leállósáv: fészbukpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 05:39 Összes olvasás: 26345

411.	[tulajdonos]: fészbukpoémák	2021-07-10 23:20
184 alkotói viszony alkotói viszony még nagyon kicsi voltam amikor rájöttem hogy nem szeretem a gondolataimat persze akkor még nem tudhattam hogy azok az apró leállások a fejemben amik semmiként viselkedve néha zavarba hoznak mások előtt csapdahelyzet háló amibe egyedül bejutva csak úgy tudok kijönni ha mások gondolatait is figyelembe veszem kényszerítve magam hogy folyamatosan magaménak higgyem a más a tőlem független de elém kerülő életjátszmákat akkor is ha a nagy igazságkereső és igazságosztogató vándorlás időnkénti masszív háborús helyzeteiben saját gondolatgönceimbe csomagolva kell kimentenem szétszabdalt gondolatgönceiket 210606 185 nos hát igen elvagyok így csendes emlékezésekkel a semmire amikből soha nem nőtt ki semmi ülök a magam kispadján a magam kis háza előtt és csendesen figyelem hogy rohan körülöttem a világ az egyre táguló semmi felé kedvem lenne vele rohanni de köt a házam meg a kispad és ha kiesik egy gyámoltan gerlefióka a fészekből és pont a lábam elé nem hajolok le megnézni hogy vajon életben maradt-e megmenthető-e benne az a törékeny és tünékeny létezés ami nekem is volt és van is talán még belőle valamennyi felkecmergek a székről közelről nézem a mozdulatlan kis testet és eltemetem a frissen ültetett tuja mellé aminek azt a feladatot szántam hogy kiváltsa a ritkás lombozatúvá vált régit 210607 186 ablakcsörömpölésnyi töprengés az időviharban figyelem ahogy beszélsz a mondataid kiegyensúlyozottak a szavak célratartott lövedékek pontosan meghatározott pályán pontosan meghatározott energiával mozognak becsapódásaik pillanatában érzékeled ugyan az erőt de már képtelen vagy felismerni a rombolást távolságokat és hidakat sem ismersz folyóként örvénylik benned a körülötted tűzijátékként jelezve azt a határt amit már régóta úgy használsz ahogy elmocsarasított véderőművet szokás nyomtalanul tűnnek el benne a behatolni szándékozó jelek ha szavaidat súlytalannak érzed talpuk alatt mondataidon leginkább azt szeretem amikor zajló Dunaként láttatod meg bennünk a békésen vonuló felhőket ilyenkor megkérdezem magamban hogy vajon mire gondolhattál látomásaidnak ehhez már nincs közük ahogy a jövőinkhez is alig bajod csak akkor lesz belőlünk amikor szavaidtól tajtékot vetnek egymáson a jég alá csúszó partok 210612 187 a képek keret nélkül sorozatból mára már nem okoz meglepetést hogy nincsenek új gondolataim bevallatlanul ott volt bennem eddig is a félelem hogy mi lesz ha majd ha majd egyszer rádöbbenek hogy többé ez nem játékos fikció hanem maga a gyötrelmes valóság ami hülyére idegesíti bennem a jelen bohóckodásait amikor már nem merem eljátszani ki mikor nem hívott fel telefonon közölni velem hogy soha nem fog többet felhívni mert úgyse szólok bele még akkor sem amikor sürgős mondanivalója lenne arról hogy mennyire nincs mondanivalóm arról sem ami éppen érdekelne de nem találok hozzá megfelelően alkalmazható érdeklődési pontokat amikkel el tudnám hitetni hogy igenis vannak közös gondolataink közös érzéseink most például azért írok neked úgy mintha megkésett szerelmes verset írnék egy kamasz sutaságával mert rájöttem hogy nagyonis voltak "mindenkori vanjainkban" kapcsolódásaink csak éppen annyira szerettünk volna emlékezni rájuk hogy mára már megfeledkeztek rólunk 210614 188 öntájolt önarckép adtam magamnak tíz-húsz percet arra hogy más legyek nem tudtam milyen lesz de abban a pillanatba ez nem is számított