot megcsinálok és kijavítom magam a kulcs alapján. Emlékszem, arra is ügyeltem, h mindenféle témájú feladat legyen közte, geometria, függvények, szöveges, logikai stb. Most, ha belegondolok, valószínűleg azért tudtam ilyen tudatos lenni, mert negyedik osztályos korom óta minden évben megnyertem előbb az iskolai, aztán városi matekversenyt, (h aztán a megyein már ne érjek el helyezést), így tudtam, h hogy szokott egy versenyfeladatsor felépülni, s gondoltam, a felvételi is olyan lesz.
A felvételi a szegedi gyakorlógimnáziumba február 20-án volt, sokan voltunk, előtte nézegettem a többieket, s próbáltam olyat találni, aki még nálam is butább lehet. Egy nagyon sovány, fekete hajú lányt szúrtam ki, a halántékánál két piros csattal. Na, nála talán okosabb vagyok. Ő volt V.
100%-ot írtam. Ez eseményszámba ment, az igazgató kiszólított, h kezet fogjon velem. Ezek után apám nem tehette meg, h nem enged el. Viszont az ott töltött 2,5 év alatt végig az alkalomra várt, h visszacsinálja.
Csak mostanában tudatosodott mennyire különböző elvárásai voltak a szüleimnek velem és az öcsémmel kapcsolatban. Apámé talán az egyszerűbb, tipikusabb: míg őcsémtől azt várta, h kibontakoztassa a benne levő tudományos potenciált, tőlem azt, h gyereket szüljek. Azzal tudtam neki örömet szerezni.
Anyukám bonyolultabb, talán úgy foglalható össze, h ne legyen velem gond, álljak pályára. A pályaválasztáom nagy cirkusz volt, mintha semmire se lennék jó, ami visszagondolva rém furcsa, mert egy sor tárgyban voltam nemcsak jó, de kiemelkedő. Csak nem álltam le a gondolkodással a dobozok szélénél, és vmi olyat kerestem, és keresek máig, amit egyik szülőm és öcsém sem. Szóval anyu frászt kapott tőlem, s megkönnyebbült, mikor végre beálltam a sorba.
| |
| 1347. | [tulajdonos]: in motion | 2020-08-21 16:22 | néha két mozdulat között,
vagy épp mozdulat közben,
fazékról a födőt épp emelem
kicsap a gőz, és szememből
az államig gurul kettő-három
sós ízű csepp; gondolatban
mindent bejártam, amit erről
gondolni, vagy tudni érdemes,
se válasz nincs, se találó
hasonlat, se nyugalom,
de múlik ez, és vele múlik
énem egy darabja, valami
valódi, ami nem érdemes.
| |
| 1346. | [tulajdonos]: reasons for reading | 2020-08-18 13:20 | A gyerekeim nem ismerőseim fészbukon. Gy kérte először, h szabadon megnyilvánulhasson, én meg teljesen értettem, mire gondol. Szóval tiszteletben tartom. Amit meg akar velem osztani, azt megosztja üzenetben. Azt is elfogadtam, h ne tegyek fel róluk képet, úgyhogy aki az adatlapomat nézegeti, nem jön rá, h van gyerekem.
Gy. kiskora óta naplót is ír, meg több, mint 10 éve blogot is, meg verseket is, de szigorúan le vagyok tiltva róluk. Ez kívülről lehet, h egészségtelen, vagy hideg viszony benyomását kelti, de éppen nem az. Ő is tudja rólam, h írok, leegyeztettük, h ő hol van és én hol vagyok, h ki tudjuk egymást kerülni. Nem olvassa a verseimet, én se az övét, ez az a terület, ahova pont azért nem járunk, mert tiszteljük a másikat, mint embert. Akkor is, ha a gyerekem/anyám.
Már csak azért is, mert engem azért vittek haza harmadikban félévkor a középiskolából, ahova szerettem járni, egy másikba, ahova nem, mert anyám elolvasta a naplómat és felháborodott. A naplóm nem volt eldugva, ott volt az íróasztalomon, mert azt hittem, egyértelmű, h az ember nem olvas bele a más füzetébe. (Az órai levelezést is csak elveszem, sose olvasom el, ugyanezért.) Anyámat konkrétan egy mondat akasztotta ki, ami róluk szólt apámmal, aminek nyomán később még azt is megkaptam, h miattam került válságba a házasságuk.
Az emberek nem szeretnek olvasni. Nem marad semmi az asztalfiókban, publikál a virtuális felületeken boldog és boldogtalan, de míg egyre több a szöveg és szerző, az olvasók és az olvasások száma folyamatosan csökken. "Csak az olvassa versemet//ki ismer engem és szeret" írta J.A., és erre vágyunk, ilyen értő, (szívével is!) olvasóra. Ehelyett, ki az, aki megtalál?
Évekkel ezelőtt a sógornőm, akivel nem vagyok túlságosan jóban, ő mondjuk véletlenül, de ha már itt járt, elolvasta nemcsak a verseim, de az akkori lesújtó bírálatokat is. Hiszen nyilvános, én meg voltam olyan hülye, h a szabályzat azt írja, h saját néven legyek fönn, akkor azt adom meg. Aztán az új munkahelyemről az a kolléganő, aki fészen pl nem jelölt vissza, és akit egyértelműen zavar, h én odamentem dolgozni, egy vacsorán mellém kerülve a verseimet hozta szóba, amikről csak úgy szerezhetett akkor még tudomást, ha rám guglizott. Fasza. Mit kereshetett ugyan? Mit akart rólam megtudni? Az érdemeimet? Alig hiszem.
Pár napja megírtam egy újabb ilyen vkinek, mert helyzet lett, h ne olvassa a naplókat, legyen szíves, mert nem akarom ezt a helyet elveszteni. Az őszinte megnyilvánulás lehetőségét. Nem mondtam meg, melyik az enyém. A gyerekem előtte figyelmeztetett, h ne tegyem, mert lehet, h pont azért fogja elolvasni. De bíztam benne, h mivel én biztos betartanám, ő is. Erre az olvasottságom 2 napja megint az egekben.
És ne utáljam az embereket. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
