NAPLÓK: mix Legutóbbi olvasó: 2026-06-10 22:12 Összes olvasás: 173967| 121. | [tulajdonos]: Várad 2006. augusztus 12. | 2007-10-28 17:41 | ....
Néhány társasházat elhagyva egy olyan útra kanyarodtunk, amelyik a régi debreceni utcákra emlékeztetett, csak vadabb színűek voltak a házak, és egységesebb volt a környék: sem nagyon szegényes, sem nagyon elegáns portát nem lehetett látni. Mindent összevéve nem tett rám rossz benyomást, emberléptékű volt minden. Az egyik utcasarkon új, halványrózsaszínre festett adventista templom állt, szemügyre vettük, és úgy döntöttünk, benézünk. Épp egy hölgy lépett ki az ajtón, rögtön megszólított bennünket, és invitált befelé. Ők szombatisták, mondta, törve a magyart, és már nyitotta is az ajtót. Beléptünk, tele volt a templom, még az üvegajtóval leválasztott előtérben is ültek. Egy férfi hellyel kínált bennünket, intettünk és hátráltunk kifelé – úgysem értettünk volna semmit, hiszen nem értjük a nyelvet. Kinn a román nő széles gesztusokkal magyarázta, hogy benn a központban van magyar nyelvű templomuk is. Jól esett a barátságossága, elköszöntünk, és a sarkon lefordultunk, a Körös irányába.
A Körös gyönyörű volt! Kb. 10 cm választotta el a kibetonozott meder szélétől, és békésen fodrozódott. A férjem szerint egy uszoda feszített víztükrére emlékeztetett. Állítólag akkor láttuk, amikor a legszebb, az enyhe áradás állapotában. A parton bandukolva elértünk a hídig, és átmentünk a másik oldalra. Nézd csak, Ady, mondtuk egymásnak. A mellszobor profilból kicsit tényleg emlékeztetett Adyra, de szemből nézve láttuk, hogy nem is hasonlít: George Enescu román zeneszerző, karmester és hegedűs szobra volt.
Megálltunk a híd után elhelyezett újságosbódénál. Kerestük volna a Várad című irodalmi lapot, de nem ismerték. Az újságárus román volt, de a bódé előtt álló társa magyar, vele társalogtunk. Kérdeztük tőle, hol van a posta, és miután a nyitvatartási időt megkonzultálta román kollegájával vagy társalkodó partnerével (a rövid beszélgetésből nem derült ki), eligazított bennünket.
Mentünk, mendegéltünk, mint a mesében. Elhaladtunk egy, a kommunizmus áldozatait gyászoló emlékmű, és egy román történelmi személy szobra mellett, és szembe találtuk magunkat egy kis parkkal. Ez már tényleg Ady, mondtuk a park közepén álló szoborra, és valóban ő volt. Lefényképeztük egymást a park bejáratánál, és mentünk a mögötte álló Ady múzeumhoz. Sárga piros kék zászló lengett a ház előtt, románul, angolul és németül tájékoztattak bennünket a nyitvatartási időről. Magyarul nem.
Majd délután megnézzük, egyeztünk meg. A múzeum mögötti kis kerthelyiség asztalokkal, székekkel nagyon csábító volt, de nem ültünk le, mentünk tovább. Mint utólag kiderült, már egészen közel jártunk a központhoz. Hamarosan találtunk egy könyvesboltot, ahol vettünk egy térképet. A két barátságos, fiatal elárusítónő magyar volt.... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
