NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 19:32 Összes olvasás: 71738| 392. | [tulajdonos]: ... | 2019-07-18 09:14 | 2019. július 18.
1) Van, mi vérnek látszik, de csak kecsap. Ennyi. A véleményem a vagdalkozásról.
2) Táncoltam álmomban, valami keringő félét egy férfival, akinek nem láttam az arcát, de nem is akartam. Nem az volt a fontos, hogy ő kicsoda. A karjával tartott, egészen hátra tudtam dőlni, nagyon biztonságos érzés volt. Reggel eszembe jutott, amit Natésáról, Siva egyik megtestesüléséről olvastam, hogy a táncával teremtett rendet a káoszban, így született a világ. Ha a tánc megszűnik, a világ is visszahull a rendezetlenségbe. Ezért nem szabad abbahagyni soha. „Csak a táncos állandó. Minden más örökké változik. Ebből a forgatagból csak az léphet ki, aki azonosulni tud az egyetlen változatlannal, magával a forgatagot előidéző táncoló istennel.” (Somi Panni)
3) Az ablakon beszűrődő napfény átvilágítja a teával félig telt kancsót. Saját termesztésű menta levét szűrtem le, kissé pisi színű lett, de ha másként nézem, mondjuk, így a napsugarakkal átitatva, aranysárgának látszik. A citrom és a méz maszatkái úgy úszkálnak benne, mintha világító égitestek lennének. Szeretnék bejutni ebbe a mikrokozmoszba, végigjárni a galaxisait valamilyen téridős trükkel, lakható helyet keresni az érzéseknek, amelyeket nemrég adoptáltam – népes pereputty, csupa árva kiskölyök, kezdenek kinőni belőlem, lassan felélik a tartalékaikat, de nem tudom kimenekíteni őket magamból. Arra vagyok kárhoztatva, hogy kívülről bámuljam a menekülési útvonalat, szomorú vágyakozással, tehetetlenül, a bolygóközi utazás lehetőségétől örökre elzártan, mit tehetnék én, nyomorult porszem, űrhajó nélkül, szkafander nélkül, csak lesem, miről maradok le, mitől foszt meg az élet. Itt fogok megpenészedni, vagyis inkább kiszáradni ebben a sivataggá vált siralomvölgyben, vizet, vizet, egy korty innivalót, mielőtt túl késő lenne -- idáig burjánzik bennem a kétségbeesés, amikor eszembe jut mire is való eredetileg ez a saját gyártmányú me(n)tavilág. Nem sietek. Kortyról kortyra, cseppről cseppre teszem magamévá. A meleg anyag boldogan halad bennem a belek alagútjain. Aztán csak ülök és bámulok az üres csészére, az üres kancsóra. Boldog vagyok. Csillagképek rezegnek bennem. Tartalmaimban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
