DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2827 szerző 36781 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Tiszai P Imre
  Velük
Új maradandokkok

Tamási József: Bandi
Bara Anna: nyitna zárva, avagy valaha összetartoztak
Kosztolányi Mária: bárányok földje
Szilágyi Erzsébet: sok éve
Vezsenyi Ildikó: Szaggatott kilégzés két hosszú szünettel a végén
Szilasi Katalin: aranyfa
Nyári lászló: Ázom
Szakállas Zsolt: BOLOND LÁNY V. szürrealista kispróza
Nyári lászló: Fogd meg
Tóth Gabriella: azok az idők
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 2 órája
Szakállas Zsolt 3 órája
Bánfai Zsolt 5 órája
DOKK_FAQ 9 órája
Gyors & Gyilkos 10 órája
Nagyító 11 órája
Tóth János Janus 1 napja
Petz György 1 napja
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Sági Ferenc Dénes 1 napja
Mórotz Krisztina 1 napja
Tamási József 2 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Kosztolányi Mária 3 napja
Bara Anna 4 napja
Csapó Angéla 4 napja
Jónásné Göncz Zsuzsánna 4 napja
Péter Béla 4 napja
Lantos Tímea 4 napja
Kántor Zsolt 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Helka 7 perce
leállósáv 3 órája
Vendég 5 órája
nélküled 8 órája
Sorrento 9 órája
Gedichte 10 órája
Hetedíziglen 13 órája
Bara 14 órája
Etzel Mark Bartfelder 15 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 19 órája
történések 20 órája
Qui? 1 napja
Juli 1 napja
K.Mária 2 napja
Baltazar 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Komoráma
Legutóbbi olvasó: 2019-12-14 00:23 Összes olvasás: 96340

Korábbi hozzászólások:  
700. [tulajdonos]: A hortobágyi cápa2017-05-05 22:30

Megjelent és letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból Komor Zoltán és Tépő Donát új kisregénye, A hortobágyi cápa.


http://mek.oszk.hu/16800/16838/


Valami elszabadult és sorra gyilkolja az embereket a hortobágyi pusztában. Először egy pórul járt gulyás leharapott keze kerül elő, később egy enyelgő fiatal pár tűnik el nyomtalanul a határban. A halőr hamar megállapítja: egy vérszomjas, az agyagos földben hasító fehér cápa szedi áldozatait a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

Kikerülnek hát a CÁPAVESZÉLY és a SZÖRFÖZNI TILOS! táblák a pusztába. A polgárőrök és néhány fura helyi arc, kiegészítve egy gépfegyver lábú tolókocsis ringyóval megpróbálják felvenni a harcot a gyilkos bestiával. De ott van még az óceán fétises csaj is, aki meg van győződve róla, hogy a cápákat az análszexre teremtette a jó isten. Persze rögtön elrabolja a szívét a ragadozó, a gond csak az, hogy már rég odaígérte magát egy döglött csikóhalnak.

Dráma, horror, szex és szenvedély! Szittya nemzeti haccacáré vérrel és cápaondóval!



Komor Zoltán - Tépő Donát: A hortobágyi cápa - MEK


Könyvtrailer Komor Zoltánnal, Tépő Donáttal és Nemes Z. Márióval:


699. [tulajdonos]: Húgycsőbalerina2016-05-11 19:05

Hangoskönyv készült Húgycsőbalerina című kisregényemből.


hugycsobalerina_1.jpg


Miért nem járnak a férfiak balett előadásokra? Talán mert az olyan ratyi dolog? Vagy azért, mert különös parazitafertőzés terjed az operaházak bársonyos székein, és apró vérszívó balett táncosnők költöznek a férfiak húgycsövébe?


Hősünk egy Tűzmadár előadás után fedezi fel, hogy egy miniatűr táncosnő fészkelte be magát a péniszébe. Mi több, hamarosan szerelembe is esik a tehetséges jövevénnyel. Később pedig előbukkan egy gyerek, aki talán nem is gyerek, csupán egy óriásira nőtt ondósejt.


De hogyan fogadja ezt a fertőző kapcsolatot homofób apja, aki szerint a balett buzis dolog? Létezik-e olyan erős szerelem, amely bármilyen falat, még a húgycsőfalat is képes átütni? Szenvedély, dráma, könny és vizelet.


http://moly.hu/konyvek/komor-zoltan-hugycsobalerina


A hangoskönyv itt meghallgatható:



Epub és pdf formátumban pedig letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról.


698. [tulajdonos]: interjú2016-03-07 19:52

A VS interjúja velem:

HA JANCSÓ MIKLÓS MEGDUGJA MÁRIA TERÉZIÁT, AZ MÁR MAJDNEM BIZARRO - Interjú Komor Zoltánnal - vs.hu


697. [tulajdonos]: Prosztata-jeti2016-03-01 20:24
p

Felmerül a gyanú, hogy asszimetrikus a prosztatám, de végül kiderül, hogy a jeti hagyta ott a lábnyomát a seggemben.

Lehangoló hír – egy aszimmetrikus prosztatával azt hiszem könnyebben együtt tudnék élni, mint a legendás majomember láblenyomatával a fenekemben. De az orvos szerint ez nagy áttörés lehet a kriptozoológusok számára. Így most gipszet öntünk a seggembe.

A doki meg csak hümmög, amikor arról kérdezem, jár-e bármiféle egészségügyi kockázattal, hogy beöntést kapok gyorsan kötő lenyomatgipszel. Aztán meg nem tudja abbahagyni a röhögést, amikor elkezd kicsorogni belőlem a sűrű fehér massza. Azt motyogja: – Ez a legelbaszottabb anális krémtorta, amit életemben láttam! – Majd megköszörüli a torkát, és hozzáteszi: – Elnézést, ez orvosi szakzsargon. Az anális krémtorta arra utal, amikor anális közösülés után kicsorog az ondó a végbélnyíláson keresztül.