önálló döntést kellett hoznom mi legyek a formálódó sivatag közepén kövek homok hideg és forróság egyszerre nincs emlékem semmiről és senkiről csikorgó magány a folyamatosan váltakozó irányú szélben ahol koldus lettem ott ahol koldulni sem lehet mert nincs kitől és nem is lenne mit a kövek jövője fölött csak a sodródó én és roskatag zörejként egy-két műanyagpalack 210615 189 amit és amit nem a képen mindenki sőt minden az ünneplést várja a testeken harsány színek kitakarások nélküli önfeledtség a hangokban amik együtt úsznak a tömeg lélegzetvételnyi szünetein azokban a milliomod másodpercekben is amin áttevődnek a hangulatok a széttaposott csikkekről a mosdók kongására amiben az elhajított pillantások szünetjeleket komponálnak a többezernyi kifröccsent sörfolt illatára hogy visszajutva az aréna lelátóján újra felismerjék maguk körül a hősök becsvágyát az erő az ügyesség sziporkázó lehetőségeivel az igazságosztásban az igazságszerzés mámorát néha megreped benne egy-két szív vérerek szivárognak a tomboló talpak alatt rá az önfeledt izzadságfoltokra ami most is mint mindig megkönnyíti majd a győzelem elviselését az ölelkező vereségben 210616 190 az magyari virtusról (egyéniben) megpróbáljuk magunkból elkészíteni magunkat még akkor is ha időnként úgy érezzük hogy nem csak kevés de sosem volt hozzá igazán nyersanyag persze azért iparkodtunk (a szó legeredetibb értelmében) összehoztunk ezt-azt (ki mihez jutott éppen hozzá és mennyire tudta a képzeletével kiegészíteni) de azonkívül hogy megpróbáltuk utánozni az igazán menő önigazgató-öngyártó fusizókat különösebb látszatja nem igazán volt a törekvéseinknek néha egy-egy puskásszerű tünemény gyerekkorom legizgalmasabb mozgatója aki miatt két évem elment arra hogy labdazsonglőrt neveljek sete-suta (két lábas voltam én is mint példaképem és rövid tüdejű -- a puskási robbanékonyság nélkül -- így olyan egy négyzetméteres terepen próbálkoztam három-négy képzeletbeli védőt kicselezve villámgyorsan rápattintani – és a lepattanókat reflexszerűen visszapattintani – a labdát a házunk oldalfalára rajzolt kapu bal felső vinklijére) magamból de miután anyám újravakoltatta-meszeltette velem a falat a diófa törzsével kellett ugyanezt eljátszanom de ez már akkora kihívás volt a lepattanók kiszámíthatatlansága okán hogy inkább csak képzeletben vállaltam fel a fejlesztésem ez viszont annyira sikerült hogy még mindig bármikor bárkit le tudok játszani a pályáról 210618 191 turbulens párhuzam egy idő után azt mondjuk majd erre is hogy mit értünk el vele inkább és soroljuk végeláthatatlan kifogásainkban elmaradt kezdeményezéseink elmaradásának végeláthatatlan okait soroljuk okos nagy okoskodásokban hogy rábíztuk az ördögre amit Isten kifelejtett belőlünk és tetemre hívjuk egymást az igazság kiderítéséhez ami megint hasonlítani fog mindenki igazságaihoz csak ahhoz az igazsághoz nem amit lehetetlen lett volna számításba venni mert csak hitünk volt róla erős hitünk arról hogy van mert kell hogy legyen szent meggyőződéssel építgetett és lassan valósággá dermedő hitünkben 210620 192 „valahol Európában” nehéz megérteni ki hogyan és merre gondolja a jövőt azt a jövőt ami közös kellene hogy legyen de tudomásul kell venni – bármennyire is berzenkedünk ellene – hogy a jövő pontosan olyan lesz mint a jelen benne irányító hatalommal – ha szerencsénk van -- amelyik törvényekkel körbebástyázva rendelkezik sorsunkról és ívben szarik arra hogy ki hogyan miben sérül a hatalom megtartásának érdekében kikényszerített intézkedéseiben lehetünk reménykedők