DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2830 szerző 37236 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Ötvös Németh Edit: szuszogó
Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
FRISS FÓRUMOK

Szakállas Zsolt 1 perce
Oláh Imre 21 perce
Radics Zina 34 perce
Gyors & Gyilkos 1 órája
Tóth János Janus 1 órája
Szilasi Katalin 6 órája
Ötvös Németh Edit 20 órája
Busznyák Imre 21 órája
Tóth Gabriella 1 napja
Pálóczi Antal 1 napja
Szabó László 1 napja
Czékmány Sándor 2 napja
Kiss Anna Mária 2 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
Szécsényi Katalin Boglárka 3 napja
Albert Zsolt 3 napja
Szalay Károly 3 napja
Király Ferenc 5 napja
Bara Anna 5 napja
Petz György 6 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 2 órája
nélküled 3 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 3 órája
EXTITXU-UXTITXE 5 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 5 órája
történések 11 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 18 órája
Baltazar 20 órája
Sin 20 órája
Készül az album 1 napja
rákok tánca parti homokban 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja
Anyu mesél 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2020-07-13 16:04 Összes olvasás: 34339

Korábbi hozzászólások:  
195. [tulajdonos]: palimpszeszt-javítva2018-10-28 13:39
Most már álmomban is szövegeket írok. Régebben képeket láttam, nem volt könnyű szavakkal újrafesteni őket, de legalább volt valami fogódzó, lehetett belőlük verset vagy prózát írni, olyat, amilyet. Most előre megírok mindent. Hű, de jó, gondolhatná valaki, mennyi munkát meg lehet ezzel takarítani, igen ám, csak hogy amíg a képekből mindig maradt valami, az álombéli szövegek, mire felébredek, megsemmisülnek, mintha eltűnő tintával írtam volna őket (fenolftaleint ammónia-oldatba csepegtetve lehet ilyen tintát házilag gyártani, a gyerekekkel egyszer kipróbáltuk). Ha vissza tudnám idézni azokat a sorokat, ki tudja, talán én lehetnék a költők királya, de hiába gyötröm magam reggelente, csak üres felületet látok. Lehet, hogy nincs is más felület, csak az az egy. Ha egyszer valamilyen trükkel elő tudnám varázsolni róla a szövegeimet, akkor sem jutnék sokra, mert az egymásra írt rétegek eltakarnák egymást, legfeljebb egy-egy szó villanna elő ott, ahol a máz, ami éjjelente rákerül, felfeslik, mint a sokszor újrameszelt házról a vakolat.

„mintha megadtad volna/ magad egy álomnak, mely/ minden éjszaka ugyanaz:/ beléd szeret egy férfi, akinek/ reggelre mindig elfelejted a nevét.” – olvasom Vincze Sándor „A kód feltörése” című versében. Igen, valami ilyesmi.

194. [tulajdonos]: palimpszeszt2018-10-28 13:37
Most már álmomban is szövegeket írok. Régebben képeket láttam, nem volt könnyű szavakkal újrafesteni őket, de legalább volt valami fogódzó, lehetett belőlük verset vagy prózát írni, olyat, amilyet. Most előre megírok mindent. Hű, de jó, gondolhatná valaki, mennyi munkát meg lehet ezzel takarítani, igen ám, csak hogy amíg a képekből mindig maradt valami, az álombéli szövegek, mire felébredek, megsemmisülnek, mintha eltűnő tintával írtam volna őket (fenolftaleint ammónia-oldatba csepegtetve lehet ilyen tintát házilag gyártani, a gyerekekkel egyszer kipróbáltuk). Ha vissza tudnám idézni azokat a sorokat, ki tudja, talán én lehetnék a költők királya, de hiába gyötröm magam reggelente, csak üres felületet látok. Lehet, hogy nincs is más felület, csak az az egy. Ha egyszer valamilyen trükkel elő tudnám varázsolni róla a rá írt szövegeimet, akkor sem jutnék sokra, mert az egymásra írt rétegek eltakarnák egymást, legfeljebb egy-egy szó villana csak elő ott, ahol a máz, ami éjjelente rákerül, felfeslik, mint a sokszor újrameszelt házról a vakolat.
„mintha megadtad volna/ magad egy álomnak, mely/ minden éjszaka ugyanaz:/ beléd szeret egy férfi, akinek/ reggelre mindig elfelejted a nevét.” – olvasom Vincze Sándor „A kód feltörése” című versében. Igen, valami ilyesmi.