Az elbaszottat nem magyarázza meg, de majd utána nézek egy szakkönyvben. Várunk. De nem akar kijönni a lábnyom. Végül annyit mond: – Hűha. Valami baj lehet. Alighanem sikerült elzárnunk a végbelét vagy ilyesmi.

– És ez jelent bármiféle egészségügyi kockázatot?

– Fogalmam sincs – feleli a doki. – Még utána kell néznem ennek az egész alsó emésztőrendszeri dolognak az interneten. Menjen addig haza, majd csak kitalálunk valamit. Ha esetleg megszüli a jeti vagy nagyláb lábnyomot, mindenképp hozza be!

De nem sikerül. Pár nap után a hasam viszont nőni kezd, mintha csak terhes lennék. Éjszaka rémálmok kísértenek, amiben hosszú vajúdás után életet adok egy láb szagú gipsz-majom csecsemőnek. De próbálok nem foglalkozni a dologgal. Viszont nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az orvos valószínűleg figyelmen kívül hagyott egy apróságot, ami valójában nem is apróság. Nevezetesen arra gondolok, hogy egy jetilábnyom volt a prosztatám helyén. Na de akkor hol lehet a prosztatám?

Néhány nap múlva felbukkan az interneten egy homályos videó. Egymásra licitálnak az újságok a címadásban. Lefilmezték a legendás majomembert az erdőben? Komoly bizonyíték: elkészült az eddigi leghitelesebb felvétel a Nagylábról.

Megnézem a felvételt, és ráismerek a prosztatámra. Hatalmas. És valóban kicsit asszimetrikus, de azért nagyjából gesztenye alakú, mint amilyennek kell neki lenni. A videó – bár nem olyan éles, mint reklámozzák – azért remekül bemutatja, amint a nyálkás, hús-színű göb fel-alá görög a fák között, és száraz avar tapad nedvtől csillogó gömböc-testéhez. Hosszú árok-nyomot hagy maga után a sárban, amit később gipsszel kiöntenek.

Megindul az erdőben a jeti-vadászat, én pedig csak remélni tudom, hogy sikerrel járnak a kriptozoológusok és viszont látom még a dülmirigyem. A legtöbb férfi amiatt nyavalyog, hogy rossz helyre tették a prosztatáját, amikor összeszerelték őket az égi gyárban, hisz ha átakarják élni a prosztata orgazmust, ami sokkal erősebb a simánál, csökkenti a rák és az impotencia kockázatát, a seggükben kell turkálni. Még ők pofáznak. Az én prosztatám meg több ezer kilométerre valahol az Észak-Amerika-i erdőkben flangál. De ezt már csak mellékesen gondolom, mert közben szörnyű görcsök gyötörnek, duzzadó hasam körül pedig szakadozni kezd a bőr. Az apró sebekből vér és valami büdös massza elegye kezd csorogni.

Telefonál az orvos. Azt mondja, a wikipédia szerint okozhat gondot, ha nem tud ürülni a testből a széklet, de még nem talált rá megoldást, pár nap múlva újra hív.

Másnap felrobban a média, amikor végre elkapják a legendás majomembert. A büszke kriptozoológus ott áll a ketrec mellett és vigyorog egyenest a kamerába. A kanapén ülök és ordítok a fájdalomtól – alig látom a hasamtól a tévéképernyőt, amin épp a prosztatámat mutatják. Felduzzadt dülmirigyem bánatosan morog ketrecében, miközben a kriptozoológus azt bizonygatja, mennyire ártalmatlan teremtmény. Hogy tanúbizonyságot tegyen róla, benyúl a rácsokon és meglapogatja a prosztatám oldalát. Keze nyálkásan cuppog, én pedig hirtelen bizseregni kezdek a tévé előtt. Valamiféle forró, vibráló érzés kerít hatalmába. Erekcióm támad. A tévériporterek, a bámészkodók hamarosan csatlakoznak a kriptozoológushoz: mindenki meg akarja simogatni dörgölőző dülmirigyem. Az lágy, doromboló hangokat hallatt a kíváncsi ujjak alatt. Én pedig reszketni kezdek a rám szakadó ingerek súlyától: egyszerre tudnék ordítani a repedő belek fájdalmától, és az örömközpontomba maró kéjtől.

Végül nem bírom tovább: villódzó elme-fények össztüzében robbanok ki – hajtok ki, szökkenek szárba – az ejakuláció hevében kiszakad a hasfalam – vér, ondó és bélsár fröccsen szanaszét a szobában. Azt hiszem erre használja az orvosi szakzsargon azt a kifejezést, hogy elbaszott. Utoljára azt látom, hogy egy vaskos kirepülő fehér jetiláb berúgja a tévéképernyőt.


696. [tulajdonos]: Parizerpicsa2016-01-18 20:46
p

PARIZERPICSA

Cicikkel mindent el lehet adni, így amikor befuccsol a szüleimtől megörökölt mini ABC, két napot töltök azzal, hogy minden árut felcimkézzek a Playboy–ból kivágott papírfecni–csöcsökkel.
– Ez valami vicc akar lenni? – kérdezi most egy vevő, kezében szorongatva a fülpiszkálós dobozt. Á, a fülpiszkálók! Azokra vagyok a legbüszkébb: kinyitottam a dobozt és egytől-egyig mindegyiknek a végére ragasztottam egy apró kiollózott mellbimbót, egyenest rá a fehér kis vattapamacs fejükre. Elveszem tőle az áttetsző műanyag tárolót és rázni kezdem az orra előtt: a csöcsös–pálcikák ettől egzotikus táncba kezdenek, amitől reményeim szerint beindul a vevő. De ehelyett grimaszol és azt mondja: – Ezeket a fülpiszkálókat így már nem lehet használni.
– Dehogynem! – ellenkezem, és kikapok egyet a dobozból, majd a fülembe dugom. Alaposan megforgatom a járatban, majd kihúzom. Szép sárga, de a ráragasztott papírfecni–mellbimbó viszont eltűnt a vattás végéről.
– Várjon – dörmögöm, azzal megfordítom a fülpiszkálót és megpróbálom kipiszkálni a fejemből a belészorult mellbimbót. Amikor kihúzom, észreveszem, hogy erről is oda a pici papír–csöcs.
A vevő közben lelécel, anélkül, hogy bármit is vásárolna. Én pedig zokogva borulok rá egy parizerrúd címke-kebleire.

