NAPLÓK: Kávé, tejszín nélkül Legutóbbi olvasó: 2024-11-20 12:34 Összes olvasás: 35008| 173. | [tulajdonos]: folyt. | 2023-01-31 16:35 |
Legyünk pontosak: 16 óra 47 perckor álltak meg az ártábla előtt, és 16 óra 56 perckor lökték be az ajtót. Addig, mint említettem, tanakodtak. Sötét volt odakint és hideg. Két lánc végén két kis kampóra akasztva lógott a fekete vastábla, amelyet bámultak. Rajta fehér alapon fekete számok, mágnesezett hátú, mutatóujj után sóvárgó négyzetek. A szél olykor elemelte a faltól a táblát, majd rögtön el is elengedte, akkor az fémesen döngve, súrlódva zuhant vissza a vakolatra. Szemetelt az eső. Halkan zúgott a ventillátor a Thomas (EASY) típusú hősugárzóban. Összecsuktam a térdemre fektetett könyvet; faszom, picsa, kurva tél! A gyilkosok javára kellett írnom viszont, hogy köszöntek, amikor beléptek.
| |
| 172. | [tulajdonos]: a paranoia ciklusból | 2023-01-25 13:39 |
Ültem a pénzváltófülkémben, és olvastam. Volna. Középkorú férfi és nő állt odakint az ártábla előtt, beszélgettek, tanakodtak. Direkt kiszúrásból csak. Térdemen egyensúlyozott könyv, minden idegszálam, de már mióta. Ez a január még annál is rosszabb, mint ami az év többi részében volt, hogy szinte folyamatosan nyitották rám az ajtót, és nemhogy olvasni, pláne írni, de egy korty vizet a számhoz emelni is alig volt időm. Szeretném elmesélni, mit művelnek, amikor végre megveszem az ebédemet. Január ide vagy oda. Jönnek és jönnek, valami módon megkapják a telepatikus üzenetet, hogy enni szeretnék, közeledik a kanál a számhoz, máris ront rám valaki, lobogtatja a pénzt. Vagy csak kérdez valami hülyeséget. Vietnámi dong van? Nincs. Miért nincs? Kiírva sincs, nem foglalkozunk vele. Hol vehetnék én akkor vietnámi dongot? A levesem kihűl, a hússzeletre cseppkövek nőnek. Honnan tudjam? Akkor megsértődik és lehülyéz. Mégis, mit tudsz, he? Enni. Csörög a telefon. Negyven millió forintért mennyi dollárt kapnék? Semennyit, te sznob, hazug állat, ötszáz van. Kint már áll a sor. Látom magam előtt, ahogy veregetik egymás vállát, szorongatják egymás kezét: „ne engedjük, hogy (l)egyen!”.
Tisztában vagyok vele, hogy ki akarnak nyírni. Minimum őrületbe akarnak kergetni. Nem személyre szól. Rejtett üzeneteket kapnak, mikor, hová menjenek, mit tegyenek, és kivel. Szerepet játszanak. Az egyik kedves és időhúzó, a másik agresszív és zsugori, a harmadik csak néz űrbéli megvetéssel, nem köszön, nem mond semmit, mintha csak emberformájú ATM volnék. Hosszú, cifra káromkodásokat eresztek utánuk. Járomcsontomra feszülő bőrrel anyázom őket. Az egyedüllét ritka pillanatai. Légzőgyakorlatok. Bazmeg, picsa, kurva, fasz. Beveszem a szorongásoldót. Tömnék magamba vitaminokat is, de arra kinek van pénze. Van viszont inhalátorom, vérnyomás - és cukorszintmérő készülékem. Folyamatosan ellenőrzöm, hol tartanak a megölésemben. Ötvenhat éves vagyok. Próbálok védekezni. Végső soron minden munkahely erről szól: meddig bírod, mikor döglesz bele? Nem személyre szól. Nem is vagy személy. Nincs is arcod. A gyilkosaidnak sincs. A gyilkosaid gyilkosainak sincs.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 171. | furim: re | [tulajdonos]: utókor nélkül | 2023-01-15 00:06 | Jó írás... ez pl. nem szemét.
Ami a miénk, a saját lelkünk. És a mikrokörnyezet, amit annyira-amennyire képesek vagyunk befolyásolni.
Mindenki a jelenben él, az is, aki 'nyomot hagy'. Csak az ő jelene hosszabb. | |
| 170. | [tulajdonos]: utókor nélkül | 2023-01-11 14:54 |
A macskánk lábnyomai kis ideig látszottak a hóban. Alig esett hó, az is elolvadt hamar, a nyomok eltűntek. Kit érdekel? Elza azért nyávog, mert éhes.
Régebbi korok emberei folyton azon ügyködtek, hogy valami nyomot hagyjanak maguk után a világban. A vastag hótakarót, ami ezeket a nyomokat tartotta, kultúrának hívták. Amit alkottam, ércnél maradandóbb, írta egy római költő, akinek a nevével ma már egy húszlájkos mémet se lehetne összehozni. Vagy japán volt? Nem tudom. Megváltozott a klíma. Eltűntek az évszakok.
