Arany-ág (In memoriam A. J.)
Este van, este van, betűt rajzol tolla,
éppen hogy csak hallik, a papír- tinta csókja.
Fénylő ,kéklő betűk egyenesen, görbén,
anyanyelvünk öltik fehér papírkelmén.
Magyarságunk kincse minden szó, és mondat,
festeget a költő elevent, és holtat.
Gondolata gazdag, páratlan is egyben,
soha nem volt ennyi magyar szó egy fejben.
Idézd csak fel Toldit vagy a Walesi bárdot,
van-e még ilyen toll, anyanyelvbe mártott?
Szivárványt festettek mind, kik vele éltek,
de még Petőfi is, tanulhatott szépet,
hiszen János bátyám ruhát varrt a csendre,
felhőszakadásként, nem úgy cseperegve
ömlött a szép szónak minden változatja,
Így lett Arany János szavainknak atyja.
Ma van napja annak, hogy tolla elfáradt,
családnak fájáról halál törte ágat
koporsóba téve, ezrek könnye, lépte,
utolsó útjára gyászfolyam kísérte.
Nem halt meg a költő, itt él a sorokban,
gondolata szárnyal iskolapadokban,
könyvtárak csendjein suttogássá válva,
hogyha kell buborék őszi pocsolyába,
szélzúgás a pusztán, ringató tücsökszó,
szomorú rekviem, tanító mementó.
Este van, este van, már az ujjam lomha,
fekete est haja régen nincs már kontyba,
kibontva az égen kócos felleggé lett,
szentjánosbogárként benne csillag fénylett,
és ott fenn magasban égi eperlombon
mintha pásztortűz ég…. ezt suttogom. mondom
felragyog a vén Hold, korongja színarany,
imává lett Toldit, mormolom én, Arany.
2022.
|
