NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 07:40 Összes olvasás: 71698| 358. | [tulajdonos]: ... | 2019-03-27 12:21 | 2019. március 27.
Újabban elfelejtem az álmaimat, mire felébredek. De van, amire emlékszem. Nem egyszer már álmomban tudom, hogy meg fogom jegyezni, amit látok. Piros, fekete gyöngyökből összefűzött, apró bogár kerül a kezembe egy fiókban kotorászva. Tudom, hogy fel kell húzni, mint a lendkerekes autókat, és erre csak gondolnom kell, és már mocorog is a kezemben a kis bogár. Tedd a nyakadba, mondja a kisebbik fiam, aki ott áll mellettem, és rádobja a nyakamra bogarat. Összerezzenek, visítani akarok, de a bogár, ahogy körbefut a nyakamon, megmozgatja az izmaimat, mint egy masszírozó gép, és ez jól esik. Ó, ez nagy kincs, gondolom, de akkor már nincs nálam a felhúzós bogár, egy vékony, fiatal nő forgatja csodálkozva a kezében, aztán eldobja messzire. Jaj, ne, kiáltom, azt fel kell húzni, és a nyakadba tenni, most lehet, hogy összetört. Sokáig keressük, mire megtaláljuk, félig szét van esve, a mérete legalább a tízszerese, és teljesen megváltozik az anyaga, a színe és a karaktere is. Már nem bogár, hanem egy gömb, bonyolult belső szerkezettel, nehéz lesz leírni: fából faragott, hintaszerű székben, amelynek karfái fent ívesen összefonódnak, mint egy kosár füle, apró emberke billeg, ő a játék lelke. Őt kell felhúzni egy madzaggal, ami egybefonódik a hajával. Szét van esve a játék külső borítása, félek, hogy nem tudom összerakni, elfelejtettem, vagy meg sem tanultam, hogyan kell.
A következő jelenetben szántóföldön járok a családommal. Egy mogorva öreg, mint valami csősz, borona nagyságú gereblyével egyengeti a talajt, amit összejárkáltunk. Veszélyesnek tűnik a terep, be kell húzódnunk mielőbb a sűrűbe. Üres szállodai szobában találjuk magunkat, az ágyon fedetlen, szürke huzat, de van asztal és szék is, sőt egy külön helyiségben mosdó is, itt ellehetünk egy darabig. Csendben kell maradnunk, nehogy valaki észrevegye, hogy oda bújtunk el. Ezt nem könnyű megértetni a gyerekekkel, akik még kicsik. A kisebbik fiam még togyogva jár, nem lehet több másfél évesnél, és mintha nem is fiú lenne, hanem kislány. Ki akar menni mindenáron az ajtón, nehezen érti meg, hogy nem szabad. Már majdnem engedek az akaratának, amikor észreveszem, hogy mozog alattunk a talaj. A résre nyitott ajtón át látom, ahogy a fák elsuhannak mellettünk. Ha a gyereket itt hagyjuk, soha nem találjuk meg. Nézd, magyarázom neki is, mozog a ház, ha kimész, itt maradsz, és mi nem találunk meg. Okos a gyerek, megérti, hogy maradnia kell. Megnyugszom. Folytatódhat az életünk a robogó házban.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