*

Éjszaka arra ébredek, hogy egy csodaszép nő ácsorog az ágyam mellett. A besütő hold fényében látom, hogy gyönyörű – karcsú, a feneke íves, mintha csak egy magazin címlapjáról szökött volna. Arra gondolok, biztosan álmodom, de hagyom, had csináljon velem bármit. Ha ez álom, sejtem, merre tart a dolog. De ahelyett, hogy simogatni kezdene vagy megcsókolna, a fülemben kezd turkálni. Felpattanok, és ellököm magamtól.
– Elnézést – szabadkozik a fiatal nő, és olyan gyönyörű, hogy nem lehet rá haragudni. – De azt hiszem a mellbimbóim beszorultak a fülébe.
Ezt eddig még sose mondta nekem egy lány. Egyből erekcióm támad. De aztán a képembe tolja a melleit, és rájövök, komolyan beszél, nem pedig kacérkodik: simák akár a labdák, hiányzik róluk a bimbó.
– Ja, hogy azok ott benn a maga csöcsei.
– Igen, visszakaphatnám őket?
– Hát... Ha ki tudja szedni... – És már vissza is csusszan az ujja a füljáratomba.
– Igen, itt vannak. Már érzem őket... – motyogja. Ahogy benn kapirgál a fülemben, hirtelen hevesebben kezd zihálni. – Elnézést, de tudja, nagyon érzékenyek...
De nem is kell mondania – érzem, ahogy hallójáratom fájdalmasan megfeszül, amikor az érintéseire megkeményednek a mellbimbói a fülemben. Felordítok, és elkapom a kezét. Viszont ő mindenáron ki akarja kaparni a fejemből tölténykeménységűre dagadt bimbókat. Birkózunk egy darabig. Ahogy hempergünk, és hadakozunk, hirtelen leválnak a mellei. Alig hiszek a szememnek: végig csak oda voltak ragasztva. Ekkor jövök rá, hogy ez nem is a nő, hanem a parizerrúd az ABC–ből. Hihetetlen, hogy mindent el lehet adni cicikkel.

*

Később felismerem, hogy azok ott a hallójáratomban valóban a parizerrúd bimbói lehetnek. Mivel nem volt elég Playboy-om, kivágtam a bimbókat a mellekből a pálcikáknak, a maradék csöcst pedig bimbó nélkül a húsárura ragasztottam. Az ujjammal malmozom, nem tudom, most mi legyen. Szó ami szó, sose láttam még olyan szép nőt, mint ez a parizer, és azért sem kárhoztathatom, amiért vissza akarja kapni a bimbóit. Visszaragasztom tehát a lehullt papírfecni–melleket rá. Ahogy a ragasztós ciciket döngölöm a húsrúd oldalára, újra erekcióm támad. Ezt bizony a parizerrúd is észreveszi.
– Megkaphatsz, ha visszaadod a bimbóimat – duruzsolja nekem a húsrúd. Láthatóan neki is tetszik, hogy papírfecni cickóit piszkálom, mert ismét feszülni kezd a hallójáratom. Ám a fogamat összeszorítva eldöntöm, hogy kibírom, sőt, benyúlok az ujjammal, és dörzsölni kezdem a beszorult bőrtömlőket, mire a felvágottrúd kuncogva rángatózni kezd és örömében aszpikos levet ereszt.
– Hatolj belém! – könyörög a parizerrúd, én pedig letolom a pizsamaalsómat, és keményen lüktető farkammal járatot túrok a fóliától megszabadított málló húspépben. Ahogy előre-hátra rángatom a csípőmet, nagy darabokban potyogni kezd az ágyra a párizsi-mócsing, de egyre azt nyögi a fülembe, hogy gyorsabban, keményebben. Ezt persze csak fél füllel hallom, mert a másik fülemre már teljesen megsüketültem a parizer hatalmasra duzzadt bimbói miatt. Amikor úgy érzem, nem bírom már tovább, a húsrúdba robbanok: pár perc múlva kicsorog a szétdúlt párizsirúdból a parizerdarától összecsomósodott spermám.
Elalszunk. Reggel, a napfényben látom csak, hogy milyen rossz állapotban van. A lepedő tiszta mocsok, száradt ondótól csillogó parizerkupacok hevernek szerte a lepedőn. Megpróbálom összetapasztani, és újra szeretkezni vele, de csak nehezen sikerül. Sós húslé könnyeivel öntözi a bőröm, részben amiért nem kapta vissza a bimbóit, részben amiért azt hiszi, most aztán ki fogom dobni.
– Én nem vagyok olyan lány.
– Nem hajítalak ki – ígérem neki, a körmöm alól piszkálva barna darabkáit. – Szeretlek.
Így hát tányérra teszem és berakom a hűtőbe, csak éjszakánként veszem elő. Jó előre tudja, ha megyek érte, mert előtte túrni kezdem a fülem, hogy ingereljem kicsit. Ekkor már huncut kacagásától hangos a hűtő. Amikor aztán kiveszem, gyúrogatom, nyalogatom, majd kemény farkammal elmerülök benne. De már csak barna pép, alig érzem az együttléteinket. Persze mindig az első alkalom a legjobb. És hiába a hűtés, néhány hét után így is zöld levet kezd ereszteni, és megjelennek benne az első nyüvek. Ez ad némi löketet együttléteinknek: a makkom körül vergődő kis kukacok tűzijátékot robbantanak a fejemben. De jól tudjuk mind a ketten, hogy az időnk véges. Fogadkozom, hogy az utolsó pillanatig szeretni fogom, sőt még azon is túl. Persze azért néha eljátszom a gondolattal, hogy kivágok az újságból két szép kerek mellett és ráragasztom az alsó hűtőfiókban lévő abárolt szalonnára. De melyik férfi nem?


