NAPLÓK: fény árnyék
Legutóbbi olvasó: 2025-05-08 05:08 Összes olvasás: 130| 6. | [tulajdonos]: Méhsejt | 2025-05-05 14:52 |
Méhsejt
A nád pirossága – mert megy le a nap,
s a szél, mint ezer ujjal játszó kéz,
simítja végig a szálakat.
Nemcsak a természet változik –
az idő teste lesz:
tapintható, súlyos, vér-ritmusú.
A nád nemcsak anyag,
hanem túlélés szövete,
vörös fonala életnek-halálnak,
láng, ami fellobban szürkeségből –
egyetlen villanás: az élni akarás.
Nád-kocka épül – ősi menedék,
méhsejt, ahol visszhangzik az ember.
Négy fal – mégis világ.
Az alkotás: dac, suttogó ima
egy hideg, kérges ég alatt.
Kurosawa festi – nem csupán mutatja –
az út emberét, kinek szava
éppoly erős, mint csendje.
A nád mozdulása is tanítás,
a kompozíció: emlékezet.
Reális – és mégis mítosz.
És ott állok én,
arccal a szélnek,
kicsi alakom nagyobb minden hegyormánál.
„Tigris is ember” – mondom.
„Tűz is ember. Víz is ember. Szél is ember.
Tűz haragszik – erdő ég.
Víz haragszik – mindent elmos.
Szél haragszik – fák kidőlnek.
Három nagy ember.”
Nem félek, nem támadok – értek.
Mert tudom: minden lénynek lelke van,
minden árnyéknak neve.
A tajga sok titkot őriz magában,
és titkait féltékenyen rejti el az emberek elől.
Komornak és hallgatagnak látszik –
de csak eleinte.
Aki közelebb hajol hozzá,
az már nem menekül.
És ha túl sokáig nincs erdő,
sóvárgás szorítja a mellkasát.
A tajga csak kívülről halott.
Valójában teli van élettel.
És a lélek is exponál. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