Olvasói hozzászólások nélkül
193. Korrektor: jav.-tőlem[tulajdonos]: itt-is-ott-is-amott-nem2018-10-28 12:57
megtudták -- egybe

192. [tulajdonos]: itt-is-ott-is-amott-nem2018-10-28 12:56
Kedves Játszótársak!

Nem az életünk függ a Jó, ha a vége jó – játéktól. Nekem tetszik ez az interregnum. Kellett már valami, ami kizökkent bennünket a játékfüggőségből. Ha most itt vége lenne az egésznek, az is jó lenne.

Hónapokig vezettem e játék eredeti változatát a Költészeti Játszóházban (akkor már új neve volt, nagyjából ugyanazokkal a versírást gyakorolni akaró, alkotó kedvű emberekkel, de én továbbra is ezen a néven tartom számon magamban – ha DOKK új nevet kapna, valószínűleg azzal is így lennék). A KJH–ban egy hetet adtam a feladványra. Ha nem volt időm egy hét alatt lezárni, két hétbe is beletelt, mire a játékosok meg tudták, mi volt az eredeti befejezés. Kíváncsiak voltak, de tudtak várni. Mint ahogyan azt egyszer már írtam (éppen Filip Tamás vezette akkor is a játékot), fontos értéknek tartom a mai világban, amelyben tömegesen érzelmi inkontinenciában szenvedünk, a várni tudást.

Vincze Sándor nagyszerű költő, nem vet rossz fényt a játékra, ha ő is játszik a vers univerzumába illeszkedő, jóindulatú befejezéssel. Sokkal nagyon bajnak tartom, ha valaki saját nevében érezhetően gúnyolódik a vers szerzőjén. Nekem nincs heteroním költőtársam, próbálkoztam ilyesmivel (a DOKK–on soha), látszólag kiterjesztette a személyiségemet, de egy idő után nagyobb börtönnek éreztem, mint saját magamat. Ám, ha valaki le tud magáról hasítani konzekvensen egy saját stílusú heteronímet, miért ne élhetne vele, főleg, ha tudjuk, kihez tartozik. Hogy erre eddig nem volt precedens? Az extrákra sem volt korábban precedens, aztán lett. A játék szabályait mi alakítjuk, nem Isten diktálta Gyurcsinak a Sinai hegyen.

