Az ember bölcsen gondolt egyet, földre álmodta az eget, közel legyen a szívéhez, élte kiszámolt ívéhez. Kertjének lett féltett kincse, kékje szinte mennybe vitte, amit nem ért el kezével, - angyalt fessen ecsetjével -. Tavaszhidat ácsolt rácsból, lelkén fakadt sok-sok ágból, azon lépdelt könnyű lépttel, fel ne sértse nagyobb hévvel. Pici szirmuk ezer égbolt, mindegyik egy lélegzésfolt. Földre csüngő csöpp fejükkel fényt szürcsölnek lélekcsönddel, és míg bennük a szép lüktet, Isten tudja, miért nem csüggedsz.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.