NAPLÓK: Ollram Csaba Legutóbbi olvasó: 2025-12-05 12:17 Összes olvasás: 25639| 134. | [tulajdonos]: 2018.11.05 | 2018-11-05 20:27 | temetők, remegő gyertyafények, mint összekócolódott vektorok, melyek eredője mély titok. illatok, képek és dallamok, amik az agyamba égtek. éjszakában vibráló fénycsíkok, arcok és gondolatok. zsebben talált gyűrött papírok, rajta fél mondatok. és sóhajok. barátok, akik már odaát vannak. átvirrasztott éjszakák, és üres nappalok. elhallgatott kérdések és félbe hagyott válaszok.
figyelem az ajtóréseken átszivárgó csöndet, melyek mögött szorgos kezek a semmi térképeit rajzolják. ismeretlen tengerek kontúr nélküli szigeteit. sosem volt és sosem lesz városokat. utakat amelyek nem vezetnek sehova, de szövevényes hálózatuk a végtelenség illúzióját keltik bennünk.
sokan kétségbeesve, szűkölve keresik Istent az utolsó órán, és nem tudják, hogy ott lakott a szomszédban. Ő volt az öreg néni, aki nem tudta felvinni a pincéből a tűzifát, és már a sarki kisboltba sem tudott lemenni azért a fél kiló kenyérért, amit egy álló hétig evett. Ő volt a koldus, akin közönyösen átléptetek és felrúgtátok a bögréjét, a pénztárosnő, akit lekurváztatok, és én voltam, aki részegen próbáltam elmagyarázni nektek, hogy az üres frázisoknál sokkal többet ér az őszinteség, a létezés tétova szárnycsapásai.
állok a gyertyafényes temetőben, körülöttem halottak szanaszét, és én élni tanulok.
nincsen szavam, és nincsen könnyem, csak az üresség lett sűrűbb bennem... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
