NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2025-09-16 15:25 Összes olvasás: 39654| 77. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-21 13:53 | 2020. szeptember 21.
Kit keres? – kérdezte álmomban a Hang, mint egy szolgálatkész recepciós. Óriási, áttetsző lepedők libegtek előttem a szélben az utolsó álombéli jelenetben. Előtte (vagy utána – ezt sosem lehet tudni), Mamával találkoztam a régi házban. Meztelen felsőtesttel ácsorogtam a nagyszobában, vetkőztem vagy éppen felöltözni akartam, nem volt jelentősége, csak annak, hogy láttam a saját a melleimet, amikor Mama betoppant: hát, itt vagy, sóhajtott, mint aki már régóta keres. Puffadt volt az arca, fel sem ismertem volna, ha nincs rajta az otthonka, amit életében egyenruhaként viselt, hogy ne lógjon ki a falusi asszonyok közül. Krepp anyagból varratta az otthonkáit, mert a bolti műanyagot (dzsörzét) nem szerette, de azért őrá is rásóztak néhányat a „román” árusok. Nem volt jó hozzábújni, amikor valamelyiket felvette, olyan volt, mint egy páncél, ami nem engedte, hogy hozzáférjek. Csak reggelente lehetett elcsípni őt lenge, átlátszó fehér hálóingben, ami alól kirajzolódott az alakja. Mutatós, teltkarcsú asszony volt a nagymamám, izmos lábú és tűzről pattant, mint amilyennek jobb pillanataimban magamat képzelem. Mi a baj, néztem álmomban ijedten a felismerhetetlenségig puffadt arcot. Nagy bajban vagyok, magyarázta Mama (vagy csak kiolvastam a tekintetéből), megműtöttek, azért nézek ki ilyen rosszul. De akkor már egy ágyon ültem egy kislány mellett. Mama is mellénk kucorodott magzatpózba tekeredve, egészen pici lett. Fáradt vagy, ugye, simogattam a hátát, és a kislányra néztem. Tudtam, hogy egyikük sem létezik. Kezdek megőrülni, gondoltam, de nem akartam kilépni a valótlanságból, ellenkezőleg. Papa hol van, kérdeztem vérszemet kapva. Ha már idáig eljutottunk, kerítsünk elő mindenkit, aki hiányzik. Nem tudom, hol van, felelte Mama. Sokáig várt rátok, azt hitte hamarabb érkeztek, most visszament dolgozni, verseket gépelni. Haha, majdnem elnevettem magam álmomban, Papa, akit mi tanítottunk meg olvasni, verseket gépel! Ennél azért jobbat is kitalálhattak volna az álomrendezők. Kilógott a lóláb. Birkapörkölttel várt bennetek, folytatta Mama, úgy emlékszem, szereted, és egy teknőre mutatott, amiben fortyogva főtt a pörkölt a konyhakövön. Na, jó, gondoltam, ez sem igaz, de a birkapörkölt nem veszhet kárba, Papa szomorú lenne. Beléptem a kamrába, hogy savanyúságot keressek a lakomához. Rendetlenül elhelyezett, bolti árut találtam odabenn, semmi nem vallott arra, hogy Mama éléskamrájában járnék. Át vagyok verve, adtam meg magam, ideje volt kiszállni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
