NAPLÓK: Nagy Zoárd mesél Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 17:56 Összes olvasás: 6732| 25. | [tulajdonos]: Árnyjáték | 2018-12-10 17:03 | Árnyjáték
(prózai változat)
Csak állok a színfalak mögött, szürkén, csendesen, mélán.
Régen nem érdekelt a többi produkció, csak az volt a fontos, tudok-e nevetni és nevettetni.
Vagy épp ríkatni, ha az volt a cél.
De ma már nem tudok nem figyelni a többi artistára, és nem tudok nem figyelni a porondmesterre sem. Porondmesterek jönnek, mennek, és én még mindig itt bohóckodom.
Egyiket se szerettem, és egyre nehezebben viselem őket. Talán öregszem – persze ez biztos –, és ezért gyengül a képességem, hogy ne figyeljek oda rájuk.
Épp most nyitja meg az előadást, körötte két lábon egy egész pincsi sereg ugrabugrál.
Bejelenti a világ legszenzációsabb cirkuszát, egyedülálló mutatványait, utolérhetetlen teljesítményeit.
A publikum hiszi is, nem is, de, ha már itt vannak, tapsolnak.
Az első szám mindig a bűvész. Amit csinál, példátlan. Semmi felhajtás, semmi csinnadratta, áll egy szál magában a porond közepén, aztán felemeli a pálcáját, és oda se nézve rábök valakire a sorok közt. A kiválasztott először nem érti, mi történt, de aztán hamarosan ráeszmél, hogy, bár a pénztárcája megvan, de a pénz, az eltűnt belőle. Az áldozat groteszk döbbenete általában hatalmas kacagást fakaszt, a mutatvány mindig osztatlan siker.
A következő szám a késdobáló. A célpontja korosodó szépség. Számtalan forradás borítja tetőtől talpig, de, ami még szánandóbb, komplett testrészei is hiányoznak. Most is rezignáltan tűri, mikor a késhajító némelyik dobása vért fakasztva célt téveszt. A nézők egy része ilyenkor felszisszen, a többit megvadítja a vér látványa, és hujjogatni kezd.
Majd az állatszelidítő jön. Tigrisek morognak, oroszlánok bömbölnek, az idomár egyetlen vékony kis ostorral pattogtat közöttük, a szeme állandóan körbejár. Sok néző a vadaknak szurkol, vért szeretne megint látni. Csak elfelejtik, hogy a porond körül nincsen kerítés.
Az egyik leglátványosabb mutatvány a légtornászoké. Szédítő, amit ott fenn művelnek a kupolában. Flikk-flakkok, csavarok, szaltó mortálék. Pedig, kár aggódni értük, biztosítókötél, védőháló óvja őket. Aki egyszer feljutott a trapézra, nehezen zuhanhat le.
Aztán következnek az erőművészek, tűznyelők, lovas vitézek, törpék, a manézs apraja, nagyja.
Már csak az utolsó előtti szám van hátra, a céllövölde, aztán én következem.
A mesterlövész durva figura, barnamedvékkel dolgozik. A mutatvány első nézésre igen egyszerű, a tucatnyi jószág jócskán lőtávolon belül, szűk helyre van összezsúfolva. Szinte elvéteni se lehetne őket. Ami nehezíti a feladványt, hogy a puskában csak egyetlen töltény lapul, ezt tudatják is a nagyérdeművel. A vadász hát figyelmesen köröz, és csak akkor húzza meg a ravaszt, amikor egy lövéssel több állatot is eltalálhat. Most éppen egy hímet és az egyik bocsát. Az érzelgősebb nézők ilyenkor elsírják magukat, de a többség, aki úgy véli, már így is túlszaporodtak, ujjong, csak azt sajnálják, hogy nem sikerült még többet elpusztítani a kártékony fajtájából.
Végre én következem. Csetlek, botlok, de ez általában legfeljebb egy-egy mosolyhoz elegendő. Megpróbálkozom a hegedűvel is, amit a szívem fölött hordok, de előre tudom, egy-két másik bolondon kívül ez senkit nem érdekel. Amikor elkezdem kigombolni a sliccem, várakozó csend támad, aztán előveszem a fütyülőm, és akkor hirtelen mindenki figyelni kezd.
Spriccel a vér, amikor egy váratlan mozdulattal levágom, és számba véve játszani kezdem ugyanazt a melódiát, amit korábban a hegedűn. Hatalmas ováció, alig tudom a dallamot befejezni. Aztán lassan, mint aki nagy fájdalmakkal küzd, elhagyom a porondot.
És tényleg nagyon fáj, mert már elfelejtettem, mint is kell remélni, hogy holnap nem ugyanez kezdődik elölről.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