is persze behúzódva imádságaink zugaiba figyelhetjük a változások számunkra alig érthető változataiba gondolva az isteni akaratot hogy még véletlenül se magunkat lássuk hibásnak megváltoztathatatlannak tűnő sorsunkért ismerős mintázatok tűnnek majd fel itt-ott az aktuális hatalom mindenkori görcseiben gyerekkori álmok és felnőttkori sérülések ahogy most is és a köznép szeretne köznép lenni úgy hogy ne érezze megalázottnak magát csak azért mert bénán és vakon belekényszerítik egy olyan döntésbe amihez elvileg lehet hogy volt köze de esélye a döntés irányítására már nyomokban sem marad 210626 193 hát igen! szeretem látni a közönyt magam körül mondhatnám azt is hogy a közöny inspirál hol mire de ez már a közöny minőségén is múlik – persze ne legyek igazságtalan – a közöny minősége meg sok minden máson amik természetesen többnyire függetlenek az én (ritkán írom le ezt a szót) megnyilvánulásaimtól most éppen nézek kifelé az ablakon vakon gépelt vak gondolatokat pityegek a billentyűzeten később majd kiderül méltónak találom-e őket arra hogy „képviseljenek” ott ahol nem biztos a siker függ például a közömbös dolgok közömbös szintjeinek kiszámíthatatlan méreteitől bármekkora is az alaprajz szerint húzott épület emeleteinek száma az ablakok méretezéseibe süllyesztett zuhanás garantált látom ez már megint olyan poéma lesz amiben a szintek váltakozásaitól ki fog rázni a hideg néha nem értem a célt mint ahogy most sem értem ki miért és hogyan rendelheti el valaki és milyen alapon hogy ebben az országban az utód tizennyolc éves koráig csak és kizárólag a szülők joga és kötelessége a szexről tájékoztatást adni 210627 194 „méhlegelő” az öregedésen már rég túl vagyok. a figyelő zónában szűkre szabott utóvédharc folyik. az esély mintha visszafelé is múlna. de persze a gondom nem ez. ez már a volt. amennyi annyi. az itthagyottak mintha malomkő között. liszt. kenyérnek. a földből csak gaz. az elvetett jövő ha kihajt is. minek. gazt terem újra a szánalmas talaj. lesz rajta út is. talán. és élet. és az úton vándorok. határ is. zár és elvezet a nincs hovából a nemlétezőbe. bitang a szó. gazos kertembe fagy most a lekaszált jövő emlékezete. 210628 195 zuhanórepülés mit tennék most ha ma lennék húszéves a járvány miatt kicsit megkésve érettségizem és éppen azon tépelődöm hogy mihez is kezdjek a még hátralévő hatvanöt évemmel villámgyorsan telerajzolok két-három kötetnyi üres oldalt magamról (a valóságban ez nehezen menne mert csak pálcika-figurákat tudtam és tudok dehát most a képzeletemben bolyongok) és beköltöznék abba az eszméletlenül valószínűtlen világba amiben most élek (a félreértés elkerülése végett ismétlem húszévesen) eseménydús változatok váltogatják egymást a papíron ülök magam előtt és rendre elcsodálkozom hogy ezek itt mind-mind mért nem jutottak eddig eszembe aztán felrémlik bennem mit felrémlik alattomosan besompolyog a törékeny ötvenkilós test aki épp vagyok belelapoz a kazalnyi megrajzolt papírhalomba pár pillanat „öcsi öcsi fikarcnyival sem másabb mint amilyen maradtál” és én kiábrándultan nézem-pergetem a magam köré szórt üresre rajzolt lapokat 210629 196 az itt monológokból ha nem lenne internet azt hinném átlagos ország vagyunk átlagos emberekkel az átlagos napokban átlagos fogalmak terjednek az emberek között véletlenül sem azonos formában de többé-kevésbé azonos tartalommal általában a megélhetésről pontosabban az élethez tartozó javak szórványos elosztásáról az ablaküvegen átkandikáló tekintetek mint az utcalámpák kevés szórt fény ami kiemeli a megvilágítatlan