695. [tulajdonos]: karácsonyfa-bukkake + anti2015-12-16 21:45
p

Idén is túl későre hagytam a favásárlást, a tér kiürült, az árusok karácsonyfákról készült videófelvételeket próbálnak rámsózni.

Elkedvetlenít a gondolat, hogy idén mp4 kiterjesztésű fát kell felállítanom a szobában, de végül belemegyek, ám amikor az orromba tolják okostelefonjaikat, félrenyelem a nyálam.

– Ez meg mi a szar? – bukik ki belőlem.

– Karácsonyfa bukkake, ez idén a legkelendőbb! – Kacsint rám a fickó. Valójában egy rosszul rögzített 3gp-s mobilfelvétel arról, ahogy műszak után az árusok körbe állnak egy közép termetű lucfenyőt, és a kimaradt forralt bortól megrészegülve, ismerős karácsonyi dallamokat dúdolva rejszolnak rá.

– Ö… Más nincs? – esedezem, mire az árusok vadul kutatni kezdenek telefonjuk memóriájában.

– Nekem csak karácsonyfa bukkakém van – motyogja az egyik.

– Nekem is – morog egy másik. Mire egy harmadik felkiált: – Ez kicsit más! – És az orromba tolja a telefont, de ezen is az látható, amint egy karácsonyfára rejszolnak az árusok, azzal a különbséggel, hogy a fa hálóval még össze van kötözve. – Karácsonyfa BDSM! – vigyorog rám a fickó.

– Karácsonyfa BDSM bukkake – javítja ki a másik.

Végül megveszek egy felvételt, ami a legkevésbé éles, így szinte alig vehető ki, hogy ondó csöpög a tűlevelekre, majd elindulok vele haza. Az egyik sarkon lepisszeg egy ballonkabátos férfi: – Karácsonyfát keresel?

Izgatottan bólintok, mire széttárja kabátját. Alatta teljesen pucér, és egy majdnem húsz centis fenyő meredezik szőrös combjai között. Már számolnám le a pénzt, amikor alaposabban megvizsgálva feltűnik a turpisság. A lába között nem is karácsonyfa van. Hanem egy okostelefon, amire kihullt tűleveket ragasztottak. A mobiltelefonon pedig karácsonyfa bukkake képei villognak. Felsikoltok, és rohanni kezdek.

A következő sarkon belebotlok egy másik fickóba.

– Karácsonyfát keresel? – kérdezi, én pedig a képébe ordítok: – Nem kell több karácsonyfa bukkake!

A férfi láthatóan átérzi a problémámat, mert megveregeti a vállam és azt feleli: – Na jól van jól, ne is figyeljen azokra a vadállatokra a téren, mocskos disznó mindegyik. Nekem pontosan az van, ami magának kell! Jöjjön! Itt lakom a közelben, megmutatom.

Bizonytalanul ugyan, de követem. Hamarosan egy szebb időket is megélt lepattogzó festékű társasházhoz érünk. Felmegyünk a második emeletre, ahol a fickó egy ideig pepecsel a kulcsokkal, aztán beenged a lakásba.

– Jöjjön, jöjjön! – Egyenest a sárguló csempéjű fürdőszobába tessékel, hirtelen nem is értem, mit keresek én egy vadidegen karácsonyfaárus lakásán, de a remény, hogy megúszom lucfenyő bukkake nélkük az ünnepeket túlságosan csalogató. Ám attól, ami a fürdőszobában vár, elfog a hányinger.

– Ez meg mi a szar? – hagyja el a mondat a számat újfent.

– Karácsonyfa-sellő, miért mit gondolt, micsoda? – A repedezett kádban egy kövér nő fekszik pár centis vízben. Ám a nő csak deréktól felfele nő – azalatt örökzöld fenyő – tűlevelei előre-hátra ringatóznak a vízben – a termetes asszony épp bejglit zabál, és artikulálatlan nyavalygással üdvözöl.

– Grönlandon fogták, Nanortaliknál. Eredetileg magamnak vettem a kisállat kereskedésben. És higgye el, nem volt olcsó, de ne ijedjen meg, magának potom pénzért adom. Az a helyzet, hogy kicsit jobb étvággyal bír, mint gondoltam, és már kurvára elegem van, hogy bejgliért állok sorban a pékségben. Maga viszont úgy néz ki, mint aki vállalna efféle apró kellemetlenségeket egy igazi karácsonyfáért.

– Ez nem egy igazi karácsonyfa! – Szakad ki belőlem, mire a termetes sellőből felbuggyan egy diós-mákos büfögés, majd távozik belőle némi gáz alul is – bárhol is leledzik alsó kijárata – a bűzbuborékok gyöngyökként akadnak fenn a zöld tűlevelek között.

– Na-na. Mégis csak jobb, mint egy karácsonyfa bukkake! – Vigasztal a férfi. – És a karácsonyfa-kentaurnál is jobb; higgye el, olyat nem akar a lakásban.

– Karácsonyfa-kentaur?

– Persze. Derékon alul ló, derékon felül karácsonyfa. Teliszarja a lakást és mindent összetör, mert nem látja, merre megy.

Végül belátom, hogy a karácsonyfa-sellő jobb, mint a karácsonyfa bukkake. Megveszem hát a férfitól a lényt. Sajnos a kádat is meg kell vásárolnom vele együtt, mivel úgy meghízott az utóbbi hetekben, hogy képtelenség kiemelni porcelán szarkofágjából. Nyögve és reszketve cipeljük át az én lakásomba. Útközben még beugrunk bejgliért.

Később aztán törzsvendég leszek a pékségben – reggel és este ott toporgok, teli szatyor bejglikkel térek haza, biztatva magam, hogy már csak pár nap és szenteste, addig csak kibírom valahogy a sellővel. Az meg egyre csak hízik, szinte el is tűnik alatta a kád – ha viszont nem kap bejglit, mekegve sikoltozni kezd, mint egy törött lábú kecske. Így inkább tömöm.

