NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 17:38 Összes olvasás: 71731| 344. | [tulajdonos]: ... | 2019-02-05 16:15 | 2019. február 5.
Rövidül, mint vágóhídon a test, erre a mondatra ébredek, ezt mondja a fejemben a Hang. Csak akkor emlékszem az álmaimra, ha eleget alszom. Kedden és csütörtökön fél nyolcra a Computa Centerbe kell érnem. Kicsit hamarabb. Akkor még el tudok menni a mosdóba, és csinálhatok magamnak egy kávét a konyhán. Ötkor kelek, hogy az a kávé meglegyen.
Rozsdás bádogedényt pakolgatok ide-oda egy üres teremben az egyik álmomban. Túl nagynak tűnik a tér, mintha kitágult volna. Vagy én mentem össze? A kezemben a bádogedény olyan, mint egy bili. Hova tegyem? Ismerős a hely, de nem ismerem fel ebben a kitágult formában. Ha visszaszűkülne, talán. Vagy, ha én lennék nagyobb. Van ott egy tégla is valahol középen. Annak is majd még meg kell keresnem a helyét.
A terem végül magától berendeződik. Kanapéval, fotelekkel, asztallal, zajos asztaltársasággal. A férjem is ott ült a kanapén egy munkatársnője mellett. Meghitten beszélgetnek, egyszer csak átölelik egymást. Közelebb megyek. A férjem karja még mindig a nő vállán. Körülnézek, hát nem látja senki, mi történik, vagy ez mindenkinek természetes, csak nekem nem? A nő fiatal, dúskeblű, mint a barokk képeken a madonnák. Egy kisbabát tart a bal kezében, a másikkal a férjemet karolja csendben, eltökélten. Hitetlenkedve nézek a férjemre, próbálom elcsípni a pillantását. Ő, mintha ott se lennék. A kisbaba, pufók, húsos puttó, már az ő ölében mocorog. Én elmegyek, mondom hangosan, hogy mindenki hallja, és látványosan megkötöm a cipőfűzőmet. Duplán, mint amikor futni készülök.
A következő jelenetben a terem már zsúfolásig tele van, még több bútorral, még több emberrel. Egy ismeretlen férfi azt kérdezi tőlem keményen, szinte fenyegetően, hozzá megyek-e feleségül, ha megkér. Ijedtem igent mondok, és serényen takarítani kezdek. Nagyon szomorúnak érzem magam.
A kisebbik fiam pelenkáját cserélgetem a következő álomban, a régit le, az újat fel, le, fel, amíg rá nem jövök, hogy ő már kinőtt a pelenkás korból. A karomban tartom, egyre nehezebb, ahogy megnő. Leteszem, kihúzom alóla a pelenkát. Neked erre már semmi szükséged, magyarázom, ő bólogat, de ekkor újra nagyon kicsinek látom, nem vagyok biztos benne, hogy érti, amit mondok. A férjem rám szól, nem kellene pazarolni a pelenkát, biztosan férne még bele pisi. Tele van, mondom.
Egy öreg nő áll az erkélyünk korlátján, a talpa alatt a vékony farúd, úgy nézi a tájat, kissé előre döntve a csípjét, mint a Gellért hegyen a szabadságszobor. Emlékszem rá egy másik álomból. Akkor ketten voltak, és a kertben álltak. Kikopogtatok az ablakon. Mit képzelnek ezek? Azt hiszik, nincs lakó a házban? Itt vagyok, hahó! A nő közben leszállt a korlátról, és már nem öreg, kifejezetten fiatal. Jógamozdulatokkal nyújtja a derekát. A kopogatásra felnéz, közelebb jön, leül egy székre, és az ablakon át, ami billenőre van állítva, a világ legtermészetesebb módján csevegni kezd velem, mintha egy cukrászdában ülnénk egy capuccino mellett. De én még mindig csodálkozom. Hogy kerül ide, és mit akar? A nő tovább csacsog, mintha nem lenne köztünk az ablak. És már bent is van, úgy tűnik, behívtam kávézni. Jönnek vele a többek is, a lenti nők. Nem tudom, mi lesz.