Mi, itt a kétezres években nem nyomot hagyunk, hanem szemetet termelünk. Szemetet eszünk, és mérget szarunk. Minden, amit használunk (egy ideig) szemét. Szemétből vétetünk, és szemétté leszünk. A halálunk is szemét, testünket szemétégetőbe vetik. Szemetet szórunk a térbe, szemetet szórunk az űrbe, a virtuális valóság révén pedig képesek vagyunk szemetet transzportálni a múltba, és a jövőbe is. Szemetet bámulunk, szemetet olvasunk, a szemét nyelvét írjuk és beszéljük. Ami nem szemét, az nem látszik ki a szemétből, de ha mégis látszana, nincs, aki megkülönböztesse tőle. Szemét szemekkel nézünk. Ám, ha mégis akadna olyan csillogó fenomén, és az a megkülönböztető tekintet, akkor juthatna eszünkbe komolyan, hogyan tűnik el macskánk lábnyoma a hóval együtt. A sárral együtt. A bolygóval együtt.
Érdekes. A történelemben most másodszor fordul elő, hogy alkotó embereknek azzal kell számolniuk, hogy nem lesz utókor, s hogy műveik által sem célozhatják meg az örökkévalóságot, az időben távolibb közösségeket. Hogy nem lesz, aki őrizzen, átadjon, tanítson, és nem is lesz kinek. Az alkotás pszichológiájának utolsó, még nem kutatott területéről beszélek. És most nem arról van szó, hogy "valakik megnyomják-e a gombot" vagy sem. Most úgy vagyunk, mint nagyon korai őseink, akik barlangba húzódva hallgatták a szél bömbölését, a rettentő égdörgést, látták a villámok bombáit becsapódni, és csak próbálták túlélni, hogy náluk nagyobb erők játszanak velük. Alig van több eszközünk befolyásolni a történteket, mint annak idején a sámánok tánca, vagy a puszta imádság. Vagy egy akármilyen regény. | |
| 169. | [tulajdonos]: újévi kösz | 2023-01-05 10:01 |
mit nekem kívánsz
azt teszed zsebre
japános mondat
mindenki zen-gje
értelme nettó
kettő vagy három
mit el nem vennél
neked kívánom
| |
| 168. | [tulajdonos]: s.o.s. | 2022-12-21 13:02 |
Sziasztok. Kissé kábé vagyok a gyógyszerektől, elnézést az esetleges hibákért. Barátok unszolására írok megint, a magam részéről tulajdonképpen feladtam. Mindenki szarban van. Az egész ország. Egyetlen milliárdos ismerősöm olyan rövid és cinikus választ küldött kérelmező levelemre, hogy abba önmagában bele lehet halni. Azt hiszem, még élvezné is. Feltárva az űrt, ami tátong alattam: 550000 forintra lenne szükségem, hogy ne veszítsek el mindent az uzsorabankok kereszttüzében. Munkát, családot, életet. Kölcsön is jó volna, de azt végképp nem tud adni senki. Az átlagos választ ismerem: "minek ment oda?". Nem vagyok hibátlan.
Aki ezért, vagy ennek ellenére mégis segítene, annak leírom (ígérem utoljára) a számlaszámot.
Szőke Imre Mátyás
BIC OKHBHUHB
K&H Bank
HU19 10404247-91911380-01650000
Megjegyzés rovatba adomány.
Nem tehetem nyilvánossá ezt a posztot, de ha baráti körben kimásolva megosztjátok, azt nagyon köszönöm.
És hozzá egy vers:
Szőke Imre Mátyás
Erzsi balladája
1.
Erzsit akarom versbe szedni,
mert furdal a lelkiismeret.
Éltem nála, s két hónapra rá
felkötötte magát.
Bassza meg.
A Belgrád rakparton lakott
egy szuterénben, én meg sehol,
a barátaim végképp meguntak,
kellett az ágy, bázis, akol.
Leültünk tehát megbeszélni,
nyár volt, napsütés, meleg.
Erzsi, én, s egy bajuszos férfi -
tíz perc múlva megőrültem.
Az ajtóhoz szaladtam
föltépni, s az utcára ki,
de bezárták, rángattam, rúgtam,
a tárgyalást el kellett halasztani.
2.
Erzsi ősz volt, szikár, jó hatvanas,
a Lipótra járt, és Noxiront szedett,
állandóan a fiáról mesélt,
ki le se szarja, vándorol, beteg.
Szórólapot osztott a Váci utcán
Klapka kegyéből, s nem ihatott,
este főzött nekem, majd magára fújt
szégyenlős, idős illatot.
Nekem mindegy volt, néztük a tévét,
vagy meghallgattam a történeteit,
melyekből nem emlékszem egyre se,
én csak imádkoztam, hogy ne itt
ebben a kis őrült lakásban
találjanak az orvosok.