Végre elérkezik 24-e. Elhatározom, hogy feldíszítem a karácsonyfa-sellőt. A behemót nő csámcsogva tűri, ahogy derékon alul gömböket és angyalkákat aggatok rá, amíg lebegve dülöngélnek előre-hátra a vízben, majd – mivel alig férek már fenyőfa részéhez, hisz teljesen rábuggyan felső hája és hatalmas tőgy szerű csöcsei – a felsőtestét körbetekerem izzósorral – szépen bedugdosom a színes kis üveg-izzókat a hájhurkái közé. Amikor elkészül a díszítés, bedugom az izzósort – ám ekkor a dagi sellő összerándul, és kipottyan a szájából a félig megrágott bejgli. Vizes teste előre-hátra kezd vergődni – a kád oldala szilánkokra törik, ahogy dobálja magát – olyan most, mint egy horoghegyre tűzött kövér, fehér kukac. Valamit elbasztam, dereng fel bennem, de nem rémlik, hogy az izzósor dobozára ráírták volna, hogy kádban nem lehet használni. Sötét füst dől elő az asszony hónaljából – ekkor veszem észre, hogy kigyulladt a hónaljszőrzete, amit aztán a haja is követ. Gyorsan kinyitom a csapot, és vizet spriccelek rá – de ettől ismét rángatózni kezd, a szájából pedig hab folyik. Feketülő arcát felém fordítja, és sebesült kecske hangon vinnyog rám – szájában koromszínűre sülnek a fogai közé ragadt diódarabok. Ekkor hólyagként feldagad bálna teste, és egy hatalmas pukkanással kiszakad a bőr. Piruló fehér zsírforrás tör elő belőle s borítja el karácsonyfa alsótestét – az olvadt viasz szerű faggyú teljesen ellepi, én pedig felsikoltok, mert rájövök, átbaszott az eladó – minden idők legnagyobb karácsonyfa bukkakéját sózta rám.



**********

További karácsonyi sztorik a Katapult karácsonyi antológiában.

**********

Borító


Most biztosan meghallgatnál valami szép karácsonyi mesét, úgyhogy hagyd a francba ezt az antológiát.

Nehéz éved volt, minek fárasztanád magad rénszarvasokkal, akik amfetamint tolnak, meg egy mikulással, akinek klitorisza van (ami ráadásul egy Jakab nevű krampusz). Hülye egy kötet ez, amiben karácsonyfa helyett egy prostituáltat díszít fel egy férfi, a Jézuskát pedig sikerül végre klónozni. Miért tocsog a vérben a nagyi bejglije, buborékos-e a karácsonyi aranyeső és mi az a karácsonyfa bukkkake? Kit érdekel, élvezd a karácsonyod.

Új karácsonyi antológiánk, a Húsos bejgli, krampusz-klitorisz és klón-Jézuska ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból!
http://mek.oszk.hu/14800/14819/

TARTALOM

Komor Zoltán: Klitorisz-krampusz
Tépő Donát: Három Ó
Apagyi Ferenc: A karácsonyi meló
Gulisio Tímea: Ünnep
Komor Zoltán Csalamádé-mikulás
Tépő Donát: XXX Mass
Gulisio Tímea: A megrontott Jézuska
Apagyi Ferenc: A kétezer-negyvenkettedik Szenteste
Gulisio Tímea: Arany eső, piros hó
Komor Zoltán: Karácsonyfa bukkake
Gulisio Tímea: A húsos bejgli
Tépő Donát: Túlélők
Komor Zoltán: Karácsonyballonok
Gulisio Tímea: Szenteste (Pécs Krónikáiból)
Tépő Donát: Eljövetel
Zsuponyó Gábor: Félrehúzott égősorok


694. [tulajdonos]: REKVIEM EGY SEGGÉRT2015-11-09 10:42
p

REKVIEM EGY SEGGÉRT

A párom unja már, hogy folyton a seggét bámulják, így hát bezárkózik a fürdőszobába a konyhakéssel és levágja a farpofáit.

Nehezen akar elállni a vérzés – a kórházban visszavarrnák ugyan neki, de azt hazudja, elhagyta őket. Valójában egy kartondobozban tartjuk a farpofákat a szekrény tetején, és egyedül én nézegethetem. Ám egy este arra térek haza, hogy valaki betört a lakásba, egy vadidegen férfi ücsörög a padlón, előtte a szekrény tetejéről levett doboz, és meredt szemekkel vizslatja a tartalmát.

– Tűnés! Ne bámuld a barátnőm seggét! – Kirugdosom a lakásból, és a dobozt egy magasabb szekrény tetejére teszem. De éjfél körül arra ébredünk, hogy valaki betört hozzánk – a nappaliban két férfi ácsorog, előttük a nyitott doboz, és szótlanul nézik a dobozban heverő levágott farpofákat.

– Mocskos disznók! – visítozik a párom, én pedig egy partvisnyéllel verem ki őket a házból. Megegyezünk, hogy felvisszük a párom seggét a padlásra, még ha emiatt nekem is létráznom kell, valahányszor meg akarom csipkedni a fenekét. Másnap amikor felmászok érte, négy férfit pillantok meg – ott ülnek a doboz körül, mint akik transzban vannak, és merengve bámulják a benne lévő vértelen két húspogácsát. Felkapom a dobozt, és visszaszaladok a házba.

