Hetedíziglen: Szavazás

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2026-06-08 01:17 Összes olvasás: 487104

Korábbi hozzászólások:

591.	[tulajdonos]: Szavazás	2019-09-11 22:12
Jöjjenek akkor a versek, aztán a szavazataitok 1. zárókép a napkörök egyre rövidebbek a szemedben megmarad a hideg zúgó csend a újra a füleimben már sokadik kávé sem segít az erdő nagy sötét fái közé még egyszer becsap a jeges hullám 2. vízkörök kávé szemedben újra (és újra) zúgó hideg napkörök idéznek fel barnuló erdőt hullám hajad becsapott szertetört tükreit 3. emlék napkörökből fűzött nyakláncon pihen a hold látszat ívén szemed csengeted rám újra lágyan majd erősen ismétled imád hamarosan elmész- mondod és nem tűrsz vitát kávéd kihűlt tested fagyott hideg a szó is mi reményt adott csókolnád még a múló jövőt zúgó hullámok közt vergődve elérted az égi kikötőt becsapott a nap nem ébreszt többet tó ölébe fagyasztotta könnyed te írj csak akárhol is vagy mennynek vagy pokolnak is szüksége van rád 4. Napkörök A szót talán elhiszed, újra és megint. Ezt a reggeli kávéd okán. Azt pedig este a a szentjános bogarak miatt. Még nem tudod, hogy a két szemed, az újra és megint mennyire számít. Nyilván semennyire. Fázol ebben az erdőben, Pedig a napkörök épp körbevesznek. De benned hideg már ez a furcsa táj. Mintha elmenne a magány valahová, És vissza se akarna jönni többé, így hullámzik és hasad szét a zúgók hegyén. A nyár hadonászik, hogy megállj, te ősz! S te tél - ne csapj be! Aztán meghalunk mi is. Már kopog a há, az i, a té - az ajtón, hogy mitőlünk is örökös búcsúcédulát vegyen. 5. DUPLA-DUPLA hideg a kávénk és keserű mint a halál olyan ’dupla-dupla minden nélküli’ ahogyan te szereted mert az aromája ’csak így élvezhető igazán’ isszuk hát cukor és hab nélkül hidegen de nem fogy a szemünk most még az emberek között keres és már-már azt hisszük hogy újra láthatunk amint felgyűrt ingujjal nekifutsz a felbőszült tömegnek aztán hirtelen becsapva érezzük magunkat mert eszünkbe jut hogy neked itt már nincs miért küzdened és akkor hiányozni kezdesz pedig te az vagy most is ami eddig voltál zúgó patak hullám mosta kő erdő mélyi villám sújtotta fa és egy madár fölötted évek óta csak azt lesi hogyan gyűlnek a törzsedben évgyűrűkbe a napkörök 6. Gyász-induló Lásd, elindultam hát. Itt hagyva a panelek makacs szürkeségét, már újra repülök feléd. Fel, vagy épp le, mindegy, ha hozzád visz az út. Csak szólj, s én hallgatok rád, csak hallgass, s így leszel vezérszólamommá. Emeld rám szemed, hadd lássam ismét e napkörök izzó ragyogását. Érints meg, zúgó hullám sodorjon hajdan volt ébredések partjaihoz. De lám, erdőnk helyén csupán üszkös halom, a vágy, s az ész becsap. Ez az űr-hideg, ez a végső tél. Megdermedt nyarak várakoznak megfagyott tavaszok és őszök közt, hiába. A jég konok, nem enged. Én sem engedek. Kívánlak, mint kávé a gőz nyomását, hajnalpírt a vak, s a látó, vihar tombolását az unott megszokás. Megyek utánad. … Mosónő tején nevelkedett borít majd rám éjtakarót… „Talán ma még meg is talállak”

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!