NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 07:22 Összes olvasás: 27805| 193. | [tulajdonos]: MÁR ENNEK IS ÖRÜLNI KELL | 2024-03-19 12:33 | Igen!
Bölcselet nélküli bölcselkedőnk dicsekedjen gazdag könyvtárával!
Nem lehet eleget olvasni!
Nem lehet eleget tanulni.
(Jobb előbb tanulni, nem középiskolás - pláne szakközépiskolás fokon, hanem a felsőoktatásban - és utána olvasni sokat, mert csak így kap rendszerezett tudást az ember. Csak így tud mentesülni az autodidakták gondokodásának jellemző tévedéseitől: azt hiszik tudnak. Azt hiszik "nekik" kell könyvtárként feltüntetni magukat.
Nem.
A tanult ember tudja, hogy a könyveknek a könyvtárakban a helyük. Hogy az egyetemen nem úgymondott "tudást" szerez az ember, hanem a tudás megszerzésének módszertanát sajátítja el.
A félműveltek érzik úgy, hogy ők "tudnak".
A tanultak azt tudják, hogy fel tudnak egy-egy adott tárgyból készülni bármely szakcikkhez, diplomamunkához vagy disszetrációhoz. E
zt akartam illusztrálni ezzel a munkafotómmal Szepes Erika Dokk-főszerkesztő helyettessé történt kinevezésekor. Meg azt, hogy az asztalon látható könyvek közül kettő önálló-, egynek pedig a társszerzője.
--------------------
--------------------
De annak máris örölök, hogy bölcselkedőnk nem álnépi-álurbánus szenvelgéssel tekint a zsúfolt könyvespolcokra. Mintha a népi író bármikor is szembefordulhatna a magas művészettel, amivel egyenrangú alkotást kell alkotnia irodalmilag.
Nem.
A magas művészettől tanulunk.
Majd űberelni próbáljuk önazonos vitalitással és élménygazdagsággal. Ahogy kell(ene).
De ehhez előbb meg kell ismerni a fővárost, a kultúrát..., mindent, amit lehet!
"Tanulj városaiktól szüntelen" - írja Kavafisz, Ithaka című versében - "csak minden gondolatod Ithaka legyen,/ legfőbb vágyad, hogy sgyszer oda juss!" - amit fölfoghatunk most az önazonosság metaforájának.
Mennyire autodidakta (és most udvarias voltam) tévedés, hogy aki idéz, annak nincs saját gondolata. (Ezt olvasom megütközve emberünk egyik naplójában.) Hiszen a jól idézők saját gondolata éppen az, amit egy-egy versidézettel alátámasztanak. De nem azért, mert nem tudnák versben megírni, hanem mert amikor naplójegyzetet írnak, vagy szemináriumi dolgozatot, akkor "őrajtuk kívül" kell kimutatniuk bizonyos törvényszerűségeket, amik őket foglalkoztatják.
Így lehet egy-egy tendenciára felhívni a figyelmet.
A tanulás a törvényszerűségek felismeréséről szól.
Tanulatlanság pedig e felismerő képesség hiányáról vall.
De mégis jó könyvekről, saját könyvtárról olvasni, ha kell, autodidakta következetlenségek fölött szemet hunyva (mi mást tehetnénk).
Annak is örültem, amikor emberünk beszámolt fővárosi koncertlátogatásáról. Rhoda Scott játszott orgonán, de Tony Lakatos is hegedült, ha jól emlékszem - de az biztos, hogy a pesti "kis-zsinagógában".
Ugyanott, ahol pár nappal korábban Az öt Karinthy című estet adta elő Karinthy Vera és Bornai Tibor.
Tetszett.
Nekem is vannak fotóim erről.
Szeretem amit csinálnak. Közösen adtak ki 2019-ben egy-egy haiku kötet is.
Karinthy Verával a face ismeretségem úgy kezdődött, hogy a Karc FM rádióban sugárzott félórás interjúm után, amelynek végén felolvastam a Meghalsz nagyi-t, küldött egy pár soros üzenetet, amelyben megköszönte ezt a verset. Mondván, hogy épp akkor vesztette el az édesapját, ezért nagyon megéríntette.
Volt már szó arról is levélben, hogy esetleg ő szerkesztené az Ajándék a hercegnek című magyar-angol twitterpoéma képeskönyvemet. Gimnáziui éveit az USA-ban törltötte. Ott lett énekesnő. Csak aztán a családalapítás miatt mindent abbahagyott. S negyvenévesen kezdte az éneklést "előről", szerintem írni is fog, s remélem egyre jobban magára talál.
Itt a dédszüleiről, "Friciről és Arankáról" szóló film "dizőzeként" énekel.
https://www.youtube.com/watch?v=ZshG5njmK38
Az én személyes kötődésem a Karinthy történethez az a különös véletlen, hogy Karinthy Frigyes idősebb fia, Karinthy Gábor, a harmincas években három évig Badacsonyba költözött és ott élt. Én pedig a Badacsony hegyével szemben, Fonyódon nőttem föl. Ahová tavasztól késő őszig mennek és érkeznek a hajók Badacsonyból...
És ezt nagyon érzem...
Szinte látom a már súlyos, reménytelen depresszió kínozta költőt mint furcsa, "Lennon szemüveges" (most már annak látjuk) fiatalembert, amint megérkezik a hajóval Fonyódra. De nem száll ki.
Csak "reménytelen arccal" nézi az utasok távozása után oly vigasztalanul néptelen váló, őszi kikötőt.
Returjegye van.
A hajón marad visszaindulásig.
A matrózok már ismerik.
Van úgy, hogy naponta többször megcsinálja. Nekik mindegy, ha kifizeti a jegy árát.
-----------
Ilyennek fényképeztem Karinthy Verát és Bornai Tibort a Runbach Sebestyén utcai zsinagógában. Több közös daluk is van a youtube-on. Például ez: https://www.youtube.com/watch?v=kcsOFXLMoBY
------------
------------
------------ | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