2019. február 4.
„Lehúzom gyorsan az inget/ dúdolok, a semminek intek./ Az inget, majd a nadrágot,/ már mindent dalra csinálok.” Erre a Cseh Tamás-dalra csináltam ma mindent. Pár hang, pár ismétlődő mondat az egész, helyenként ordítóan bugyuta, a DOKK-on azonnal süllyesztőbe esne. Nem megy ki a fejemből. B. Gyuriéktól kaptunk négy jegyet a tegnap esti emlékkoncertre. Sok ismerőssel találkoztam főleg a saját korosztályomból, de fiatalabbakkal és persze öregebbekkel is. A két kisebbik fiam húzta a száját, nem akartak velünk jönni. Ha nincs kedvetek, akkor kötelező, és kész, mondtam. Kegyetlenül autoriter tudok lenni, amikor azt hiszem, jót akarok. Összefutottunk P. I.-vel, N. Zs.-vel, H. B.-vel és Sz. I.-vel. Az egyik annak örül, meséli, hogy nyugdíjas lett, így megúszhatja, hogy a negyedik Fidesz-kormánynak is dolgoznia kelljen, elég volt neki a három évad. A másik oszlopos tagja volt a kezdetektől fogva a jelenlegi kormánypártnak, most is az. Államtitkár, ha jól tudom. Az előző körben még legalábbis az volt. Együtt alapítottuk a szakkollégiumot, amelynek azóta sok végzett tagja politikai karriert futott be, például Karácsony Gergő és Rogán Antal. Engem nem sikerült annak idején beléptetnie N. Z.–nek a Fideszbe, ahogyan korábban másnak a KISz–be vagy a Pártba sem, pedig nagyon agitáltak. Az ilyen csajoknak, mint te, a Madzsar Alice-ban a helye, fontold meg, hajtogatta N. Zs,. Megfontoltam. Talán nem voltam mégsem olyan csaj, amilyennek gondolt. A harmadik ismerőssel legutóbb egy tüntetésen találkoztam a Kossuth téren. Együtt játszottunk régen a Józan Babáknál, ő amúgy a Belügyben dolgozott egy darabig. A negyedik ismerős is pléjbekes, csak egy másik társulatnál. Szeretem látni, ahogyan játszik. Átható kék szeme van, alig harminc éves, és nem Fidesz-szavazó. Eddig tartott a brutális rész, eddig tartott a brutális, hazug propaganda, ide rejtettem viszonylag közel, hogy ne keljen túl sokat lapoznod, kedves ÖCÚ, azaz Önkéntes Cenzor Úr, aki vagy, és figyelsz. kedves Önkéntes CÚ, azaz Önkéntes Cenzor Úr, aki vagy, és figyelsz. Ők járnak a fejemben, bizony, ők négyen és a Meztelen ember, ahogy Mitsoura énekli. Mert ott voltunk együtt, ugyanazon a koncerten, ugyanabban az épületben. „Mindig a gyilkosok győznek”, énekelte Rudolf Péter, „Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok/Én már nem leszek másik”, énekelte Udvaros Dorottya, „Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk”, kérdezte egyszerre nyolc énekes, és a koncertnek vége lett.
2019. január 3. 17:07
Nem is olyan rossz esőben futni a több hetes szobafogság után. A jégnek, mint a kijárási tilalomnak, előbb-utóbb fel kell oldódnia. Az orromon vízcseppekkel teli dupla ablak a világra. Mozgó ház vagyok, magamból bámulok ki a fákra, a hegyre, az útra, oda, ahol a tapasztalat szerint a vonalak mindig összeérnek. Nem törlöm le a vízcseppeket, behunyt szemmel is bármikor oda találok, ahol a cél mozog. Jártam én már ott sötétben is.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