Telnek a napok. Bomlani kezd a hús. A párom feneke egyre büdösebb. Most egy bezárt asztali fiókban őrízük a dobozt, a kulcsot pedig a nyakamban hordom. Olykor beszökik egy-egy férfi, és leskelődik a fiók kulcslyukán át. Gyógyulnak a párom sebei, de úgy néz ki derék alatt, mint egy ráncos, leforrázott alma, lyukkal a közepén. Valahányszor szeretkezni készülünk, elővesszük a fiókból a fenekét. Felteszek valami vérpezsdítő zenét, és azt mondom neki: – Rázd a popód bébi! – Erre lötyögtetni kezdi a kartondobozt a kezében – a benne lévő húsdarabok tompa puffanással ütődnek újra és újra a doboz falának. Ideiglenesen visszaragasztjuk celluxal a párom seggét – a szürkülő, később zöldülő szövetcsomókkal dörzsöli lüktető farkam, amikor öltáncot jár. Ám a cellux sem mindenható – az egyik alkalommal az ölemben marad az egyik farpofája. Kellemetlen helyzet, de a párom kivágja magát: megragadja a levált ülőgumót, és mintha csak szivacs lenne, úgy dörzsölget tovább vele – a bomló húskupac furcsa nyálkát hagy a bőrömön. A fekete pontot nézem a fenékdarabon – az anyajegyet, ami régi, kellemes emlékeket idéz. Ám egyszer csak – mintha egy katonai bunker fedőajtaja nyílna fel – az anyajegy megemelkedik és elődugja a fejét alóla egy reszkető légylárva. A párom sikítva ejti ki a kezéből a seggét, majd sírva fakad. Hiába hordtuk teli sóval a kartondobozkát, a besózott segg sem állhat ellen a végtelenségig a bomlásnak. Pár nap után a kukában köt ki a párom popója. Most idegen férfiak toporognak a fekete szemetesláda körül, és bámulnak, csak bámulnak bele, egy pillanatra sem veszik le a tekintetüket a szétmálló, zöld húsdarabokról. A páromat mintha már nem érdekelné, hogy a seggét stírölik, inkább az aggasztja, hogy most érzi csak igazán, nincs is már segge.

– Ugye vannak fontosabb dolgok is egy fenéknél? – kérdezi a könnyeit nyelve.

– Persze – mondom, s hirtelen több is eszembe jut. A reggeli nyújtózkodás. Séta a fák között. Az erdőben egymásnak feszülő szarvasok agancsának velőszomorító csattogása – a levetett maskarák nyugalma, az üres vállfák himbálózása egy öreg szekrényben – a fáról csüngő megszáradt arany gyantacsepp, amiről anyám azt mondta, az angyalok mézkönnye – mind mind fontosabb mint egy segg. A kamaszkor nedves tejpilléi, az ébredő felnőttkor csipái, hajnali rózsa-spóraképződés – a koponyaburokban száradó titkos gondolatok gipszöntvényei – az érintéskor lopott kézmeleg kialvó pulzálása – fontosabbak, mint egy picsa.

Sok fontosabb dolog van – mondom magamnak, majd előrelépek egyet a kuka előtt kialakult sorban, hogy megnézhessem a párom seggét.


693. [tulajdonos]: vállfakutyák2015-10-22 16:28
p

VÁLLFAKUTYÁK

Szociális munka keretében hajlított drót-vállfákat árulok a szegényeknek, hogy legyen mivel elhajtaniuk a magzataikat.

Én is szegény vagyok – ezért is váltam a kormány egyik házaló abortusz-ügynökévé, így nem vonják meg a foglalkoztatást helyettesítő támogatást. Nem kell tehát messzire mennem, jórészt a szomszédaimra próbálom rásózni a vállfákat pár fillérért.

Az egészségügyi miniszter persze felvetette, hogy ingyen kéne adni a nincsteleneknek a vállfát, ám az oktatásügyi miniszter ragaszkodott hozzá, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek elhajtásából folyjon be némi pénz, amivel – már csak jelképesen is – a középosztálybeli gyermekek tanulmányait lehet támogatni. A kormány meg van róla győződve, hogy minden mélyszegénységben élő állapotos nő egy jövőbeli hajléktalant hord a szíve alatt, akiket felelőtlenség a világra hozni. Ezt magyarázom épp az egyik szomszédban élő állapotos nőnek is, akinek már megannyi szakállas kis hajléktalan bömböl a lakásában. Láthatóan neki is elege van már a dologból, mert azt kérdezi: – És ezzel mindegyiket el lehet hajtani?

– Mindet, amelyik még nem született meg – javítom ki.

– Szóval a már megszületettekre nem hat?

Megrántom a vállam, s azt mondom: – Ki tudja, talán, próbálja meg.

Így hát a kezembe pottyant némi aprót. Újabb radírt vagy ceruzát jelent ez egy középosztálybeli gyereknek. Meglepően sikeres az este: legtöbbször az arcomba csapják az ajtót, akik mindenáron kis hajléktalant szeretnének, mások azt hiszik, én magam végzem el a beavatkozást, pedig dehogy: ha csak egy nő is elvérezne a kezeim között, máris perelnék a kormányt. A csináld magad abourtusz szépsége, hogy a mi kezünk mindig tiszta marad.

Már épp kopognék a következő ajtón, amikor nekem rohan egy vérző hajléktalan férfi. A nyakából kiáll egy vállfa, a fémhurkot a torokcsőbe szúrták, félig ki is rángatták a kampóval légcsövét. A férfi mögött lohol az előbbi terhes nő, s azt kiabálja nekem: – Lássa, a már megszületettekre nem hat!

Megrántom a vállam, s azt mondom: – Majd jelzem a problémát a fejlesztőknek.

Néhány óra után hazatérek. Otthon egy szakállas hajléktalan vár a kartonpapírdoboz-járókában. Én gondozom, amióta a feleségem elhunyt tbc-ben.

– Van némi apród, haver? – gügyögi, én pedig megsimítom a szakállát. Csak miatta vállaltam el ezt a rohadt melót. Persze ahhoz, hogy tisztességben felneveljem, még több szomszédot kell rávennem, hogy vetessék el gazdaságilag fogyatékos porontyaikat. Kiveszem a járókából, a térdemre ültetem, rázogatni kezdem, s azt gőgicséli: – Csak egy tizest, barátom, nem piára kell, esküszöm, hanem kenyérre!