Nagyon féltem az elektrosokktól,
s bizony frusztrált, hogy Erzsivel
együtt álmodom.
3.
Később véletlenül megmenekültem,
kibékült velem anyám,
nem küld el többé, ezt ígérte,
osztozzak otthon: ágyon, szobán.
De valamit elhagytam Erzsinél,
s mikor visszamentem, nem engedett be,
vertem az ajtót megint dühödten,
míg végül ott állt összetöpörödve,
részegen, piros arccal,
s megszegett minden szabályt.
Írtam neked egy levelet - mondta -
elolvasod? - Nem! - a mondat, mi
örökké fájni fog - ne haragudj,
de nem!
Így történt, meghalt, hiába bántam,
s hívtam fel rögtön, aznap este is,
nem reagált, a lakás elsötétült.
Gyilkos lettem. Bűnrészes. Hamis.
| |
| 167. | [tulajdonos]: csók daniel harmsznak (is) | 2022-12-17 13:52 |
Reklám
(Ménes Attila harmsziádáihoz)
Volt két testvér. Gyűlölték egymást. Gyerekkoruktól fogva folyton verekedtek. Az egyik elszerette a másik feleségét. A másik felgyújtotta az egyik házát. És így tovább. Minden pénzüket pereskedésre költötték. Amíg a szüleik meg nem haltak. Akkor a jegyző közölte velük, hogy a szüleik nem is voltak a szüleik, ők pedig véletlenül sem testvérek. Ez letaglózta őket. Kis ideig. De aztán varázslatos hatást tett rájuk. Az ellenségesség eltűnt. A gyűlöletnek nyoma sem maradt. Elválaszthatatlan jóbarátokká lettek. A két Szabó. Maguk sem értették a dolgot. Közel és távol a többi férfi sem. A gyerekek sem. A nők sem. Úgyhogy megvárták a két Szabót egy szombat este a kocsma előtt. Baseball ütővel törték el csontjaikat. Terepjárókhoz kötözve tépték szét őket. Agyvelejük a járdára folyt. Darabjaikat közszemlére tették, hogy bárki szabadon köphessen rájuk. Volt, aki vizelni járt oda. Sok érdekes fotó készült. Nemsokára azonban céllövöldések érkeztek a városba, a két Szabóról pedig megfeledkeztek. Maradványaikat illő körülmények között, szerény díjazás fejében temette el a Második Alabárdos Zrt. Országos Temetkezési Vállalat.
Kapcsolat: masodikalabardos.zrt.otv@doommail.com
(Vagy keresse fel helyi kirendeltségünket!)
| |
| 166. | [tulajdonos]: vonnegut ... | 2022-12-16 13:26 |
Vettem ezer dollárt egy kínai férfitól, naná, hogy kék útlevelet adott át, bár Hongkongban született, Indianapolis a hazája, én meg mondtam neki, hogy az egyik kedvenc íróm ennek a városnak a szülötte, Kurt Vonnegut Jr.! vágta rá, már emeltem is a hüvelykujjam, yeeeaahh, ötös számú vágóhíd, yeeeaah, vigyorogtunk egymásra, találkoztam vele, mondta, nem sokkal azelőtt, hogy meghalt, wattafuck, és milyen volt, nagyon öreg, mondta, hát, megjárta a poklot a nagy háborúban, yeeeaah, ötös számú vágóhíd, yeeeah, Salinger, mondtam, és Joseph Hellert tettem még hozzá, by the way, felelte, ez az egész pénz az ukránokat segíteni megy, csak a szervezet nem fogad el dollárt, azt kérték, hogy váltsam át forintra, mondta az amerikai férfi, aki az apám is lehetett volna, ezerkilencszáznegyvenhétben született, ugyanakkor, mint az apám, csak hát Hongkongban, és nem Csepelen, by the way, önkéntes doki vagyok, mondta, kicsit lejjebb húzva a cippzárt a dzsekijén, kivett valamit a mellkasából, egy plasztik igazolványt, Ukrajnában is járt, kérdeztem, nem, nem, egyelőre csak itt Magyarországon, és nagyon tetszik itt, a magyarok elragadó/amazing emberek/people, tudja, mi a vicces, mondtam, hogy szinte mindenki ezt gondolja, csak a magyarok nem gondolják ezt soha egymásról, vigyorogtunk megint, Kurt Vonnegut Jr. szelleme egy pillanatra mintha felvillant volna Budapesten, egy eldugott pénzváltó üzlet diszkrét fényei között, talán már ebben az ironikus mondatban, de, ami az ukrán menekülteket illeti, bizonyíthatóan is.
2022. 04. | |
| 165. | [tulajdonos]: köszönet | 2022-12-16 10:08 | | Nagyon köszönöm, Kedves P.A. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 164. | P.A.: mikulás | 2022-12-14 13:35 | | Ma - legkésőbb holnap - "mikulás" | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