sötétség sötétségét homályba mosva a kontúrok beazonosíthatatlannak tűnő árnyékain a lényeget hogy az ott vajon mi lehet ha mégsem az amire gondolok mindenfelé mindenféle autók a tömegközlekedés járművei néha tömve néha üresek időnként kitalálhatatlan hogy mikor miért ahogy épp ésszel arra sem tud rájönni a nem itt lakó hogy egyes üzletek miért zsúfoltak és miért bántóan kongó a másik holott az árukészlet nagyjából ugyanaz 210701 197 alapjárat sehova sem tartozunk tudom nehéz elhitetni magunkkal hogy ez igaz nehéz elhinni hogy az átlátszóból tömör sötétség lett és amit eddig otthonunknak éreztünk riasztó idegenség a messzire vitt tekintet az ellenkezőjét értelmezi annak amit mi az út elején elvártunk tőle nincs sok értelme a szólásnak mióta nem igazodik a tettekhez plakátösvények kusza hálózata lett a szabadság kusza és önfejű kizárólag azt mutatja amit látnod kell bárhogy bármilyen irányból nézed csak azt láthatod amit sosem szerettél volna látni egyre elnyűttebbnek érzem magam körül a világot már megint olyasmivel kellene egyetértenem amiről tudom hogy igaz de amiről szerettem volna elhinni hogy soha nem válhat igazzá a jelzések világosak tudom persze hogy tudom már rég mozdulatlanul haladok a sivatagban fordulhatok bármerre mindenhol ugyanaz és olyan iszonyatos szaga a rothadásnak amilyent kibocsátani csak a pénz és a benne oszlásnak indult álmok tudnak innentől rettegve féltem börtönöm falát hitem szilánkos maradékaitól 210703 198 idill balról szivárgott egy ideig valamiféle fény úgy tükröztette magát a moslékosvödör alján felgyülemlett esővízen hogy a vödör peremén is látszódjon valamennyi – ha szórtan is – az utca csatakos képéből nem volt egyértelmű a látványon a ki mit mikor és hogyan csupa feltételezés volt az is ahogy észrevettem és megpróbáltam magamhoz idomítani azt aki éppen akkor elárvult társat keresett a visszatéréshez nem volt könnyű áthatolhatatlannak tűnő embertömeg állt a gyep határolta térkövek innenső oldalán ha nem is tűnt lehetetlennek az átjutás visszatért belém a bizonytalanság akadozó lélegzetvételeim jelezték hogy félek valamitől ami ugyan még nincs de bármikor rám támadhat vagy ha megmozdulok valószerűtlenné válik a jelenet és amikor már nem lesz én is fel fogok szívódni a közönyben 210704 199 a part megpillantása persze nincs és nem is lehet igaza annak sem aki végigaludta az éjszakába nyúló nappalt hogy hátha ott – ha már sehol – végre megbékélhet sorsában és elképzelhet mást is mint az örökös balek szerepét kifogástalanul működő repertoárjában ami tengerpart és pálmafák ugyan a létező bujaság minden tartozékával és grátisz kínálja a több és jobb élet reményét de hitet már nem ad hozzá anélkül pedig kivehetetlen a haldokló szeretetén átszivárgó mosoly 210706 200 visszapattant álom ____”épül szépül a jövő az arra érdemeseknek” ülök szemben a monitorral ülök és bámulom a csendet maníros póz az elveszni látott vágy utolsó felvillanása eztán már az sem csak fáradt unalom a hírek böngészésekor hogy talán másképp lehetne ezt is azt is de hit nélkül nehéz kigondolni hogy mégis mit hogyan ha szemérmetlenül többen többször is arcunkba csapják elfelejtettnek hitt hazugságainkat kényszeres ez is ostoba és mániákusan kegyetlen hatalmi játék elmenni falig egy végtelenül bizonytalan múlt jövőképével az életkorral járó szürkülés persze arra jó hogy befogjam a pofám legalább magam előtt még akkor is ha éppen betonba önti előttem az új hűbéri rend a már ezerszer elherdált jövőt 210708

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!