NAPLÓK: neuroburg Legutóbbi olvasó: 2026-05-10 21:13 Összes olvasás: 7808| 1. | [tulajdonos]: kezdeti töprengés, unalmas | 2006-01-12 12:05 | Ha már semmi sem jut eszembe, eljön az ideje a naplóírásnak is. Hát itt van. Én meg itt a másik oldalon. Különösebben nem akarok ügyet csinálni ebből. Csak egy megjegyzés, hogy tudjam, addig is gépelek. Egyszer már vezettem nyilvános naplót, és bár akkor azt hittem, ennyi elég, valahogy mégis megkísért mindig. Pedig meggyőződésem, hogy csak az írjon, akinek van mit. Ezzel szemben most én azért írom ezt a naplót, mert mást nincs mit. Mert nagyon nyögvenyelősen jönnek a mondatok. Szóval, itt ülök a központban bent nyolctól. Így telnek a napjaim. Korai ébredés, gyors kávé, néhány pirítós. Pontosan, mint a Brazilban. Csak az én munkám egyelőre még nem káros másra, csak rám, meg a családomra. Most is jót teszek, hiszen ha üres aggyal nem naplót írnék, hanem publikálásra szánt szöveget, azzal kárt okoznék annak, aki azt olvassa. Most abba nem akarok belemenni, hogy azt éri-e kár, aki megnézi ezt a naplót. Ez egy hajszálpontos szöveg akar lenni, agyrágás nélkül. Mostantól, szóval.
Mesélni kell a munkámról kicsit. Nincs benne semmi ijesztő. Reggel bejövök egy nvilvános helyre, ahol egész nap zavartalanul használhatom a számítógépet, mert otthon a család mellett nincs mód, hogy dolgozzam. Szörnyű, de azért fizetnek, hogy írjak. És amíg egy nemzetközi ösztöndíj biztos menedékéből hivatalosan monográfiát írok egy ragyogó íróról, megpróbálom tető alá hozni prózakötetemet is. Na és ez, az, amiben néha megállít az üresség.
Mai nap, dokkoltam 8.06-kor, azóta folyik a munka. A szöveg elején tartok, még semmi sem biztos. Bár igazság szerint, bármikor borulhatnak a terveim. Emailek, válaszok. Külföldi útra készülök, gazdaegyetememre, a jövő hét közepe táján elhagyom a fagyos Budapestet. Pontosabb értesülésem azonban még nincs állomáshelyemről. Eddigi eredmény a mai napon: 2,5 oldal, melyből néhány bekezdés talán használható, mindenesetre az is alapos átdolgozásra szorul majd. Mindaddig egyetlen leírt mondatot se bánok, akármilyen rossz is, ameddig nem publikálom. Utána meg már késő bánat, de ritkán volt régebben is ilyesmi, mostanában aztán meg még inkább. Annyi rossz, nagyon rossz vers van forgalomban, és próza, hogy semmi értelme közzétenni még egyet, csak azért hogy valahol ott legyen a nevem. És akkor a következő kategóriáról, az átlagosról nem is beszéltem még. Reménytelen írni, akkor meg minek? Na nézd, semmit jobban nem utálok, mint az ilyen szöveget, aztán jön belőlem mégis. Biztos rossz, ha írás közben csupa ilyesmi jár az ember fejében. Biztosan, de mégis. Nem tudom kizárni. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
