NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 20:35 Összes olvasás: 39143| 197. | [tulajdonos]: közhelykirálynő | 2018-10-08 18:13 | Úgy érzem magam, mint egy darab fa. Mint a nyugodt tenger, vagyis inkább pocsolya, ugyanis semmi mélység. Még gyűlölni is jó lenne valakit, vagy megsebződni, csak érezhetnék valamit. Szeretem a csendet, sőt a szélcsendet, a nyugalmat, de mindez olyan művi most. Nem nevelkedtem üvegházban, de most úgy érzem, abban vagyok. Pár versemet elolvastam, akkoriban csak megírtam, olyan jó volt. Elhatároztam, mindennap olvasok tőlem, hogy elhiggyem magamnak, érezni is tudok, képes vagyok rá.
Erre a versemre rácsodálkoztam, ha nem lenne érzékeny a bőröm, és nem lenne a szöveg ilyen hosszú, meg egy kicsit hülyébb lennék, magamra tetováltatnám.
A szöveg a megérthetetlen, feltörhetetlen, bekebelezhetetlen Istenről szól, és kissé pesszimistán az Istennel való kapcsolat lehetetlenségéről. Mindezt azért írom, mert a szerkesztő azt javasolta, vegyem ki belőle az Isten szót. Csak azt nem tudom, miféle jelentése maradt volna úgy a szövegnek.
Azt is észrevettem, sokszor voltak jóindulatúak a szerkesztők. Egy szarul megírt jó ötlet néhány jó sorral mehetett a maradandokkba. Legalábbis, most, évek múltán visszaolvasva, jó sok szövegem mehetett volna a sufniba.
Ezt viszont jónak látom, és már az sem érdekel, hogy volt aki leprózázta. Most ezt tartom a legjobb versemnek.
Titok
Ha kimondok bizonyos szavakat,
például: anya, te, forrás, tisztaság,
különös képeket látok.
Ma például egy tengeri madarat láttam,
ahogy kimondtam azt a szót, Isten.
Egy madarat, csőrében kagylóval,
alkalmas sziklát keresve,
amihez odacsaphatja a zsákmányt.
Az összes szirt alkalmatlannak bizonyul,
de a madár elszántságát ez még inkább fokozza.
Mintha parányi értelme felfoghatná mit jelent: örökké.
Csak köröz, köröz, és néha kiejti csőréből a kagylót.
A kagyló soha nem nyílik meg.
Madarak verődnek össze, és megbűvölten nézik társukat.
A ledobott kagyló ereklyeként fekszik lábaik előtt.
Ha képesek lennének a csodálatra, csodálnák társukat.
De így megvetik.
A tenger, a látóhatár és az idő a madár birtokában van,
lassan mégis leengedi szárnyait. Nem repül fel többé,
nem eszik, nem iszik, csak fekszik a kagylója mellett.
Senki nem tudja, ez miért történik így.
A madár elpusztul, aztán zörgősre szárad
egy megfejthetetlen titok mellett. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
