Az elmúlt két hétben gyakran fájt a bal forgom, vagy nem is tudom pontosan behatárolni, hogy hol, de minden reggel úgy ébredtem, hogy még mindig fáj ott valami a combom tájékán. Ettől aztán elszomorodtam, mi lesz, ha állandósul. Persze tudom, a velem egykorúaknak már gyakran vannak izületi fájdalmai. Viszont, arra is gondoltam, vagyis inkább reménykedem, hogy mégsem, hogy csupán átmeneti.
Aztán ma eszembe jutott valami, amitől megvilágosodtam ... egyenlőre nem kell orvos, gyógyszer, elég lesz az időjárásváltozás.
Valamikor, a nyolcvanas évek végén volt egy sibalesetem. Úgy kezdődött, hogy a férjemmel, az akkor, még Német Demokratikusban, vállalati csereüdültetésen voltunk, ott vettünk először sibakancsot a lábunkra. Az odaúton, Cseszlovákiában vásároltuk a felszerelést, Elán márkájú volt, a fenébe!... még emlékszem :) Tehát, ott, egy hegyi faluban, az üdülőnél, kezdőknek épített pályán tanultuk meg az alapokat, felváltva, mert a gyerekek is velünk voltak, imádták a nagy havat, a véget nem érő szánkózásokat. Csak megemlítem, hogy annyi esett mindjárt másnap, hogy az első emeleti ablakon ugráltak ki a hóba, úgy kellett megkeresni őket. nagy vidámságok közepette.
Később, amikor itthon is esett, felcsatoltam a talpakat, és a 8-es főút túloldalán lévő dombokon jókat ereszkedtem. Akkor még volt hó a Bakony alatt, nem úgy mint most januárban, tavasz van. Visszatérve az említett lábfájdalmamra, nos az oka valószínűleg a hó, illetve a hiánya. Az imént kint voltam az udvaron és szállingózótt, talán esik egy jó kiadós szánkózásnyi és akkor reményeim szerint minden bajom elmúlik. Mert akkor régen az itteni dombokon való "száguldásaimkor" balesetet szenvedtem, a jég alá csúszott a talp, és mert túl szorosra állította a férjem, az egyik nem oldott le, és a lábfejemben eltört egy csont. Utána évekig jelezte a közelgő havat és amint eleredt, egyből elmúlt minden fájdalom.
Reménykedem, hogy most is így lesz, esik kicsit és én meggyógyulok.
Persze, az a fránya időkoptatott ott marad továbbra is, azzal már ezután számolnom kell .
|