NAPLÓK: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
Legutóbbi olvasó: 2025-05-09 11:32 Összes olvasás: 55045| 403. | [tulajdonos]: FOLYTATÁS | 2023-09-22 21:55 |
FOLYTATÁS RHIANNON GIDDENS FACE OLDALÁNRÓL
Az előző naplóbejegyzés kiegészítéseként ma ezt tettem fel.
(Itt az angol szövegek nyelvtanulásom memoriteriként szolgálnak: apránként meg akarom tanulni mindet kívülről, hogy többet ne is felejtsem el!)
I can only hope that this little grotesque from me above is also amusing in English translation. And it is not hurtful discourtesy that my alter ego steals the flower from Rhiannon's alter ego's garden, which he wants to send to Rhiannon as a present. This was dictated by my subconscious. And I think: it's essentially a metaphor. As a former world musician I want to go on stage again, after a 30-year hiatus. And I from Rhiannon "steal" the knowledge of how to do it this. But afterwards I want to give her this as a gift.
I think, I'll dedicate my first songs to her!
...
And this is my family's "little grotesque". But here everyone is their own alter ego. Not documentation. When life material or a photo is turned into a work of art, it is always transfigured. We are no longer the figures seen there. Because now they only figures for artistic interpretation. Separated from oure "feet-smelling reality".
-----------------------------------------------
Csak remélni tudom, hogy ez a fentebbi kis groteszk angol fordításban is mulatságos. És az sem bántó udvariatlanság, hogy alteregóm ellopja Rhiannon alteregójának kertjéből a virágot, amit Rhiannonnak akar ajándékba küldeni. Ezt a tudatalattim diktálta. És azt gondolom: ez lényegében egy metafora. Egykori világzenészként 30 év kihagyás után szeretnék újra színpadra lépni. És én Rhiannontól "lopom" a tudást, hogyan kell ezt csinálni. De utána ezt szeretném neki ajándékozni.
Azt hiszem, az első dalaimat neki ajánlom!
...
És ez a családom "kis groteszkje". De itt mindenki a saját alteregója. Nem dokumentáció. Amikor egy életanyagot vagy egy fotót műalkotássá alakítanak, az mindig átszellemül. Mi már nem azok az alakok vagyunk, akiket ott látnak. Mert most már csak a művészi értelmezést szolgálják. Elszakadva a mi "lábszagú valóságunktól".
------------------------------------------------
139.
I'm old, my face is more despotic. I have a wart on my head. No, this is the finger of my younger son: he holds my head from behind and pulls his mother to this picture as well. He composes the selfi, I in sunglasses can't see the display. It's my despotism.
139.
Ahogy öregszem, az arcom egyre despotikusabb. Egy szemölcs van a fejemen. Nem, ez a kisebbik fiam ujja: hátulról fogja a fejemet, és húzza be az anyját is a képbe. Ő komponálja a selfit, én napszemüvegben nem látom a kijelzőt. Ennyit a despotizmusomról.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