Áldás, békesség: Vajdics Anikó

191. [tulajdonos]: jav.2018-10-28 01:43
– Oчень умный. Hogy mondasz magyarul?
– Okos?
– Da. Igen. Okos. Nagyon okos.
– És hol történt ez? A városban?
Ennyit csíptem el a beszélgetésből, amikor az erdőben egy pár mellett futásnak álcázott vánszorgással elhaladtam. Magas volt a fiú, és legalább tíz évvel idősebb lehetett a lánynál, ennyit tudtam megállapítani, meg azt, hogy a hangja, amivel a lányt beszéltette, így kell írnom, a rövid beszélgetésfoszlányból is egyértelműen kiderült, hogy nem a fiú beszélt a lányhoz, hanem a lány mesélt valamit, a nyelve folyton belebotlott a magyarba, ezért kénytelen volt időnként az anyanyelvét használni, világos volt, hogy fiú csak azért szólal meg néha, hogy a lányt inspirálja, és hogy jelezze, érdekli, amit mond, „mosolygós” volt a fiú hangja, nem találok rá pontosabb jelzőt, úgy beszélt, mint ahogyan a szavakat keresgélő kisgyerekhez szoktunk, tanítási szándékkal, de titkon mulatva is rajta, milyen aranyos. Milyen szép, gondoltam, ahogy itt sétálnak, és semmi bajuk nincs egymással, milyen kedves ez a fiú, hogy ilyen türelemmel viseltetik a lány iránt, nem zavarja az orosz szó, milyen jó, hogy engem sem zavar, még örülök is, hogy értem, jó, hogy maradt valami abból a sok tanulásból, hogy utáltam annak idején, hogy utálták még sokan rajtam kívül, nem csak a nyelvet, az oroszokat magukat is, a ruszkikat, milyen érdekes, hogy mindig van miért utálni őket össznépileg, az ország egyik fele még azokra haragszik, akik 56’-ban (is) úgy elbántak velünk, igaz hogy azok jó részt nem is oroszok voltak, hanem kirgizek, kalmükök, tadzsikok, azt sem tudták, hová rendelték őket, de talán még oroszul sem tudtak, mégis egyszerűbb őket is oroszokként utálni, a nemzet másik fele meg már azokra gondol utálattal, akik atomtemetővé akarják változtatni az országot, olyan megnyugtató ennek a két embernek a békés egymás mellett lépkedése, már csak képzeletben látom őket, és amilyen hatalmas a képzelet vetítővászna, látom magam előtt a jövőt, mint egy derűlátó Cassandra, látom, ahogyan az erdő, ez a János hegyet körbeölelő őszi táj, és nem csak ez, hanem az ország összes tája, benépesül hozzájuk hasonló párokkal, látom a fiamat is, ahogyan a matematikai tanulmányait befejezve hazatér Heidelbergből, lehet, hogy nem rögtön, talán eltölt még ott pár évet, aztán egyszer csak egy beállít egy lánnyal, aki nem tud magyarul, vagy csak nagyon kevés szót, azt a pár szót, amit a fiam tanított meg neki, kozonom szepen, nagyjon ókos, ilyeneket, én meg majd kedvet kapok végre rendesen megtanulni németül, elkezdek lengyelül, arabul vagy észtül tanulni, a Koránt vagy a Talmudot tanulmányozni, elképzelem, ahogy Hanuka és Jézuska boldogan fogócskáznak a karácsonyfa körül, és ott van velük…, de ne szaladjunk ennyire előre, most még csak a Normafa mellett vánszorgok a csigához képest egészen gyorsan, olyan rövid az élet, ha meghalok, elszegődöm Khárón mellé révészinasnak, ha mégsem, bajuszt és szakállt növesztek, kiállok az erdőszélre, és az arra járókat a virágok és a madarak tiszteletére buzdítom. A hajam is hosszú lesz biztosan, már most is az.


