NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 16:22 Összes olvasás: 1718101348. | [tulajdonos]: egy | 2020-08-21 20:42 | Még egy napot kért és kapott.
***
A sorsfordító döntéseknek- legalábbis az én életemben- nem egy, hanem több, egymásba fonódó oka van. Lehet, h ha anyukám nem olvassa el a naplómat, akkor is hazavittek volna, hiszen egészen más volt a hivatalos, racionális ok, de azt hiszem, ha nem történik meg ez akkor tavasszal, jóval nagyobb esélyem lett volna megúszni.
Nem egy ok volt, kezdve azon, h édesapám eleve el se akart engedni. Így aztán a spec matek felvételire nem készített engem a fene se. Illetve de: én magam. Mindkét szülőm matek-fizika szakos tanár volt, soha nem magyaráztak nekem semmit (nem kellett), viszont tele voltunk matek könyvekkel. Simán elemeltem anyám íróasztala fölül két könyvet, az egyiknek Furfangos matematika volt a címe, a másikéra nem emlékszem, csak, h vastag volt és szürke. Tele voltak versenyfeladatokkal és a hátuljukban voltak a megoldások. Eldöntöttem vmikor január elején, h akkor innentől naponta 7 feladatot megcsinálok és kijavítom magam a kulcs alapján. Emlékszem, arra is ügyeltem, h mindenféle témájú feladat legyen közte, geometria, függvények, szöveges, logikai stb. Most, ha belegondolok, valószínűleg azért tudtam ilyen tudatos lenni, mert negyedik osztályos korom óta minden évben megnyertem előbb az iskolai, aztán városi matekversenyt, (h aztán a megyein már ne érjek el helyezést), így tudtam, h hogy szokott egy versenyfeladatsor felépülni, s gondoltam, a felvételi is olyan lesz.
A felvételi a szegedi gyakorlógimnáziumba február 20-án volt, sokan voltunk, előtte nézegettem a többieket, s próbáltam olyat találni, aki még nálam is butább lehet. Egy nagyon sovány, fekete hajú lányt szúrtam ki, a halántékánál két piros csattal. Na, nála talán okosabb vagyok. Ő volt V.
100%-ot írtam. Ez eseményszámba ment, az igazgató kiszólított, h kezet fogjon velem. Ezek után apám nem tehette meg, h nem enged el. Viszont az ott töltött 2,5 év alatt végig az alkalomra várt, h visszacsinálja.
Csak mostanában tudatosodott mennyire különböző elvárásai voltak a szüleimnek velem és az öcsémmel kapcsolatban. Apámé talán az egyszerűbb, tipikusabb: míg őcsémtől azt várta, h kibontakoztassa a benne levő tudományos potenciált, tőlem azt, h gyereket szüljek. Azzal tudtam neki örömet szerezni.
Anyukám bonyolultabb, talán úgy foglalható össze, h ne legyen velem gond, álljak pályára. A pályaválasztáom nagy cirkusz volt, mintha semmire se lennék jó, ami visszagondolva rém furcsa, mert egy sor tárgyban voltam nemcsak jó, de kiemelkedő. Csak nem álltam le a gondolkodással a dobozok szélénél, és vmi olyat kerestem, és keresek máig, amit egyik szülőm és öcsém sem. Szóval anyu frászt kapott tőlem, s megkönnyebbült, mikor végre beálltam a sorba.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|