Előhalászok egy drót vállfát, és kutyát hajtogatok belőle. A hajléktalan egy ideig simogatja a drótebet, aztán a kutya morogni kezd rá. Kiteszem az állatot az utcára. Ekkor már hangosan ugat és az ajtót kaparja. Egy idő után elunja, s eltűnik az éjszakában. Talán, hogy megharapjon egy másik hajléktalant, vagy hogy egy középosztálybelinek pitizzen. Talán csatlakozik a drót-kutya falkához, amely egy ideje a szegénynegyedet terrorizálja, vonyításuk felsebzi a holdat, megannyi terhes nőt cincáltak már szét.


692. [tulajdonos]: emberpersely2015-10-21 19:27
p

EMBERPERSELY

Úgy le vagyok égve, hogy esténként aranyat próbálok mosni a konyhai csapból. Ám a sűrű szövésű szitán egyedül vízkődarabkák akadnak fenn, és ezt is odaadom egy rablónak, aki fegyvert fog rám a szomszédos sikátorban. Ennyivel persze nem éri be, úgyhogy ráadásként elviszi a következő életem is. Viheti – semmi kedvem reinkarnálódni, hiszen a szerencsémet ismerve azt is csóróként tölteném.

Éjszakákat töltök ébren, próbálom kitalálni, hogyan javíthatnék az anyagi helyzetemen. Végül belátom, hogy a legbölcsebb dolog, amit tehetek, ha ellopom a szomszéd kisfiú zsebpénzét. A kölyöknek van egy porcelán malacperselye, amibe naponta pénzt dugdos – ha elérném, hogy inkább nekem adja az aprót, nem kéne többé a vízkövet kapirgálnom a szitáról.

Eldöntöm, én leszek a perselye. Veszek rózsaszín lakkfestéket, meztelenre vetkőzöm és bemázolom magam – ettől egész porcelánszerű lesz a bőröm. Az orromra lefolyószűrőt ragasztok, hogy kellően turcsinak tűnjön. Végül jön a legnehezebb feladat: a rés a hátamon. Egy konyhakést a fal egyik repedésébe dugok, két tégla közé, hogy jó erősen tartsa a nyelet, majd eléállok és a fogaimat összeszorítva hátrálni kezdek. A hideg penge a gerincvonal mellett a húsomba fúródik – vér csöppen a földre, a fájdalom szikrái pattognak a szemem előtt. Amikor úgy érzem, elég mély már a vágás, kihátrálok a pengéből. A vérzés hamarosan csillapodik. A tükör előtt állok, úgy döntök, immár tökéletes az álcám.

Másnap reggel belopózom a szomszéd lakásba, a srác szobájába, amíg ő az iskolában van. A persely ott áll az asztalon. Összetöröm, és a megkaparintott érméket a kezemet kicsavarva a hát-sebembe dugom. A fém-korongok lassan eltűnnek a testemben, miközben nyöszörgök a fájdalomtól. A persely törött darabkáit kihajítom az ablakon, aztán felkuporodok az asztalra – a kicsorgó vér pöttyöket hagy a fiú otthon felejtett füzetein.

Hamarosan hazatér a kölyök. Lélegzetvisszafojtva figyelem, hogy bejön, s hirtelen elbizonytalanodom az álcámban. De láthatóan nem tűnik fel neki a dolog: hozzám lép és előhalász száz forintot a zsebéből. A hátamon tátogó sebbe erőlteti az érmét, ami még beljebb, a bordáim közé tolja a már bennem lévőket. A fájdalom elviselhetetlen, de meg se mukkanok, csak akkor engedélyezek magamnak néhány könnyet, amikor kimegy és bekapcsolja a szomszédos szobában a tévét.

Így telnek aztán a napok: míg ő délelőtt az iskolában van, én eszek, könnyítek magamon és próbálom kezelni a hátamon fertőződő sebet. Délután aztán hazajön, és belém dug egy újabb százast. A fémkorongok járatokat vájnak az inak között, összekarcolják a csigoláyimat, egyik-másik már mintha hátulról a tüdőmet súrolná, félő, hogy beszakítják, ahogy egyre mélyebbre lökdösik egymást. A fájdalom talán tompul, de ködös a világ: vagy a hirtelen jött gazdagság, vagy a fémmérgezés vakít el. Akárhogy is, haza kéne már mennem. De újabb érmék lebegnek a szemem előtt: csak még egy napot, biztatom magam, annyit még kibírok. És kibírom. Ahogy a rákövetkezőt is.

Délelőtt a kisfiú legós dobozába hányok, fogam közé akad egy felszakadt apró vörös szövetdarab. A fémkorongokkal kibélelt seb romlott túró szagot áraszt – a kicsorgó genny rózsaszínné válik a bőrömről pattogzó lakkfestéktől. Álmomban űzött vad vagyok és pénzérméket lövöldöznek rám a fák közül kihajtó puskák. Mit áltatom magam, már nincs is erőm haza menni. A seb a hátamon szájjá alakul és azt suttogja, hogy pénzt kér, még több pénzt. Szeretném kiverni érem-fogait, no de majd a fiú befogja a száját: egy újabb százassal. És már jön is. De ezúttal kalapács van nála. Atya ég, túl soká maradtam. Már erőm sincs sikoltani, de mit fog szólni, amikor rájön, hogy én nem török? Aztán a súlyos, el-vissza lengő kalapácsot nézve elbizonytalanodom. Talán mégis csak törni fogok.


691. [tulajdonos]: A heroincsecsemő-ember2015-09-28 19:16
p

Hogy némi pénzhez jussak a környékbeli csecsemőkre vigyázok. De mivel nem értek a gyerekekhez és a sírást sem viselem jól, hamar rászoktatom őket a heroinra.
Nem volt a legjobb ötlet, beismerem, pánikba estem, amikor az egyik kölyök már fél órája csak bömbölt, a sarki árus – akitől olykor kokain hígításhoz tejport veszek a kávéhoz, amikor nincs kedvem eldöcögni a boltig – pedig kéznél volt. A kábszertől hamar elcsöndesedtek, nevettek és gőgicséltek csak, majd hamar álomba szenderültek – ám túl sokszor játszottam ki ezt a kártyát és csakhamar az összes szomszéd baba kábítószerfüggő lett. A szülők persze csak azt látták, hogy engem követelnek a kölykeik és bizonyára nagyon értek a gyerekekhez, a valóságban már minden fizetésemet elvitte a kis lurkók heroinfüggősége. Persze belegondolva ez inkább a szülők pénze: nem is sejtik, de ők tömik a sarki dílert, hogy hernyót adjon a csecsemőiknek.