190. [tulajdonos]: oroszlány2018-10-28 01:31
– Oчень умный. Hogy mondasz magyarul?
– Okos?
– Da. Igen. Okos. Nagyon okos.
– És hol történt ez? A városban?
Ennyit csíptem el a beszélgetésből, amikor az erdőben egy pár mellett futásnak álcázott vánszorgással elhaladtam. Magas volt a fiú, és legalább tíz évvel idősebb lehetett a lánynál, ennyit tudtam megállapítani, meg azt, hogy a hangja, amivel a lányt beszéltette, így kell írnom, a rövid beszélgetésfoszlányból is egyértelműen kiderült, hogy nem a fiú beszélt a lányhoz, hanem a lány mesélt valamit, a nyelve folyton belebotlott a magyarba, ezért kénytelen volt időnként az anyanyelvét használni, világos volt, hogy fiú csak azért szólal meg néha, hogy a lányt inspirálja, és hogy jelezze, érdekli, amit mond, „mosolygós” volt a fiú hangja, nem találok rá pontosabb jelzőt, úgy beszélt, mint ahogyan a szavakat keresgélő kisgyerekhez szoktunk, tanítási szándékkal, de titkon mulatva is rajta, milyen aranyos. Milyen szép, gondoltam, ahogy itt sétálnak, és semmi bajuk nincs egymással, milyen kedves ez a fiú, hogy ilyen türelemmel viseltetik a lány iránt, nem zavarja az orosz szó, milyen jó, hogy engem sem zavar, még örülök is, hogy értem, jó, hogy maradt valami abból a sok tanulásból, hogy utáltam annak idején, hogy utálták még sokan rajtam kívül, nem csak a nyelvet, az oroszokat magukat is, a ruszkikat, milyen rossz, hogy mindig van miért utálni őket össznépileg, az ország egyik fele még azokra haragszik, akik 56’-ban (is) úgy elbántak velünk, igaz hogy azok jó részt nem is oroszok voltak, hanem kirgizek, kalmükök, tadzsikok, azt sem tudták, hová rendelték őket, de talán még oroszul sem tudtak, mégis egyszerűbb őket is oroszokként utálni, a nemzet másik fele meg már azokra gondol utálattal, akik atomtemetővé akarják változtatni az országot, olyan megnyugtató ennek a két embernek a békés egymás mellett lépkedése, már csak képzeletben látom őket, és amilyen hatalmas a képzelet vetítővászna, látom magam előtt a jövőt, mint egy derűlátó Cassandra, látom, ahogyan az erdő, ez a János hegyet körbeölelő őszi táj, és nem csak ez, hanem az ország összes tája, benépesül hozzájuk hasonló párokkal, látom a fiamat is, ahogyan a matematikai tanulmányait befejezve hazatér Heidelbergből, lehet, hogy nem rögtön, talán eltölt még ott pár évet, aztán egyszer csak egy beállít egy lánnyal, aki nem tud magyarul, vagy csak nagyon kevés szót, azt a pár szót, amit a fiam tanított meg neki, kozonom szepen, nagyjon ókos, ilyeneket, én meg majd kedvet kapok végre rendesen megtanulni németül, elkezdek lengyelül, arabul vagy észtül tanulni, a Koránt vagy a Talmudot tanulmányozni, elképzelem, ahogy Hanuka és Jézuska boldogan fogócskáznak a karácsonyfa körül, és ott van velük…, de ne szaladjunk ennyire előre, most még csak a Normafa mellett vánszorgok a csigához képest egészen gyorsan, olyan rövid az élet, ha meghalok, elszegődöm Khárón mellé révészinasnak, ha mégsem, bajuszt és szakállt növesztek, kiállok az erdőszélre, és az arra járókat a virágok és a madarak tiszteletére buzdítom. A hajam is hosszú lesz biztosan lesz, már most is az.


189. [tulajdonos]: roló2018-10-27 19:12
Vincze Sándor-verseket olvasok. Kérem, ne zavarjanak!


Nem érek rá orvvadászokkal és óvodásokkal foglalkozni.

A.

188. [tulajdonos]: ha-arc-legyen-arc2018-10-27 18:11
Nincs mentség arra, amit Szokolay Zoltán művel. Filip Tamásnak igaza volt. Úgy jártam, mint Brunella.

Utánam a vízözön.


187. [tulajdonos]: tábla2018-10-27 01:20

186. [tulajdonos]: odetAmo[tulajdonos]: hülye-poloskák2018-10-26 22:15
Nem a káromkodás-szűrőm kapcsolt be. Én hagytam ki egy "a" betűt csalódottságomban. Pont azt.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-07-13 17:42   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2020-07-13 17:09   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-13 16:43   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-13 16:40       ÚJ bírálandokk-VERS: Szakállas Zsolt JÓ TANÁCSOK
2020-07-13 16:39   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-07-13 16:26   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-13 15:33   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-13 14:41   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-13 14:09   Napló: nélküled
2020-07-13 14:08       ÚJ bírálandokk-VERS: Nyári László ajkú