NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-10-02 23:40 Összes olvasás: 49150| 88. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-30 12:05 | Dzisiaj jest trzydzieści września (środa)
– Hegyi-Karabah. Tudod, hol van, anya?
– Nem tudom. Valahol a Kaukázusban? Parvin mesélt róla valamit, az iráni lány.
– Azerbajdzsán és Örményország között van, a senki földjén. De facto Örményország része, de jure Azerbajdzsáné. Annak idején mi úgy tanultuk töriből, hogy Hegyi-Karabah egy lehetséges gyújtópont, ahol bármikor kirobbanhat egy háború. Hát most kirobbant.
A középső fiam tíz nap múlva lesz húsz éves. Az „annak idején” max. két éve lehetett. Örülök, hogy a fiaimat érdekli a jelen történelme. Ki kit rohan le. Engem már nem lehet ilyesmivel felizgatni.
Meghallgattam a „buddhista” filmekről szóló beszélgetést, amit b.a.m. tett fel tegnap. Megállapítottam, hogy Puzsér nem mindig kiabál, és ilyenkor tudok a mondanivalója tartalmára is figyelni. Még álmomban is megjelent, ami azért már mégiscsak túlzás. Szerencsére nem értettem, mit magyarázott, túl hevesen beszélt megint, és túl sokat. Elég lett volna egy mondat, és felébredek.
– Még mindig iría.
–What?
Erre a nagyszabású dialógusra ébredtem ma. Szaporodnak a hangok a fejemben, mint József Attila fogában az idegen anyag, szívében a halál. Muszáj volt visszaaludnom egy pár percre, hogy valami költőibbet horgásszak ki a tudattalan iszapjából. Mint a gyermekeim, amikor mágnessel nekiesnek a Balatonnak. Rengeteg hulladékot rejtenek tavaink, írja egy cikk, fegyverek, autóalkatrészek, sőt még bűnjelek is „horogra”akadnak. Az ám! Az én mágneshorgászatom eredménye: „Nap voltam, de már csak éjszaka lehetek.” Tyű! Nem tű, pedig azzal többre mennék. Tegnap hazafelé jövet bepillantottam egy ablakon abba a házba, ahová nem rég új lakók költöztek.Nem használnak függönyt, be lehet látni az életükbe, mint a hollandokéba. Eddig csak a gyerekeket láttam. Ülnek a számítógép mellett, tanulnak, olvasnak, zenét hallgatnak. Tegnap előkerült egy asszony is. Az ablakhoz egészen közel ült egy asztal mellett, kezében ecset. Körülötte szögletes kosarakban színes anyagok, fonalak, apró díszek. Mostanában rendezhette be ezt a „kirakatot”, én legalábbis eddig nem vettem észre. Irigykedve néztem.
A középső húgommal, Zsével vitatkoztam álmomban a gyűjtőszenvedélyről. Egy minimálisan berendezett, tágas helyiségben álltunk, ömlött be a fény. Látod, mutattam körbe, nem érdemes haszontalan tárgyakkal telezsúfolni a házat. Zsé olyan arcot vágott, mint akit úgysem lehet meggyőzni. Előkapott valamit a szekrényből (akkor már az ő dobozokkal telerakott lakásában voltunk), amiből egy boros üveg lett. A lelkem – mutatott a címkén egy nagy L betűre, ami után egy pont volt kitéve. Honnan tudod, hogy ez azt jelenti, kérdeztem. Zsé egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán újabb tárgyakat kapott elő, és diadalmasan mutogatta, lám, mindegyiken ott áll a L betű, ponttal a végén.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