Kiszállok – döntöm végül el, és lemondok minden munkát. Hamarosan szürke, narkóéhes totyogók lepik el az udvaromat – olyanok, akár a zombik, hab csorog a szájukból, forgatják őrült szemeiket – ahogy egy állat ösztönösen megérzi, hova kell mennie szárazság idején vízért, úgy találnak rám ezek a kopasz kis lidércek – belémkapaszkodnak, és másznak fel rám, miközben torkom szakadtából sikoltok.

De végül mégsem történik semmi: megállapodnak rajtam, csüngnek a karomon és a lábamon, és könyörgő szemekkel néznek rám, én pedig izzadni kezdek forró kis testük alatt. Úgy beborítanak, hogy lépni alig bírok: kitámolygok az utcára és segítségért kiabálok. Egy járókelő megpillant, és füttyent egyet: – Szép izmok, haver! – mondja, egy pár fiú tagja pedig odasúgja a lánynak: – Ne bámuld már annyira, biztos kokszol, azért ilyen!

Nem értem, mi bajuk. Visszatámolygok a lakásba, hogy keressek egy lapátot, vagy bármit, amivel lefeszíthetem magamról a narkomán kis piócákat, de amikor elhaladok a nappaliban álló tükör előtt, ledöbbenek: tényleg úgy festek, akár egy testépítő – a sok hozzám simuló kopasz kis babafej akár egy kőkemény bicepsz vagy vádli. Pózolni kezdek a tükör előtt: megfeszítem a karom, amitől még jobban kidudorodik egy heroinos csecsemő feje. Amindenit. Kitámolygok ismét az utcára, és nekitámaszkodom a kerítésnek. Hamarosan odajön hozzám egy lány, és megkérdezi, hová járok gyúrni. Itthon edzem, felelem. Erre pedig azt mondja, hogy szívesen edzene velem, akár itt az otthonomban is, majd rámkacsint és megadja a telefonszámát. Mielőtt még elmenne, az ujjaival megtapogatja az egyik csecsemő csontos koponyáját és füttyent.

A heroinos gyermekek súlya még mindig szörnyű, de bevánszorgok a városba, rendelek magamnak egy italt a bárban. Nem telik bele egy óra, és már minden nő az én baba-bicepszeimen csüng. Az egyiket végül hazaviszem. Alig bírok mozdulni a csecsemőktől, de azért megdöngetem. Miközben a nő az egyik heroinos gyerek fejecskéjét nyalogatja, szuperhősnek hív, és ettől rögtön elélvezek. Szuperhős! Miért is ne? Legalább hasznát veszem frissen szerzett izmaimnak. Miután elmegy a nő palástot és szemkendőt vágok magamnak a függönyből.

Egész éjszaka a környéket járom. Azaz csak két utcát járok be, mert nagyon lelassítanak a hernyós csecsemők. Megállok anyagot venni nekik a sarki árusnál. Az egyik kuka mögött belövöm őket. Egy kései járókelő a fejét rázza, amikor látja, hogy a vádlimat szúrom épp.

– A kábszer felzabálja azokat a csodaszép izmokat – veti oda.

Végigmérem a fiatal srácot: bűnözőnek tűnik, úgyhogy belekötök. Elhajítom a heroinos tűt, és nagy nehezen felemelem a karom, hogy megbökjem.

– Hé! – kiált a bűnöző, és ő is meglök. – Köcsög drogos! És mi ez a maskara?

Próbálom megütni, de nehezen mozgok. És el is késem: a srác nagy lendületből lábon rúg. De meg sem érzem: a hernyós csecsemő felfogja az ütést.

– Rohadt narkós. Hívom a rendőrséget! – köpi a képembe. Erre kifut az arcomból a vér. A zsaruknak lehet nem fog tetszeni, hogy egy rakás heroin függő csecsemőt hordok a testemen. Hazarohanok: lassú léptekkel hagyom hátul a ficsúrt, aki csak röhög – talán azt hiszi, a kapott ütéstől tántorgok annyira.

Telnek a napok – ki sem lépek a házból, nem akarom, hogy megismétlődjön a jelenet. Az ablakon kilesve rendőrkocsikat látok: a szomszédos szülők elveszett gyermekeik miatt zokognak a fakabátok vállán. Nem, nem léphetek ki a házból, sehogy sem tudnám kimagyarázni a drogos kölyköket. De így anyagot sem tudok szerezni az izmaimnak. Egészen elkeserítő a helyzet. Telnek a napok. A bicepszeim egyre büdösebbek. A rothadó hús illata megtölti a házat. Olykor beállok a tükör elé, és befeszítem a karom – pózokba vágom magam, próbálom felfedezni a szuperhőst a foszló, zöld daganatok alatt, és miközben ellepnek a legyek, arra gondolok, még mindig szuperhős vagyok és csakis a tükör lehet a hibás.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-12-11 09:29 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-12-14 02:33   Napló: Helka
2019-12-13 23:46   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2019-12-13 23:38   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2019-12-13 23:03   Napló: leállósáv
2019-12-13 21:28   Napló: Vendég
2019-12-13 21:07   új fórumbejegyzés: Bánfai Zsolt
2019-12-13 20:59   új fórumbejegyzés: Bánfai Zsolt
2019-12-13 20:41   új fórumbejegyzés: Bánfai Zsolt
2019-12-13 19:36   új fórumbejegyzés: Bánfai Zsolt
2019-12-13 18:31   Napló: nélküled