NAPLÓK: fejlakók Legutóbbi olvasó: 2025-11-29 08:54 Összes olvasás: 121970| 1033. | [tulajdonos]: Emlékezem | 2020-06-04 18:15 |
"A haza fogalomköre a „trianoni irodalom” következtében bizonyos mértékig átalakult, és ennek révén kétségtelenül megújult, megerősödött és gazdagodott. Emlékezni (és emlékeztetni) kell arra, hogy a kulturális és „lelki” nemzetnek ez a
mentalitása hatotta át a török hódoltság korában százötven esztendőn át három
országban élő magyarság közösségi identitását is. A Babits és Kosztolányi, József
Attila és Illyés Gyula, Kós Károly és Reményik Sándor által képviselt új nemzeteszme ugyanakkor nem járt együtt elzárkózással, nem vezetett a kulturális izoláció
kísérletéhez. Ellenkezőleg, irodalmunkban talán sohasem volt olyan erős a középeurópai összefogás gondolata, a dunai népek együttműködésének vágya, mint éppen
Trianon után. Ez a gondolat nagy történelmi hagyományokra épült: Kossuth Lajos
és Teleki László eszmei örökségére, Ady Endre és Jászi Oszkár (soha meg nem
valósított) ideáljaira és terveire. A dunai együttműködés eszméi erősödtek fel a román írókkal kapcsolatokat kereső Babitsnál, a szerb irodalommal ismerkedő Kosztolányinál vagy éppen a szlovák és román költőket fordító József Attilánál, aki
67
különben a közép-európai kiengesztelődés időtálló vallomását tette A Dunánál című
versének zárószavaiban:
…Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai
A harcot, amelyet őseink vívtak
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
Ugyancsak a kölcsönös kiengesztelődés eszméje öltött alakot olyan költőknél és
íróknál, mint Győry Dezső, Mécs László, Tamási Áron vagy éppen Illyés Gyula, aki
A Dunánál, Esztergomban című nevezetes versében fejezte ki haragját amiatt, hogy a
határok elválasztják egymástól az embereket és a népeket, egyszersmind azt az elszánt akaratát, hogy az észnek, a képzeletnek és a bátorságnak, tehát az emberi szellemnek ezeket a határokat egyszer le kell bontania:
Országom határa! – melyben
jogom van fennen énekelnem,
hol hangom otthonosan rebben,
mint jó visszhangzású teremben.
Melynek én is, ha nyelvem bírja,
szívbeli, zengő akaratja,
követe lehetek, kiáltva
kiáltó szava a világba.
Minden árok és határ ellen,
minden átok és csaták ellen,
minden ellen, mi gátat vethet
mi bátor, tisztuló szívünknek!
A „trianoni irodalom” történeti és szellemi ívelése ilyen módon kétségbeeséstől
az erőgyűjtésig, a nemzethalál képzete keltette szorongástól egy új nemzeteszme és
a közép-európai regionális kötődések kialakításának vágyáig, a megalázottságtól és a
vereségtudattól a „lelki nemzet” és a „dunai patriotizmus” felépítésének írói erőfeszítéséig halad. Ezért tarthatjuk mulasztásnak és veszteségnek e „trianoni irodalom”
korábban tapasztalt módszeres elsüllyesztését és elhallgatását, azt, hogy a trianoni
döntésekre reflektáló versek, elbeszélések és írói vallomások hosszú évtizedeken
keresztül kimaradtak legnagyobb íróink összegyűjtött művei közül, nem emlegette
őket az irodalomtörténet-írás, és nem tudhatott róluk az irodalmi köztudat, az olvasó. Most, amikor a trianoni döntés kilencvenötödik évfordulóján felidézzük a történelmi eseményeket és irodalmunk ezekre adott válaszait, arra kell gondolnunk, hogy
az emlékezés kultúrájáról nem szabad megfeledkeznünk akkor, amidőn közös jövőnket akarjuk felépíteni."
http://www.irodalomismeret.hu/files/2015_3/pomogats_bela.pdf
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
